Gyakran hallani mostanában, talán legtöbbször Szijjártó Péter külügyminiszter említi: a nemzetközi politikának vissza kellene térnie a kölcsönös tisztelet talajára, szankciók és blokádok helyett tárgyalásra és párbeszédre van szükség. Kölcsönös tisztelet? A legtöbb helyen (nem Nyugaton) tisztelettel, szeretettel fogadják a magyar diplomatákat, civilizáltan, kulturáltan beszélnek velünk. A tisztelet kölcsönös, így könnyen szót értünk egymással. A mosolygós fotók mellett ez fejlődő kapcsolatokat, évről évre egyre több befektetést jelent. Olyan országokról beszélek, amelyek sem az Európai Uniónak, sem a NATO-nak nem tagjai, tehát elvileg nem a „szövetségeseink”. És mégis barátként viselkednek velünk. Milyen érdekes.
S mindeközben ott vannak az úgynevezett „szövetségeseink”, akik felé lebontottuk a határkerítéseket, akiknek gazdagodása elé jogharmonizációval vörös szőnyeget terítettünk, akik (itteni ágenseik segítségével) bagóért fölvásárolhatták a fél országunkat, akikkel egyazon politikai és/vagy katonai közösség tagjai vagyunk – mégis úgy bánnak velünk, mint holmi pestisessel, akit tűzzel-vassal ki kell gyógyítani a bajából. Foghegyről, lekezelően beszélnek velünk. Mint gazda a rabszolgájával, ha nem kapálja elég serényen a cukornádültetvényt. Úgy tűnik, az a bajuk velünk, hogy a haladó ideológiákban járatlan magyar nép – minden nyugati intelem, ideutalt dollár dacára – újra meg újra nemzeti kormányt választ.
Aztán pedig e kormány (kimondani is szörnyű!) nemzeti alapon merészel politizálni. Például ellenzi az irányított népességcsere-programot, nem kér a „nyitott társadalomnak” nevezett Szodoma-tervből, nem engedi, hogy genderőrülettel meg homoszexuális propagandával tömjék a magyar kisgyermekek fejét, nem óhajt egy multikulti új-Szovjetunióban föloldódni, ehelyett a nemzetállamok Európájában hisz, s ráadásul még fegyvert sem szállít az amerikaiak ukrajnai húsdarálójába. Azt harsogják, itt diktatúra van, noha errefelé rendszeresen megkérdezik a jónép véleményét, vannak nemzeti konzultációk, népszavazások – miközben a Nyugat állítólagos demokráciáiban akkor is csúcsra járatják a migránsok betelepítését, a fegyverszállítást, ha a nép nem kér belőle. Ott a Baerbock-módszer az irányadó: „Mindegy, mit gondolnak a választók.” De, persze, ők magyarázzák nekünk, mi a demokrácia…
Szóval az a bajuk velünk, hogy „magyarkodunk” meg vannak önálló gondolataink. Ezért akarnak mángorlófával helyre kalapálni minket. Hiába magyarázzuk nekik évek óta türelmesen, tisztelettel, miért nem kérünk illegális migránsokat, szivárványos agybajt, s a háború meg a szankciók helyett tárgyalás és béke kell – mintha a falnak beszélnénk. „Szövetségeseink” hallani sem akarnak az önálló elképzeléseinkről vagy arról, hogy szuverén állam vagyunk. Úgy képzelik: mivel beeresztettek (vagy inkább: birkaként betereltek) minket a klubjukba, mindenre csak bólogatnunk szabad. Ájuljunk el, hogy adtak nekünk néhány üveggolyót, azt pedig ne firtassuk, amit Thomas Piketty francia közgazdászprofesszor is kimutatott: a nyugati cégek sokkal több profitot visznek innen ki, mint amennyit uniós támogatások formájában visszakapunk. (Ráadásul e támogatások kétharmada az itteni multiknál landol.) És ezt ismételgeti a honi dollársajtó is: aléljunk el, amiért Brüsszel kegyesen eltart minket.
Oda jutottunk, hogy gyakorlatilag már minden uniós hatáskörbe tartozik, akkor is, ha a csatlakozási szerződésben feketén-fehéren az ellenkezője szerepel. Hogy az oktatás nemzeti hatáskör? Tesznek rá. Nagy összegben fogadok rá: az uniós bíróság hamarosan kimondja, hogy az óvodákból, iskolákból nem tilthatók ki a genderaktivisták, a gyermekvédelmi törvényt el kell törölni. S közben a nyugati politikusok hónapok óta arról hazudoznak, hogy a magyar kormány üldözi a homoszexuálisokat.
