Svédország támogatja az Európai Bizottságot a magyar gyermekvédelmi törvény ellen az Európai Bíróságon indított perében. Bár a hír április elsején látott napvilágot, a NATO-csatlakozásuk magyar támogatására ácsingózó svédek nem tréfának szánták. Lássuk be, viccnek valóban kicsit durva, amit művelnek velünk. Gátlástalanul hazudoznak rólunk, kioktatva követelőznek számos kérdésben, miközben elvárják feltétel nélküli jóindulatunkat a nekik fontos ügyben. Jó lenne tudni, honnan ered pökhendi nagyképűségük egy szövetséges állammal szemben, akitől azt várnák a jövőben, hogy akár állampolgárainak élete árán is védelmezze a svéd szabadságot, ha netán bajba kerülnének.
Alapos a gyanú arra, hogy miközben rendkívül megsértődtek, amiért a csatlakozásukról szóló parlamenti szavazás előtt figyelmeztettük őket arra, nem kellene hazugságokat terjeszteni rólunk, kikérték maguknak, hogy nekünk is van nemzeti önérzetünk, szuverén álláspontunk, amit nem átallunk szóvá is tenni, most ők próbálnak újra belénk rúgni egy méreteset. Az a tény, hogy erre a gyermekvédelmi törvény perét használják fel, megerősíti azt a feltételezést, miszerint az egész svéd politikai elit ugyanannak a nemzetközi, globalista pénzhatalomnak a kiszolgáltatottja, amely uralja az Európai Uniót is.
Rendkívül érdekes, hogy nemrég még Alice Bah Kuhnke svéd EP-képviselő hisztérikus rohamot kapott amiatt, mert kormánya nem állt be a Magyarországot vegzáló csoportba. Felszólította Ulf Kristersson miniszterelnököt és Paulina Brandberget, a nemek közötti egyenlőség miniszterét, hogy ne csak a Pride-felvonulásokon lengessék üdvözült mosollyal a szivárványos zászlót, hanem cselekedjenek, és tevőlegesen támogassák a magyar LMBTQ-közösség jogaiért küzdő csapatot. S mit ad Isten, a mi szerény kérésünk a nemtelen támadások befejezése érdekében süket fülekre, míg Kuhnke dörgedelme megértésre talált, amit azonnal tettek is követtek.
Akkor most ismételjük el lassan, hogy a svédek is megértsék: El a kezekkel a gyermekeinktől! Magyarországon senki nem üldözi az LMBTQ-közösséget. Nem csukják őket börtönbe, nem bántják őket sem szavakkal, sem tettlegesen másságuk miatt, ha mégis előfordul valamilyen atrocitás, azt mind a nyilvánosság, mind a hatóságok keményen megtorolják. Ugyanakkor a magyar társadalom többsége ragaszkodik a szülők azon jogához, hogy ők döntsék el, mikor és milyen szexuális felvilágosításban részesül gyermekük.
Ezt semmilyen emberjogi harcos, politikai aktivista, identitását vesztett vagy azt kereső eltévelyedett, netán a belőlük verbuválódott álcivil szervezet tőlük el nem veheti. Ezért tartjuk ezeket távol az oktatási intézményektől, és ezért követelünk megfelelő védelmet a médiából gyerekeinkre ömlő LMBTQ- és genderpropagandával szemben. Erre azt mondani, hogy korlátozzuk a szolgáltatások szabad áramlását az unióban nemcsak pofátlanul cinikus, hanem végtelenül embertelen is.
Ha kicsit is komolyan vesszük ugyanis, akkor egyenlőnek hazudja ez az álláspont a gyermekek, a szülők alapvető jogait, egy szűk kisebbség jogával a gátlástalan profitszerzésre. De tudjuk, hogy nem erről van szó, hanem jogi álruhába bugyolált súlyos ideológiai és politikai szembenállásról, amit persze nem lehet nyilvánosan érvként használni, mert akkor kiderül, épp azok követik el a legdurvább jogsértést, amikor ránk akarják erőltetni álláspontjukat, akik ezzel vádolják hazánkat. Felnőtt embert semmiben nem korlátoz Magyarország pusztán azért, mert a szokásostól eltérnek szexuális szokásai vagy mert nem tudja magát besorolni a hagyományos férfi-nő kategóriák valamelyikébe. Más kérdés, hogy többletjogokra se számítson az, aki mondjuk transzvesztita zsiráfnak képzeli magát, és megsértődik, mert a többség csak egy bolondnak tartja. De a lényeg, hogy el a kezekkel a gyermekeinktől!
