idezojelek

A kulturális hegemónia létrehozása

A korszak egészéről szóló tudást mindenestül a jobboldal teremti meg.

Cikk kép: undefined

A nyugatnémet baloldali diákvezér, Rudi Dutschke fogalmazta meg a „hosszú menetelés az intézményeken keresztül” tételét. Amint egy 1968-as frankfurti nagygyűlésen mondta, napjaikban „a leggyengébb láncszemet a társadalmon belül, az egyetemen leljük fel. Azért ez a leggyengébb láncszem, mert az államapparátustól viszonylag távol fekszik, és mert lehetőségeink, hogy a tekintélyen alapuló struktúrákat közvetlenül megragadjuk, itt igen nagyok. Ezt a gyenge láncszemet elsőként kezdhetjük el átpolitizálni.”

A konzervatív szociológus, Helmut Schelsky már igen korán, 1971-ben figyelmeztetett rá, hogy a hatvannyolcasok „nem szétrombolják a hatalmat, hanem a legfontosabb hatalmi eszközöket saját kezükbe veszik”. A puszta intézményellenesség helyett valóban a hosszú menetelés stratégiája lett sikeresebb, hiszen a nyilvánosságot mintegy uraló baloldali-liberális értelmiség a mai napig 1968 eszméinek jegyében dolgozik. Az egyetemeken keresztül ugyanis átformálták a jövő értelmiségének gondolkodását, akik a tudomány, a tömegtájékoztatás és a szórakoztatóipar felső- és középvezetői pozícióiban elhelyezkedve két nemzedék alatt az egész társadalom ízlését átformálták. A hosszú menetelés persze fordítva is megtehető, ez az út pedig a szélesen értelmezett kultúra tartományán vezet keresztül.

A folyóiratok periodicitásából következik, hogy hiteles megítélésük csak hosszú távon lehetséges, hiszen nem annyira számról számra, mint inkább évfolyamról évfolyamra bontakoznak ki. Egy-egy folyóirat életciklusánál mi sem jellemzi jobban a megjelenésének történelmi medret adó korszak szellemi körképét, gondoljunk a dualizmus végszakaszának Magyar Figyelőjére, a XX. század első harmadának modernizmusát megtestesítő Nyugatra, a Horthy-korszakban megjelent Magyar Szemlére és Napkeletre.

Míg a Kommentár 2006-os elindulását, mondhatni, széles körű érdeklődés és egyöntetű szimpátia övezte, a „politikai idő” (Tőkéczki László) sűrűsödésével a hangulat tartózkodóbb, majd egyre fagyosabb lett, végül a 2018-as megújulás – pontosabban újraalapítás és egy kevés megszüntetve megőrzés – ellenérzéseket keltett, persze azok körében, akik vagy az „igazi konzervativizmus” passzív fórumát keresték benne, vagy ilyen irányú eltérítésében reménykedtek.

Érdekes módon az átalakulás-visszatalálás legélesebb kritikusai politizálták át legjobban a régi-új folyóirat kontextusát, amikor olyasmiket írtak, mint például Lendvai Ildikó egykori MSZP-frakcióvezető és pártelnök újságíró fia, hogy tudniillik „leváltották az ellenzékieskedő régi gárdát, minden korábbinál konzervatívabb lesz a Kommentár”.

A fogadtatás átlényegülése tehát tisztán politikai okokra vezethető vissza, egészen pontosan arra, hogy a két időpont (2006 és 2018) között eltelt tizenkét évben a magyarországi kulturális hegemónia szerkezete megváltozott, pontosabban a posztkommunista időszak szerves – sőt lényegi, egyenesen rendszeralapító – jellegzetességét adó liberális kultúrklíma fokozatosan veszített erejéből. Ez utóbbit éppen a hazai folyóirat-kultúrában érhettük tetten, amikor is a késő-Kádár-korból ismert legális reformista és féllegális ellenzéki lapokból progresszív folyóiratkomplexummá összeálló véleményfórumok a kétezres évek végén lassan, majd a 2010-es évek első felében gyorsan hanyatlani kezdtek.

Az évtizedekig meghatározó orgánumnak számító folyóiratok (2000, Beszélő, Buksz, Holmi, Kritika, Magyar Lettre Internationale, Mozgó Világ) és a melléjük társult hetilapok (168 Óra, Élet és Irodalom, Figyelő, HVG, Magyar Narancs) olyan periodikusan ismétlődő kánont tudtak szőni, amely egykor beborította a magyar szellemi élet egét. Több üdítő kivétel, főként heti- és havilapok formájában persze jócskán akadt (köztük: Havi Magyar Fórum, Hitel, Hunnia, Kortárs, Magyar Demokrata, Magyar Fórum, Magyar Napló, Magyar Szemle, Századvég, Valóság), sőt körülöttük minőségi nemzeti-konzervatív olvasókör is kialakult, ám ezek szórványosak voltak, önálló folyóirat-kultúrát képezve nem álltak összeköttetésben egymással, következésképpen az országos véleménymonopóliumot nem tudták áttörni.

Miután a 2010-es évek első két harmadában számos kultikus baloldali-liberális folyóirat megszűnt (Beszélő – 2012, Holmi – 2014, Kritika – 2017), mások esetlegesen kezdtek megjelenni, vagy ha tartották is megjelenésük ütemezését, akkor is lendületüket vesztve marginalizálódtak, élesedett a kontraszt a jobboldali/konzervatív fórumok fölépülése között. A Kommentár azzal, hogy az egymás utáni harmadik kétharmados Fidesz–KDNP-győzelem után újult meg (alakította át szerkesztőségét, vált kéthaviból negyedévessé, nyert korszerű külalakot, fonta szorosabbra együttműködését a Tranzit-közösséggel), természetszerűleg vonta magára az egyébként is sorozatos intellektuális veszteségekkel és politikai vereségekkel sújtott baloldali/liberális közeg figyelmét. Szívüknek kedves konzervatív lapot vesztettek – mondogatták az Akadémia büféjében egymásnak a liberálisok; újabb lapot szántott be a jobboldal – keseregtek panaszosan a baloldaliak. Amiben nem tévedtek, az annak észrevételezése volt, hogy a Kommentár belépett a politikai időbe, és mások eszmetörténete helyett saját eszméje történetét írja.

Az előbbiek fényében kell leegyszerűsítésnek tartanunk azt a Körösényi András által képviselt nézetet, hogy a Kommentár által fémjelzett „új jobboldal a NER politikai-ideo­lógiai programadója, egyben igazolója kíván lenni” s vele kapcsolatban pusztán „egy új, kormánypárti konzervativizmus” létrejöttéről volna szó. Kritikusai számára ugyanis a helyzet ennél sokkal rosszabb: e folyóirat feladata voltaképpen túlmutat a választási ciklusokhoz mért rövid távú aktuálpolitikai rendszereseményeken, hiszen immár azok közép-, sőt hosszú távú korszak-összefüggésében helyezkedik el. A 2018-as tavaszi megújulás a passzív szemle és az aktív folyóirat közötti döntés meghozatalát is jelentette, amellyel a Kommentár magasabb szinten folytatta kezdeti tevékenységét. Íme: a filozófia gyakorlata után a gyakorlat filozófiája.

A végső politikai cél a kulturális hegemónia létrehozása, hiszen ez tetőzi be magát a politikai folyamatot: eseménysorozatát visszamenőlegesen szentesíti s önmagán túli, sőt kívüli horizontra emeli. A kulturális hegemónia kialakításának stratégiája van, amely nem egyetlen gyors villámháború taktikai lépéseiből áll, hanem egy hosszadalmas kulturális hadviselés stratégiájával dolgozik. Ez Blitzkrieg helyett lövészárok-hadviselés.

A világnézet-alkotó filozófiai alap lerakása és a rá kerülő metapolitikai, illetve alkalmazott politikai fölépítmény megszervezése hosszadalmas munkát jelent, amely a kultúra jellegéből fakadóan szerteágazó, időigényes tevékenység. Elmulasztásának következménye nagyon lassan érlelődik, majd nagyhirtelen következik be.

Ezt látjuk a transzatlanti, főleg angolszász politikai jobboldal esetében, amelyet a 90-es évek közepétől az alapítványi–nemkormányzati szektor kolonizált és a fenntartók üzleti érdekeinek szolgálatába állított, majd ugyanez a folyamat a nemzetközi NGO-k és a Soros-hálózat részéről a baloldallal is megismétlődött.

Hasonló a helyzet a magyarországi baloldal elapadt szellemi forrásvidékével is, amelyet még az is súlyosbít, hogy Jászi Oszkár fellépte óta intellektuális értelemben leginkább ideológiaimportból éltek, ám a kinti árubőség feltűnő hiánya idebent azonnali áruhiányt okozott. Az önálló, úgy értve: helyi, hazai szellemi innováció a baloldal számára persze mindig is nehezebb volt, hiszen a felvilágosodásból eredő emberképe és az iparosodáshoz kötődő programja eleve hajlamos a nemzetköziségre, e nélküli verzióit (idehaza a nemzeties szociáldemokráciát, a népi baloldalt, az ökológiai megalapozottságú antiglobalizációt) a mindenkori, magát „többséginek” nevező frakció rendre „kisebbséginek” nevezte és ki is szorította.

De amennyiben ezt az inherens ellentmondást sikerülne is legyőzniük, akkor is ott lenne két további nehézség, amelyek közül egy is sok. A nehézfejű marxista dialektus hellyel-közzel való meglazítása után a hazai újbaloldal továbbra is olyan műnyelven beszél, amely a széles tömegek számára érthetetlen, ugyanakkor nincs is olyan politikai erő, amely az értelmiség kacsaúsztatójából átzsilipelné a vizet a társadalom medencéjébe.

Utóbbival kapcsolatban konkrétan arról van szó, amit Kiss Viktor kíméletlenül megállapított, vagyis hogy „a magyar »baloldali« politikus egyszerűen nem érti, hogy mire való a szellemi innováció. Nem érti, hogy azért szükséges széles intellektuális hátország, kutatóintézet, értelmiségi bázis, alternatív média, hogy megtermelje a politikáról, a társadalomról, a nagyvilágról, tehát a korszak egészéről szóló tudást.”

A hazai baloldali-liberális ellenzék és a nemzeti-konzervatív kormányoldal közötti stratégiai aszimmetriát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szervezeti, szellemi és személyi egyenlőtlenségek olyan szintet értek el, amikor az imént megidézett magyarországi „baloldal” értelmileg megközelíteni sem tudja a korszak egészéről szóló tudást, amelyet mindenestül a magyar jobboldal hoz létre. Dimenziók választják el őket.

Kulturális hegemóniát egy domináns világnézet mentén lehet létrehozni, amelynek megvalósítására demokratikus körülmények között egy domináns párt nyer képviseletet s annak szerves értelmisége dolgoz ki. A magyar nemzeti-konzervatív erők, azok jobboldali pártszövetsége és a mögöttük álló társadalmi többség, azaz a nemzeti blokk ma ezek mindegyikét érdemben képes felmutatni.

A szerző történész-politológus, a Kommentár főszerkesztője

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Lendvai Ildikó (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Molnár Péter)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Kik követik Magyar Pétert?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Ezek bizony mindig ugyanazok!

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

„Az árulónak ne bocsáss meg soha”

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.