A Rákossy Gyula vívómester termében január másodikán lezajlott, rendkívül hosszú (ötvenöt perces) küzdelem a harminckettedik összecsapásnál, a több sebből vérző Károlyi harcképtelenségének megállapítása után ért véget. Bár a kitűnően vívó Tisza a mérkőzést – akárcsak kormányát és ellenzékét – határozottan kézben tartotta, s ügyesen hárította el az indulatból támadó Károlyi meg-megújuló rohamait, mégis eltöprenghetünk azon, miként alakult volna Magyarország újkori történelme, ha akkor a felek valamelyike olyan károsodást szenved, ami miatt nem folytathatja politikai, közéleti pályafutását.
Károlyi ugyan értett a kardvíváshoz, de politikai nézetei és döntései – hatalomra kerülésével különösen − sok kárt okoztak a nemzetnek. E károkozások összefüggtek azzal, hogy a vörös gróf hadilábon állt a becsülettel, a tisztességgel, a hagyományos erkölcsi értékekkel. Jellemtelenségének egyik kirívó megnyilvánulása volt a pártkassza „nagyvonalú” kezelése.
A Tisza István meggyilkolásával kapcsolatos, 1920. augusztus 2. és szeptember 15. között lezajlott hadbírósági tárgyaláson elhangzott tanúvallomások egy részéből kiviláglik: Károlyi olyan embereknek utaltatott ki szabálytalanul óriási összegeket, akik ugyanolyan szabálytalanul fizettek különféle szolgálatokért, ideértve gróf Tisza István meggyilkolását is.
Pethő Tibor újságíró-történész (a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője) 2010-ben megjelent egyik tanulmányában több, a nyilvánosság előtt ismeretlen vagy alig ismert információt közölt Károlyi viselt dolgairól. Ebben többek között közreadta, hogy a bukása után Ausztriába távozott Károlyit hamarosan megtalálta Masaryk csehszlovák elnök menedékjoggal összekapcsolt meghívása. Károlyi élt a lehetőséggel. Masarykkal és Benes külügyminiszterrel együtt próbálta megbuktatni Horthy Miklóst és leszereltetni a Nemzeti Hadsereget. Idegen csapatok bevetésétől sem riadt volna vissza, csak hogy elérje célját. Amikor Benesék látták, hogy Horthy helyzetét nem tudják megingatni, és a szovjet háborús veszély elmúltával nincs szükségük Károlyi közvetítő szerepére, ejtették őt.
Ezután a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság területén, Splitben kötött ki, ahol ismét kapcsolatba került régi jó harcostársával, Linder Bélával, aki odáig fejlesztette délszláv kapcsolatait, hogy még Pécset is odaadta volna a szerbeknek. Pethő Tibor így írt a történtekről: „Linder ekkor az SHS-állam [az 1918. december 1-jén létrehozott Szerb–Horvát–Szlovén Királyság] hadaitól megszállt Pécs polgármestereként, a Pécsi Szocialista Párt egyik vezetőjeként azt kívánta elérni, hogy Baranya vármegye, illetve a szintén Magyarországnak ítélt Észak-Bácska továbbra is délszláv fennhatóság alatt maradjon. A Pécsett kikiáltani kívánt, az SHS-állam védnöksége alá helyezendő Szerb–Magyar Köztársaság elnökévé Károlyit javasolta Linder. A gróf nem zárkózott el a megoldás elől, s több nyilatkozatban üdvözölte az autonómiakísérletet.”
Idén lesz száz éve, hogy Károlyi Mihályt 1923-ban, távollétében a magyar bíróság hűtlenség és hazaárulás vádjával elítélte és vagyonától megfosztotta.
Hozzátehetjük: teljes joggal, hiszen Károlyi a megcsonkított Magyarország új kormánya ellen is kész volt szövetkezni bárkivel. Megbízható információk szólnak arról is, hogy anyagi támogatást fogadott el Beneséktől. A vörös gróf fejében meg sem fordult, hogy mindaz, amit ez idő tájt tett, közönséges hazaárulás. Úgy tűnik, ez a mai hazai balliberális ellenzék fejében sem fordul meg, amikor külföldi pénzek fejében idegen érdekeket szolgál. Reméljük, hogy nem tehetik büntetlenül. Mi pedig bízzunk egy nehézségeket leküzdő, a lehetőségekhez képest sikeres és nemzetet építő új esztendőben!
A szerző író, újságíró