Fontos kérdés, hogy ápolhat-e két ország szövetségesi viszonyt úgy, hogy csak az egyik igyekszik tisztelni a másik szuverenitását, döntési jogát olyan alapvető kérdésekben, mint a gyermeknevelés vagy annak eldöntése, kivel akarunk együtt élni szülőföldünkön. Mi például rendkívül sajnáljuk a svédeket amiatt, hogy kerületek, sőt egész városok váltak náluk a tobzódó erőszak terepeivé ostoba migránspolitikájuk miatt. De soha eszébe nem jutna a kormányfőnek, de egyetlen magyar választott képviselőnek sem lejárató szövegeket harsogni Svédországról az európai nyilvánosságban. Nem értjük, miért tagadják a no-go zónák létét, nem értjük, miért lépheti át határaikat boldog-boldogtalan, de értetlenségünk soha nem társul tiszteletlenséggel. Ők döntöttek így, s pusztán azért, mert szerintünk rosszul döntöttek, nem fogunk semmilyen fórumon nekik rontani. Ez a minimum, amit tőlük is elvárunk, amikor azt feltételezik, hogy megsértünk számos uniós szabályt, hogy nálunk bárkit is üldöznének.
Egyszer, még a kilencvenes évek elején utaztam egy kompon Dánia és Svédország között. A fedélzet dugig volt részeg svéd fiatalokkal. Dán kísérőnk elmagyarázta, hogy a jelenség oka a svéd törvényekben keresendő, amelyek rendkívül szigorúan szabályozzák az alkohol forgalmazását az ország területén, és emiatt, ha lehet is valahol italt vásárolni, csak nagyon drágán tudnak a svédek hozzájutni. A kompon viszont nincsenek érvényben ezek a törvények, így egy oda-vissza úton viszonylag olcsón juthat bárki egy kétnapos buli utáni állapotba még úgy is, ha természetesen a retúrjegy árát is be kell kalkulálni. Bevallom, már akkor sem értettem a svéd észjárást. Micsoda álszentség, milyen homokba dugott fejű szabályozás ez, futott át agyamon. Egy jó buli mindig sokkal több mint a lerészegedés. Az ilyen kompút csak az utóbbit pótolhatja, ezért teljesen fölöslegesen tesz úgy az állam, mintha megoldott volna egy problémát. Úgy tűnt, a jólét sem veszélytelen.
Mára sokkal rosszabb lett a helyzet. Úgy fest, ha valamire nem találják a jó törvényi megoldást, akkor úgy tesznek, mintha nem is lenne probléma. Ezért nem hoznak létre jogi határzárat az illegális bevándorlás ellen, ezért engednek szabad folyást a genderőrületnek és az LMBTQ-propagandának. Nem gondolom mentségnek, hogy ezzel a mentalitással nincsenek egyedül Európában. Azt viszont gondolom, hogy mielőtt a bíróságra rohannak bohócnak egy jogi színjátékban, inkább tanulmányozniuk kellene olyan országok jó gyakorlatait, ahol kisebb mértékű az önfeladás, kevésbé pusztította el az önvédelem képességét az álszent jóemberkedés és a kritika nélküli befogadáseszme.
De ezt csak javaslom, nem követelem, segítő szándékkal ajánlom figyelmükbe, amivel egyáltalán nem akarom lejáratni őket agyagba döngölő dörgedelemmel. Azt szeretném inkább, hogy érezzék a különbséget, hogy megértsék, azonos kultúrkörből származók között is létezik sokszínűség, ami egy sokkal jobb minőségű életet biztosít, de csak a kölcsönös tisztelet jegyében működik.
Ez is egy európai alapérték volt valamikor, hogy vitás kérdések esetén leülünk, megbeszéljük, megértjük egymás álláspontját, és addig fel nem állunk, amíg olyan megoldást nem találunk, amit minden érintett fél el nem tud fogadni. Mára ott tartunk, hogy kekeckedésnek számít a megfontolás, és ha valaki nem áll be a sorba, attól elvonják a forrásait. De ami a legrosszabb, gátlástalanul szegik meg az unió működésének alapszabályait, hogy meg tudják zabolázni a renitenskedőket, akik mernek mást gondolni, mint az uralkodó elit, amelyik ráadásul velejéig romlott, végletesen korrupt, és Európán kívüli érdekeket szolgál. Legújabb tervük szerint átírnák a már említett szabályokat, így nem szegik majd meg sorozatosan őket. Ez lett drága svéd barátaink az általatok is oly vehemensen számon kért jogállamiságból.
Egyébként a magyar kormány mindig is támogatta a svéd NATO-csatlakozást. Csak – ahogy Orbán Balázs fogalmazott – van egy kis bökkenő. Meg kellene győzni a magyar parlamenti képviselők többségét, rajtuk keresztül a magyar társadalom többségét, hogy Svédország valóban a szövetségesünk, és nem a lejáratásunkra szövetkezett globalista nemzetközi baloldal csatlósa. Az ellenünk kreált perhez csatlakozás és az ehhez hasonló lépések nem erősítik ezt a meggyőződést.
