Több mint egy éve tart ez az átkozott háború, február végén jártunk, amikor legnagyobb megdöbbenésünkre megérkezett a hír: Oroszország megtámadta Ukrajnát. A külföldi pénzen hazát áruló és nyíltan amerikai, illetve ukrán propagandát folytató dollármédia ugyan hajlamos elhallgatni a tényt, hogy Putyinnak és az Ukrajnában élő orosz kisebbségnek voltak valós sérelmei – és akkor még meglehetősen finoman fogalmaztam –, de ettől még az igazság igazság maradt, Zelenszkij az USA fegyvereitől megrészegülve kezdte egyre bátrabban húzogatni az orosz medve összes létező testszőrzetét.
Az orosz és persze a magyar kisebbség is másodrendű állampolgári státusba kényszerült, az oktatás vagy a nyelvhasználat tekintetében például olyan jogfosztásokat voltak kénytelenek elszenvedni, amelyekre az elmúlt időszakban maximum közép-afrikai országokban láthattunk példákat. Ezért is szoktam hangosan felröhögni, amikor Brüsszelben Ukrajnára mint európai mintademokráciára hivatkoznak a drága ruhába öltözött, milliós fizetéseket kereső hölgyek és urak.
Meg akkor is, ha eszembe jut, hogy amúgy békeidőben, amikor a Nyugat épp nem akarja hazugságok százaival érzékenyíteni a polgárokat, Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országaként jelent meg a nyilvánosságban, ahol oligarchák tucatjai tesznek szert mesés vagyonokra, míg a nép éhezik és nyomorog. Zelenszkij úrról például gyakorlatilag lerohad a háború kitörése óta emblematikussá vált, egyszerű barna ing, csak közben a való életben dúsgazdag multimilliomos, amit – nyugodtan lássunk be – színészként és producerként viszonylag nehéz elérni.
Az ukrán színművészek alapvetően versenyt szoktak éhezni, igen ritka esetekben nyílik arra lehetőségük, hogy az olasz tengerparton vegyenek maguknak úszómedencével és pezsgőfürdővel felszerelt többszáz milliós villát. Zelenszkij úrnak azonban valami furcsa okból ez mégis sikerült. Biztosan ügyesen spórolt.
Ezekről az anomáliákról azonban a propaganda üzemmódba kapcsolt médiában nem olvashatunk, az amerikai lélegeztetőgépre kapcsolt újságoknak tilos megírniuk az efféle híreket. Ukrajna hibátlan, Ukrajna egy mintademokrácia, Zelenszkij pedig egy valóságos szent; egy földre szállt angyal, akihez képest Mátyás király maga volt a sátán. Az ukrán nép pedig hősiesen harcol, kedvesen, humorral, találékonysággal – félig becsukott szemmel, befőttesüvegekkel szokták az idős nagymamák levadászni a drónokat – győzi le kéthetente a buta és gonosz oroszokat, akiknek tudvalevő, hogy már tavaly márciusban elfogyott az üzemanyaguk és a lőszerük. Putyin is haldoklik, ami nem csoda, hiszen minimum háromféle rák pusztítja gonosz és romlott szervezetét, lám, a keze és lába is remeg, furán megy, furán áll, tán még a színarany vécéjén is furán ül, már csak napok kérdése, hogy meghal, és az is bizonyos, hogy néhány héten belül puccsot szervez ellene az orosz elit.
De emlékezhetünk a Kijev szelleme néven világhírre szert tevő repülőgépre is, amelyik egymás után nyerte a légi csatákat az oroszok ellen, és amelyről aztán rövid úton kiderült, hogy az ukránok amúgy egy számítógépes játékból vették úgymond kölcsön. A legszebb az volt az egészben, hogy miután kiderült a turpisság, az ukrán–amerikai propaganda azt kezdte bizonygatni, hogy lehet ugyan, hogy egy picikét hazudtak, de a jó ügy érdekében tették, különben is a repülő igazából az ukrán nép szabad szívét és lelkét jelképezte, aki pedig gúnyolódni mer az ügyön, az Putyin fizetett ügynöke. Így történt, és közben szemük sem rebbent.
