idezojelek

Pistázd meg a forintot!

A külföldi környezet javulása, az energiaárak csökkenése és az európai uniós források beáramlása, a szigorú monetáris és a fegyelmezett költségvetési politika pozitív hatással van a hazai fizetőeszközre.

Szajlai Csaba avatarja
Szajlai Csaba
Cikk kép: undefined
2023. 01. 27. 15:00

Jól tudja mindenki Közép-Európában, hogy Erős Pistával nemcsak az ételeinket, hanem az életünket is megfűszerezhetjük. S így vagyunk most a hazai fizetőeszközünkkel is, amely irdatlan tempójú erősödésbe kezdett a Magyar Nemzeti Bank bejelentései után. Pillanatnyilag az euróval szemben még a 390-es szintet sem éri el az árfolyam, amely tavaly októberben, az energiaválság közepette 434 körül érte el rekordmélypontját. A jegybank egyébként azt tette, amit tennie kellett: kinyilvánította, hogy folytatja szigorú monetáris politikáját, s nem lazít a gyeplőn. Pénzünk esetében konkrétan ott tartunk, hogy már a tavaly tavaszi szinteket teszteli az euró ellenében, visszapörgetve annak a tavalyi gyengülésnek a jó részét, amelynek az energiaválság mellett az árak elképesztő tavalyi emeléseit tulajdonították a termelők és a kereskedők. Amennyiben pedig a forint megőrzi ezt a nyereséget, annak az importköltségekre és az árakra is mérséklő hatással kell lennie. Természetesen csak akkor, ha a piaci szereplők hajlandók visszafelé is érvényesíteni ezt a hatást.

A forint idei jó teljesítményéhez a jegybanki üzenet és a magas alapkamat mellett más is kellett. Például az, hogy a folyó fizetési mérleg (ez fejezi ki a külfölddel szemben, devizában fennálló tartozást) hiánya az év egészében öt százalék körüli szintre csökken. Ennek pedig azért van jelentősége, mert ez mérsékelni fogja a külső adósság számszaki növekedését, amely az éves gazdasági teljesítmény, vagyis a GDP hetven százalék alatt lehet 2023-ban. Persze idetartozik az is, hogy a magyar gazdaság még ebben a zsugorodó és háborús környezetben is képes lesz egy minimális bővülésre. Továbbá a jegybanki szigort költségvetési fegyelem kíséri: a kormány elnapol számos központi beruházást, ezáltal pedig visszafogja a büdzsé kiadási oldalát. További pozitív dolog, hogy az uniós pénzekkel kapcsolatosan igyekszik minden aggályt eloszlatni a kabinet, így jöhetnek majd a brüsszeli pénzek.

A nemzetközi pénzpiacnak pedig ez kell! A piaci szereplők árgus szemmel figyelik a költségvetési hiány, az államadósság és a folyó fizetési mérleg alakulását, valamint a magyar gazdaság teljesítményét, ahogy azt is, milyen kondíciókkal tud hitelhez jutni Magyarország a nemzetközi pénzpiacon.

Az Erős Pista tehát itt van a konyhában, igaz, jelentős külföldi befolyással. Tudniillik a forint erősödéséhez kedvező hátteret biztosít, hogy az euró kilenc hónapos csúcsok közelében kereskedik a dollár ellenében, valamint csökkentek a gázárak. Kedvező jel az is, hogy a nagy európai gazdaságokban (mindenekelőtt a németben és a franciában) mérséklődésnek indult az infláció. És a hónapokkal ezelőtt jósolt hatalmas mínuszok helyett csak gyengébb produkciót hoz az esztendő a Lajtán túl.

Mindent összevetve: a külföldi környezet javulása, az energiaárak csökkenése és az európai uniós források beáramlása, a szigorú monetáris és a fegyelmezett költségvetési politika folytatása pozitív hatással lehetnek a hazai fizetőeszközre. Korábban számos pénzpiaci szakértő azt jósolta, hogy a forint–euró árfolyam idén akár elérheti a 390-es szintet is.  

Immár ez alatt járunk!  

A szerző a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Szembeszállni a sátánnal

Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.