A szabadságvesztés felfüggesztése ebben a helyzetben nem más, mint törlesztés. A magyar állam az első emberének döntése alapján visszaad valamennyit azokból az elvett évekből, melyet az eljárás képtelen mértékű elhúzódása jelentett. Hatalmas kudarc a magyar igaz­ságszolgáltatás számára, hogy egy egyébként nem jelentéktelen súlyú ügyben közel másfél évtized kellett a jogerős ítélet meghozatalához. Sokat vitatkozunk a jogállamiságról: nos, egy jogállamban nem kell ilyen sok idő egy büntetőügy végleges lezárásához. A köztársasági elnök döntése tehát ebben a tekintetben a jogállam üzemszerű működését szolgáló méltányos tett volt. Olyan tett, amellyel nem avatkozott bele a bíróság munkájába, hiszen megvárta a jogerős ítéletet, mégis enyhített valamennyit az elhúzódó eljárás okozta terheken. Ne felejtsük el azt sem, hogy az ilyen eljárások nemcsak a vádlottakat, hanem családjukat is megterhelik. Már csak az irántuk érzett szolidaritás is azt mondatja velünk: legyen végre vége a megrázkódtatásoknak.

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Budaházy és társai minden józan mérce szerint megbűnhődtek tetteikért. 2010-ben emeltek vádat ellenük, így az elmúlt tizenhárom évet nem csak egy büntetőeljárás terheltjeiként, de jelentős részben nem is szabadlábon töltötték. Évekig ültek előzetes letartóztatásban, évekig házi őrizetben, és az ítélet szerinti büntetésük letöltését is megkezdték. A nyilvános megaláztatás, a hosszadalmas eljárás, a többévnyi szabadságvesztés, a közügyektől eltiltás és a büntetett előélet együttesen bizony komoly büntetést jelentenek, nehéz lenne azt állítani, hogy megúszták. Megkapták méltó jussukat, s ilyen körülmények között még inkább indokolt a végrehajtási kegyelem megadása számukra. Megjegyzem, a fegyházbüntetés végrehajtásának felfüggesztése a törvény által megengedett leghosszabb időre, öt évre történt, így ebben a tekintetben is bizton állítható, hogy a meghozott döntés szigorú, de igazságos.

Demokratikus jogállamban – amilyen minden ellenkező állítással szemben Magyarország is – a büntető igazságszolgáltatás célja nem elvont elvek érvényesítése, hanem a társadalom védelme. Nem véletlen tehát, hogy az államfő szinte minden országban jogosult kegyelem gyakorlására, amely az irgalmasság keresztényi erénye mellett arra is alkalmas, hogy a jogállam rendszerhibáit, kudarcait valamelyest kompenzálja.

A baloldali sajtó egy része terroristának nevezi Budaházy Györgyöt. A bűntett jogi minősítése valóban ad némi alapot erre, ugyanakkor azok az egyébként valóban elítélendő tettek, melyeket az érintettek elkövettek, nagyságrendileg igen távol állnak a köznapi értelemben vett terrorizmustól. Nem hiszem, hogy joggal lehet állítani, hogy Budaházyék tettei egy kategóriába tartoznak az iszlamista terror számtalan támadásával, 2001. szeptember 11-től a párizsi merényleteken át a Berlinben tömegbe hajtó járműig. Budaházy és társai nem ártatlanok, végképp nem hősök. A tettük nem maradhat – nem is maradt – megtorlás nélkül. De azt állítani, hogy ugyanolyan terroristák lennének, mint Oszama bin Laden vagy Salah Abdeslam, erőteljes mértékvesztés, amely tiszteletlen a terrorizmus halálos áldozataival szemben.

 A kegyelmezési adatokból az is kiderül: a mindenkori magyar köztársasági elnök kegyelmezési gyakorlata korábban is összefüggött a katolikus egyházfő döntéseivel és látogatásaival. A pozitívan elbírált kegyelmi kérvények száma és aránya is jelentősen megnőtt 2016 végén, az irgalmasság évének lezárásakor, valamint 2021 végén, nem sokkal az eucharisztikus kongresszus pápai szentmiséje utáni időszakban. Nem példátlan tehát, hogy a pápa kegyelmezésre inspirálja az államfőt.

A politikai csatazajban gyakran elvész a lényeg. A kegyelem jogi hátterének felvázolásával ahhoz kívánok hozzájárulni, hogy az ügyről szóló vita tényszerű és higgadt legyen. A kegyelem természeténél fogva a bűnösnek szól, de az egész társadalomnak is tartalmaz üzenetet: van tisztességes és törvényes megoldás akkor is, amikor az ítélet teljes végrehajtása – akár az igazságszolgáltatás működésének zavara, akár valamely később felmerült új körülmény miatt – méltánytalan lenne.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője

Borítókép: Budaházy György, a Hunnia-per elsőrendű vádlottja (Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula)