Ha a generációk folytatása felbomlik, ott egy olyan űr keletkezik, aminek csak a hiányával lehet élni. Nem tudom, van-e olyan pont, amikor valaki egy gyermek elvesztése után eljut az elfogadásig
– mondta el la Magyar Nemzetnek a napokban a szegedi gyermekgyógyászati klinika onkológia és hematológia osztályának szakpszichológusa.
Márpedig Kovács Dénes, a jezsuita szerzetesből lett lelki gyógyító tudja, miről beszél, kétszeresen is. Egyrészt azért, mert szakpszichológusként csaknem két évtizede daganatos és leukémiás gyermekek kezelését támogatja, olyan közegben teljesít szolgálatot emberfeletti módon, ahol a legtöbben lelkileg hamar összeroppannánk. Neki azonban főnixmadárként naponta újjá kell születnie, akármilyen megpróbáltatás, csalódás és keserűség éri, másnap újra a gyógyulni akaró gyerekek közé vezet az útja. Vagy a vele való beszélgetés után sokkal inkább úgy érezzük, valaki vezeti ezen az úton.
Amikor a beszélgetésünkkor ezen a ponton égi közreműködést sejtettünk a folyamatokban, Kovács Dénes kijelentette: Istennel kapcsolatban akkor vagyunk a leghitelesebbek, ha a nevét ki sem mondjuk.
A szegedi szakpszichológus nem is sokat emlegeti az Urat, viszont minden mozzanatában, szavában benne van, hogy a Mindenható fogja a kezét, és megtartja erősnek a lelkét. Egészen biztos vagyok benne, ennek is köszönhető, hogy a gyermekek rajongva szeretik Dénes bácsit, aki nélkül a szegedi gyermekgyógyászati klinika onkológia és hematológia osztálya nem lenne ugyanaz a hely, mint ma. Az orvostudomány fejlődése mellett minden bizonnyal a lelki segítésnek is köszönhető, hogy folyamatosan javulnak a statisztikai adatok, három évtized alatt 25 százalékról nyolcvan százalékra nőtt a gyógyulás esélye a rákos gyermekeknél. S úgy hiszem, a rajta keresztül is jelen levő Lélek működése is ott van az orvosilag nem magyarázható csodákban, gyógyuláshoz vezető belső átformálódásokban, amelyekből Kovács Dénes is sok erőt merít.
A szakpszichológus sokáig „csak” lelki gyógyítóként tapasztalhatta meg, hogy milyen egy gyermeket elveszteni.
Aztán az élet úgy hozta, hogy néhány esztendővel ezelőtt a kislányuk, Julianna nyolcéves korában egy balesetben elhunyt. Kovács Dénes ezzel kapcsolatban fontosnak tartja, hogy
a nagy tragédiákat nem Isten csinálja, hanem a gonosz beavatkozik, és az Úr megpróbálja utána helyrehozni.
S abban is biztos, hogy az Úr mindenkor jó, és a segítsége, támogatása nélkül nem tudott volna megbirkózni kislánya elvesztésével. Kovács Dénes azonban tovább tudott lépni, és ami a legfontosabb, tovább tudott működni a rá minden nap váró, lelki segítségre, bátorításra szomjazó gyermekek között. S a saját tragédiája miatt sajnos új értelmet nyert a mondat, amit a kisfiukat, kislányukat elvesztő szülőknek szokott mondani:
Nagyon sajnálom, tudom, min mennek most keresztül. Együtt érzek önökkel!
Mint mondja,
a tragédia még hitelesebb pszichológussá és emberré tette.
Kovács Dénes története, a benne, illetve rajta keresztül működő égi erő kapcsán eszembe jut egy másik csodás lelki gyógyító, Kerényi Lajos atya példája. A piarista szerzetes, aki hamarosan a 96. születésnapját ünnepli, hosszú évtizedek óta a gyermekek, a fiatalok és a betegek szolgálatában áll. A rábízottakhoz mindig hűséges volt, az államszocializmus nehéz éveiben ugyanúgy, mint manapság, élete alkonyán. Lajos atya ugyanis ma is lankadatlan lelkesedéssel látogatja a kórházak betegeit, főképpen az intenzív osztályokon gyógyulókat és a haldoklókat.
Sok mindent megtapasztalt ennyi év alatt, látott ő is sok csodás gyógyulást, megtérést és persze haláltusát, így magát az elmúlást. Utóbbi kapcsán egyet mindig kiemel: a papi működése során ő még nem látott embert Isten nélkül meghalni.
Olyan jó lenne, ha nemcsak meghalni, hanem élni is tudnánk vele!