S miután nem minden brüsszeli parancsnak engedelmeskedünk, kötelezettségszegési meg 7-es cikkelyes eljárásokat indítanak ellenünk, a Rajk-per színvonalát idéző Sargentini-jelentéseket írnak rólunk, dollárral és euróval kitömött ágensmédiájuk, valamint „civil” terroristahálózatuk segedelmével állandó háborús helyzetet gerjesztenek körülöttünk. A legképtelenebb rágalmakat ismételgetik rólunk évek óta a nyugati fősodratú sajtóban (s mint tudjuk: amit sokat ismételgetnek, azt sokan egy idő után készpénznek veszik). Kiképzett fölforgatóik vezényletével erőszakot alkalmaznak, hidakat zárnak le, egyetemeket foglalnak el, Fidesz-székházra támadnak vagy éppen a köztévé biztonsági őreit lökdösik. Már a szerződések szerint nekünk (vissza)járó uniós pénzeket sem hajlandók kifizetni. Zsarolnak, fenyegetőznek, majd amikor teljesítjük a követeléseiket (sajnos), újabbakkal rukkolnak elő. Egy dekadenciába fulladt, szellemileg és erkölcsileg leépülő birodalom veszett ügynökei ezek. Nem szövetségesként, hanem leigázott gyarmatként kezelnek minket. Mi hiába beszélünk tisztelettel velük, ők ezt nem viszonozzák. Csak kioktatásra, megalázó eljárásokra, büntetésekre, a fősodratú „lügenpresse” lejáratókampányaira számíthatunk tőlük a jövőben is.
Becstelenségük egyik legfrissebb bizonyítéka: kizárták a magyar egyetemistákat az Erasmus-programból arra hivatkozva, hogy az egyetemi alapítványaink kuratóriumaiban ült néhány politikus. Holott a nyugati egyetemeken ez bevett szokás. Sebaj. Ám most, hogy az a néhány politikus távozott, az Erasmus-kitiltást továbbra sem oldják föl. Mert csak. Von der Leyenék meg az őket bábként mozgatók azt képzelik, velünk bármit megtehetnek. Tisztelet, mi?
A napokban magyar küldöttség utazott Svédországba, Finnországba. Azért, hogy ha már annyira szeretnének csatlakozni a NATO-hoz, és ehhez a mi támogatásunkat is kérik, a jövőben szíveskedjenek kevesebbet hazudozni rólunk. Szálljanak le a magas lóról. Regényeket lehetne megtölteni annyi hazugsággal, amennyit az elmúlt években ránk szórtak. Lapunk (a teljesség igénye nélkül) válogatást közölt e rágalmakból, íme néhány ezek közül. Magyarországon és Lengyelországban „a demokráciát lépésről lépésre kiüresítik. A szabad médiát és az akadémiát korlátozzák, ahol a klímaválság tagadását és összeesküvés-elméleteket terjesztenek, ahol a nők és LMBT-személyek jogait behatárolják, és ahol a zsidók és más csoportok elleni fenyegetés növekszik” – hazudta Stefan Löfven volt svéd miniszterelnök. Ezt pedig Jessika Roswall, Svédország Európa-ügyi minisztere: „Magyarország legutóbbi LMBT-ellenes szabálya az utolsó csepp kell hogy legyen. Az EU-nak határozottan kell cselekednie, és az új kondicionalitási mechanizmuson keresztül befagyasztani minden Magyarországnak járó uniós forrást.” Jyrki Katainen volt finn miniszterelnök pedig így támadt nekünk: „Magyarországon az állam korlátozta a bíróságok függetlenségét és a sajtó szabadságát. Ez egy olyan fejlődés, aminek nem szabad folytatódnia. A helyzet odáig fajult, hogy már megkérdőjelezhető, függetlenek-e a bírósági eljárások ezekben az országokban, független-e a média, és az emberek szabadon élhetik-e azt az életet, amit akarnak.” Még hosszan citálhatnám a svéd és a finn vezető politikusok sértéseit. Akik most – persze – elvárják, hogy támogassuk a NATO-csatlakozásukat.
