A világ feletti uralom e politikájának katonai szárnya a NATO, egy olyan szövetség, amelynek tagsága az 1990-es tizenhatról a jelenlegi harmincra nőtt, miközben a Varsói Szerződés 1991-ben megszűnt. Tegyük ehhez hozzá, hogy Washington – miközben imperialista szándékkal merészeli vádolni Putyint – minden földrészre kiterjedően nyolcszáz támaszpontot tart fent a világban. Ezzel a legerősebb joga érvényesül a nemzetközi jog helyett, mégpedig a teljes megvetés és arrogancia jegyében az ellenségeikkel szemben ugyanúgy, mint az úgynevezett barátaikkal szemben.
Felidézhetjük Henry Kissinger szavait is: „Amerika ellenségének lenni veszélyes, a barátjának lenni azonban végzetes”. Mindenütt a háború magvát hintik el, majd cserben hagynak, mint Vietnamban, Kambodzsában, Irakban, Líbiában, Afganisztánban és hamarosan Ukrajnában is. 1979-ben cserben hagyták az iráni sahot, feladva ezt a Nyugat-barát országot az ajatollahok javára. Nem beszélve a kurdokról, akik szövetségeseik voltak az Iszlám Állam elleni harcban, ám 2019-ben magukra hagyták őket a törökökkel szemben.
Amikor pedig az amerikaiak nem elárulnak éppen, akkor rászednek és hazudnak. 1990-ben hazudtak Gorbacsovnak, megígérve neki, hogy soha nem bővítik a NATO-t keleti irányban, ha a jóváhagyását adja a német újraegyesítéshez. A folytatást ismerjük. Azóta már harminc tagja van a NATO-nak. 1999-ben az atlanti szövetség nagyszabású művelet keretében bombázta Szerbiát, ezer vadászgép 78 napon keresztül osztotta a halált és a pusztítást erre az országra, a népirtás hamis ürügyén. A szerbek soha nem irtották a koszovói albánokat és nem futballoztak a levágott fejükkel (Rudolf Scharping korabeli német védelmi miniszter szavait idézi: Le Monde diplomatique, 2019. április).
2003-ban az iraki háborút az ENSZ jóváhagyása nélkül indították meg, mégpedig a CIA által gerjesztett ordas hazugságra építve, miszerint Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezett. Az egész csak manipuláció volt. 2015-ben pedig Putyint verték át a minszki egyezményekkel, amelyek semmi más célt nem szolgáltak, mint hogy időt nyerjenek az ukrán hadsereg felfegyverzésére, hogy megtámadhassa Donbaszt.
Amerika 1945 óta a törvények és a nemzetközi jog felett áll, és hozzá van szokva, hogy fenyegetéssel vagy erővel szerezzen érvényt a diktátumainak. Tudjuk, hogyan bánik azokkal, akik leleplezik és bizonyítják háborús bűntetteit, mint Julian Assange, vagy fényt derítenek az NSA, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség tömeges megfigyelési programjára, mint Edward Snowden. Bárkit elhallgattatnak, vagy akár kiiktatnak, aki a Birodalom útjában áll.
A kerék azonban forog, és Amerikának is szerényebbnek kell lennie. Sem az oroszok, sem a kínaiak nem elpuhult népek, amelyeket úgy alá lehet vetni, mint az egyszerre pipogya és szervilis európaiakat. Biden fél szembeszállni az oroszokkal a Donbaszban, és inkább Ukrajnát vérezteti ki olcsón. Több mint százezer ukrán katona esett már ki a harcból, mert megölték vagy megsebesült, eltűnt, illetve fogságba esett. De Amerika békében él, keveset számít neki mások vére.
Ha pedig Joe Biden azt hiszi, megtilthatja Hszi Csin-pingnek, hogy visszaszerezze Tajvant mint Kína huszonharmadik tartományát, akkor a legjobbakat kívánom neki ehhez! Mégpedig abban a reményben: Franciaország nem lesz annyira ostoba, hogy kövesse Amerikát ebben az előre elveszített új keresztes hadjáratban. A NATO ugyanis Washington szövetségeseinek legveszélyesebb háborús gépezetévé vált; olyan szövetségesekévé, akiknek kiegészítő szerep jutott, és hallgass a nevük.
A szerző nyugalmazott francia katonatiszt, a Riposte Laïque hírportál publicistája