Tehát jól látható, hogy az amerikai befolyás alatt álló sajtó az újságírás legelemibb szabályaival sem foglalkozik, teljes hangerővel bömböltetik az ukrán–amerikai propagandát, eközben pedig üvöltve panaszkodnak orosz kollégáikra. Akik persze nagyjából ugyanezt csinálják. Szerény és mit sem számító véleményem szerint amúgy egyik sem szép, egyik sem jó, de nem hiszem, hogy létezik jó vagy rossz propaganda. A propaganda az propaganda.
Tehát olyan nincs, hogy a dollár444 egyik nap megírja az aznapra kiosztott hazugságot a rákos Putyinról, Kijev szelleméről, a Kígyó-szigeti ukrán katonákról, vagy a befőttes üvegekkel drónokat leszedő nagymamákról, a másik nap meg zokogva hisztériázik orosz kollégáik hasonló akciói miatt.
A propagandának egy proxyháborúban természetesen nagyon fontos szerepe van. Amerika és Nyugat-Európa rengeteg hazugságot kénytelen megetetni a lakossággal, hiszen végső soron a nép fizeti meg a háború árát. A háborúhoz ugyanis tudvalevő, hogy három dolog kell: pénz, pénz és pénz. A fegyverek, a rakéták, a tankok, a lőszerek legyártása és Ukrajnába szállítása elképzelhetetlenül sokba kerül: dollár százmilliárdokról beszélünk, amit valakiknek ugyebár ki kell fizetnie.
És akkor ott vannak még a roppant hatásos szankciók – túl vagyunk a tizedik szankciós csomag elfogadásán is, azok minden negatív hatásával; a benzin-, a gáz- és az élelmiszerárak megugrottak, és minden európai országban rekordokat dönt az infláció. A háború persze zavartalanul folytatódik, százezrek haltak, és halnak még meg, de a szankciók természetesen hatásosak.
A békát viszont le kell valahogy nyeletni, és ilyenkor érkezik a Telex, a 444, meg a szimpatikus nyugati kollégáik, akik vadul hazudozva, jobb esetben a tényeket elferdítve, cikkeknek álcázott mámoros hangulatú győzelmi jelentések segítségével igyekeznek megdolgozni a közvéleményt.
Európa nyugati felében amúgy a recept, a propaganda szinte kiválóan működik, nálunk azonban a jobboldali sajtó és a jobboldali politikusok miatt sokkal tisztábban látnak az emberek. A nyugati propaganda működésének bugyrait egyébként Jászberényi Sándor mutatta be a 24.hu egy héttel ezelőtt megjelent videós anyagában. A haditudósító azt mesélte, hogy amikor februárban összeültek a nyugati újságírók, akkor nagyjából a következők hangzottak el: „Rengeteg sebből vérzik az ukrán belpolitika, az oligarcháktól kezdve a korrupción át, egészen elképesztő dolgok vannak Ukrajnában, de senki nem kíván muníciót adni az orosz propagandának. És persze nem közölnek számokat a veszteségekről, nem engedik be az újságírókat a kórházakba.”
Tehát nem írják le az igazságot, inkább hazudnak, mert a morál ezt kívánja meg. Az úgynevezett jó ügy felülír minden újságírói szabályt. És persze Jászberényi, persze csak finoman a sorok között – mégiscsak a 24.hu újságírójával beszélhet – arra is céloz, hogy nemcsak a „jó ügy” létezik, hanem bizony oroszfóbia is motiválja a politikusokat; a nyugati országok inkább tömik fegyverekkel az ukránokat, és drukkolnak nekik, mint hogy a saját népüket vigyék a vágóhídra. Igazából nekik alapvetően megfelel ez az elhúzódó a háború, amelyik meggyengítheti, esetleg kivéreztetheti Oroszországot.
Ez az a helyzet, ez az igazság.
