Nem megy ez nekik. Ismét stratégiai hibába szaladt bele az ellenzék: nem szavazták meg múlt héten a Fidesz–KDNP békepárti határozati javaslatát. Pedig a 2015-ös migrációs válság idején már rá kellett volna döbbenniük, hogy az éles helyzetekben nem az ideológiai kardcsörtetésre van szüksége az országnak.
Most ugyanaz a képlet: a baloldal az orosz–ukrán konfliktus kirobbanása óta rendre háborúpárti kijelentéseket tesz. Olyan, mintha fel sem tűnt volna nekik, hogy a fegyverszállítások sürgetése vagy épp a magyar katonák harctérre küldésének felvetése nagymértékben közrejátszott a választási vereségükben. Az ilyesfajta politizálás pedig igen hosszú évekre megmarad a választópolgárok tudatában.
Ahhoz azért nem kell a politikatudományok professzorának lenni, hogy lássuk: a nemzeti sorskérdésekben, amikor a szavazók fizikai és egzisztenciális biztonságáról van szó – akár hallgatólagosan is –, de a kormány mellé kell állni. Főleg abban az esetben van ez így, ha a saját szavazótáboruk is a békére vágyik és ellenzi a brüsszeli szankciókat. A felmérések szerint például egyenesen nemzeti konszenzus van abban, hogy az Oroszország ellen bevezetett energetikai embargók hajtották fel hazánkban is a hatalmas inflációt.
Egyértelmű tehát, hogy semmilyen arcvesztéssel nem járt volna a baloldalnak egy olyan parlamenti határozat elfogadása, amely elítéli Oroszország agresszióját és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Érthetetlen, miért nem támogatható az az indítvány, amely kimondja: „Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.”
Vajon csupán az ellenzéki politikusok tehetségtelensége állhat az indítvány elutasítása mögött? Elfogadom, hogy ez sem kizárt. De van itt egy nagyobb probléma is. A bukott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter önmagát és az őt támogató pártokat leleplezve számolt be 2022 nyarán az Egyesült Államokból hozzájuk érkező kampánytámogatásokról. Az is kiderült, hogy a dollármilliókat gurító tengerentúli „civilek” a baloldali Biden-kormányzat holdudvarához tartoznak. A Bajnai- és Karácsony-közeli Korányi Dávid által gründolt Action for Democracy (AFD) nevű NGO vezetőségében több, az amerikai diplomáciai körökben – és egyes feltételezések szerint a titkosszolgálatoknál is – megfordult geopolitikai szakértő is feltűnt.
Az orosz–ukrán konfliktuson az amerikai tulajdonú globális energetikai cégek és az amerikai hadiipar keresi a legtöbbet – ezért is cél, hogy az lehetőleg hosszú ideig tartson. Az eszkaláció minél szélesebb körű támogatásához pedig háborús pszichózist teremtettek. Amennyiben egy európai nemzetállam nem áll be a sorba, akkor nagy erőkkel igyekeznek letörni az ellenállását. A nyomásgyakorlásba minden politikai eszköz belefér: a hazai ellenzék megvásárlása éppúgy, mint az uniós pénzek visszatartása.
A hazai baloldali ellenzék és az őket támogató média ideológiai okokból, megfelelési kényszerből, fenntartások nélkül fogadta el az amerikaiaktól a négymilliárdos támogatást. Elég csak Márki-Zay szavait visszaidézni, aki – amennyiben a NATO ezt kéri – nem zárta volna ki a magyar katonák harctérre küldését sem. Félreértés ne essék, ő nem magányos miniszterelnök-jelölt, hanem a hat baloldali párt közös jelöltje volt, a kampányban pedig egyeztetett, közös kommunikációt vitt. A kormányfőjelölt azzal is büszkélkedett, hogy az amerikai tanácsadóira hallgatott az orosz–ukrán konfliktus megítélésében. Köztük volt az egykori európai NATO-főparancsnok, a Demokrata Párt lelkes támogatója, Wesley Clark tábornok is. 1999-ben ő vezette az Allied Force hadműveletet: Szerbia NATO-bombázását. Kétségkívül ismeri tehát a térséget… Wesley Clark az AFD-ben is szerepet vállalt, ezért sem lehet véletlen az ellenzék háborúval kapcsolatos álláspontja, ami tavaly óta tényleg semmit sem változott. Annak ellenére sem, hogy a már mikroszkóppal is alig észlelhető támogatottságú MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes a választások után felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéket a háború témaköre kapcsán megvezették az amerikai tanácsadóik. A „hiba” beismerése ellenére érdekes, hogy a szocialisták azóta inkább csak hallgatnak a háborúról – a múlt heti parlamenti voksoláson nem is szavaztak. Ez aztán a karakteres politika!
Az identitását teljesen feladó, egykori oroszpárti Jobbikból és elnökéből, Gyöngyösi Mártonból lelkes háború- és szankciópárti, szürke atlantista lett. Hiába, a támogatásnál mindegy, honnan jön, csak jöjjön. A Párbeszéd maradt, ami volt: most is nyíltan kiállnak a nyugati és az amerikai érdekek mellett, a békepárti határozati javaslathoz pedig módosító indítványt is előterjesztettek. Ebben ilyen mondatok szerepeltek: „Az Európai Unió által Oroszország ellen elfogadott szankciók összességében helyesek és céljuknak megfelelően csökkentik Oroszország hadviselő képességét. […] Az orosz fosszilis energiaforrásokról történő leválás egyben lehetőséget kínál hazánknak a zöldenergia-átállás felgyorsítására. […] Európa és benne Magyarország elemi érdeke a mielőbbi energetikai függetlenedés a szénhidrogénforrásait fegyverként használó Oroszországtól.” A brüsszeliták vagy az amerikai Biden-kampánycsapat sem fogalmazhatott volna jobban. A fenti sorok azonban ismerősen csenghetnek.
Nézzük csak, milyen érvkészletet használt az ellenzék fő amerikai „összekötője”, a négymilliárdos utalási gombot megnyomó Korányi Dávid néhány évvel ezelőtt az amerikai kongresszusban. „Az Európai Uniónak szüksége van az egységességre az Oroszország elleni szankciók fenntartásához és kiterjesztéséhez, ami a további agresszió elrettentésére irányuló szövetségi stratégia kritikus eleme. Ezért létfontosságú az orosz földgáztól való európai függőség csökkentése” – mondta emberünk. Egy követ fúj ezzel a nyugati fősodratú narratívával a Momentum is. Olyannyira, hogy tavaly még ki sem tört az orosz–ukrán konfliktus, de Fekete-Győr András már fegyvereket szállított volna Ukrajnának. A momentumosoknál talán csak Gyurcsány Ferenc és felesége dolgozik többet az uniós pénzek brüsszeli szabotálásáért és Magyarország háborús elköteleződése mellett. Azt se felejtsük el, hogy a DK árnyékkormánya a minap a radikálisan háborúpárti Munkáspárttal tárgyalt Londonban, amely az ottani, jövő évi választások nagy esélyese. Az amerikai mellett a briteké a NATO-n belül a legnagyobb katonai arzenál, sőt atomtölteteik is vannak. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az Orbán-kabinetnek egy egyre csak fokozódó háborús nyomással kell szembenéznie a következő időszakban.
A választások óta eltelt egy év is azt mutatja, hogy a külföldi lobbistaként dolgozó baloldali pártok képtelenek kitörni a háborúpárti örvényből, pedig az egyre lejjebb húzza őket. Ezért is csökken folyamatosan a támogatottságuk. Egyszerűen nem ismerik azt a szókapcsolatot, hogy nemzeti érdek. Viszont ha már segíteni nem akarnak, és elutasítják a nemzeti konszenzust, néhány milliárdos kampánytámogatásért legalább ne tegyék kockára a magyarok biztonságát. A tűzzel játszanak.
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője
