Nem megy ez nekik. Ismét stratégiai hibába szaladt bele az ellenzék: nem szavazták meg múlt héten a Fidesz–KDNP békepárti határozati javaslatát. Pedig a 2015-ös migrációs válság idején már rá kellett volna döbbenniük, hogy az éles helyzetekben nem az ideológiai kardcsörtetésre van szüksége az országnak.
Most ugyanaz a képlet: a baloldal az orosz–ukrán konfliktus kirobbanása óta rendre háborúpárti kijelentéseket tesz. Olyan, mintha fel sem tűnt volna nekik, hogy a fegyverszállítások sürgetése vagy épp a magyar katonák harctérre küldésének felvetése nagymértékben közrejátszott a választási vereségükben. Az ilyesfajta politizálás pedig igen hosszú évekre megmarad a választópolgárok tudatában.
Ahhoz azért nem kell a politikatudományok professzorának lenni, hogy lássuk: a nemzeti sorskérdésekben, amikor a szavazók fizikai és egzisztenciális biztonságáról van szó – akár hallgatólagosan is –, de a kormány mellé kell állni. Főleg abban az esetben van ez így, ha a saját szavazótáboruk is a békére vágyik és ellenzi a brüsszeli szankciókat. A felmérések szerint például egyenesen nemzeti konszenzus van abban, hogy az Oroszország ellen bevezetett energetikai embargók hajtották fel hazánkban is a hatalmas inflációt.
Egyértelmű tehát, hogy semmilyen arcvesztéssel nem járt volna a baloldalnak egy olyan parlamenti határozat elfogadása, amely elítéli Oroszország agresszióját és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Érthetetlen, miért nem támogatható az az indítvány, amely kimondja: „Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.”