Kína nehezen birkózik meg öregedő népességével

A demográfiának kőkemény törvényszerűségei vannak. Amikor a kínaiak azért, mert a népességrobbanás már-már kezelhetetlenné vált a kommunista vezetés számára, bevezették az egygyerekes családmodellt, nagyon sok következménnyel nem számoltak. Tűzoltás volt az intézkedés, de hosszú távú problémákat eredményezett.

Korábban is lehetett olvasni, hogy a fiúgyermekekhez ragaszkodtak a családok. A lánymagzatokat elvetették, sok leánygyermeket megöltek.

A vidéki gazdaságokban férfikézre, fizikai munkára volt szükség, különösen a kis magángazdaságokban. De volt ennek a kínai vallási-kulturális hagyományokban gyökerező magyarázata is, különösen a tradicionális formákat követő vidéki lakosságnál.
Napjainkra azonban megjelent a rendszer súlyos további következménye: a népesség öregedése és fogyása. 2020-ban a vidéki lakosoknak 17,7 százaléka volt 65 éven felüli. Igaz, a városi övezetekben ez némileg alacsonyabb volt: 11,1 százalék. Az ember nemigen érti, hogy vajon miért nem számoltak ezzel kellő időben. Hiszen ez aztán valóban matematikai-statisztikai pontossággal megbecsülhető volt. A demográfia egzakt tudomány! (Még az agrárgazdaságban is számolnak azzal, hogy ha levágják az anyakocákat, visszaesik a sertésállomány.)

További Vélemény híreink

A gazdaság nem öncél, hanem szolgáló

Jelentősek napjainkra a munkaerőgondok, s a csökkenő gyermekutánpótlás miatti alacsony fiatalrészarány ezt csak fokozni fogja. Kínának nemigen jelent megoldást a munkaerőimport sem, főleg, mivel a kínai vezetés nem szeretné – úgymond – „felhígítani” a népességet. Egyébként is hivatalos törekvés az identitás megőrzése, a nyugati típusú társadalmi jelenségek visszaszorítása, legyen az építészeti stílus vagy karácsonyi ünnepi szokások.

A többi ázsiai országban szintén többnyire csökken a népesség száma, így nem jelentenek Kínának munkaerőforrást.

Egyedül Afrika kínálkozna lehetőségként. Van is olyan projekt az országban, hogy növelni kell a felajánlott tanulási, képzési lehetőséget a fejlődő országok külföldi hallgatóinak, megpróbálva aztán itt tartani őket. 2003-ban 1793 fő volt a Kínában tanuló afrikaiak száma, s ez a szám 2018-ra nyolcvanezer fő fölé emelkedett. De máris tapasztalható némi ellenérzés az afrikai bevándorlással szemben, nemcsak a vezetés, hanem a polgárok részéről is.

Természetes, hogy az elöregedő népesség miatt a nyugdíjellátás és az egészségügyi ellátás is veszélybe kerül. Már ma is „importálni” kell a környező országokból gondozási munkát vállaló fiatal nőket, főleg a vidéki idősödő lakosság számára. A pénzügyi kassza pedig a nyugdíjrendszerben mindenképpen néhány éven belül kimerül. Ez különösképpen áll a városi lakosoknak és a pártkádereknek kialakított nagyvonalúbb rendszerben – ez mintegy 450 millió embert fed le –, míg a vidéki lakosságnak egy szerényebb juttatásokat tartalmazó rendszer van érvényben. Már régóta ismert a kihívás, és foglalkoztatta is a vezetést, hogy meg kellene emelni a nyugdíjkorhatárt. Ez azonban – minden jel szerint – nagy társadalmi elégedetlenséget váltana ki. Lehet mondani, hogy eléggé autokratikus a kínai rendszer, hogy az ellenállást letörje, de a kommunista hatalom aligha szeretne ilyen drasztikus eszközökhöz nyúlni. Mert ugyebár, „habár fölűl a gálya…”, hogy a Kínában is oly népszerű magyar költőt idézzem.

A kínai vezetés tehát a stabilitás megőrzése, a nemzeti identitás védelme és a gazdasági realitások szorításában keresi napjainkban a kiutat az egyre nehezebbé váló demográfiai helyzetből.

A szerző közgazdász, professor emerita

Borítókép: Virágzó fa tövében olvas egy férfi egy pekingi parkban 2023. április 12-én (Fotó: MTI/AP/Mark Schiefelbein)