Az egyik ilyen adottságunk az, hogy nincs tengerpartunk, tehát nincsenek kikötőink sem, amelyekkel vízi útvonalon biztosíthatnánk az olyan nélkülözhetetlen energiahordozók beszerzését, mint a kőolaj és a földgáz. Magyarországra jelenleg érdemi mennyiségben csak szárazföldi vezetékeken érkezhet mindkét energiahordozóból, ezért kulcsfontosságú például a Barátság kőolajvezeték, amely Ukrajnán keresztül Oroszországból szállítja hazánkba a folyékony energiaforrást.

A minap nyilvánosságra került amerikai hírszerzési értesülés szerint Volodimir Zelenszkij februárban az ukrán miniszterelnök-helyettesnek a Barátság kőolajvezeték felrobbantásáról beszélt, amivel Magyarországot akarta volna megbüntetni, mert „rendkívül dühös” volt hazánkra. Az ukrán elnök hozzáállása nem újdonság, nem is meglepő, de azt nem gondoltam volna, hogy ezt a botrányos kirohanást, aminek az esetleges megvalósítása gyakorlatilag felérne egy casus bellivel, éppen egy magyar „szakértő” fogja mentegetni, a Zelenszkij felé irányuló mély empátiával.

De pontosan ez történt, Rácz András, a baloldali sajtó egyik kedvenc „Oroszország-szakértője” feladatának érezte, hogy elmagyarázza nekünk, miként kell értelmezni a történteket.

Nyilvánvaló, hogy egy háborúban álló állam vezetője elkeseredésében és dühében egy harmadik ország gazdasága elleni merénylet végrehajtására akarja rávenni a kormányát. Ráadásul olyan ország ellen acsarkodik, amely tagja azoknak a szövetségi rendszereknek, az Európai Uniónak és a NATO-nak, amelyekhez Ukrajna is csatlakozni szeretne. Ez az ostoba arrogancia legfeljebb Rácznak és a hasonszőrűeknek adekvát reakció Zelenszkijtől, mindenki másnak kinyílik a bicska a zsebében. Már persze azoknak, akik magyar szívvel éreznek és magyar ésszel gondolkodnak. 

A történész-szakértő azonban a következő mondatával is bizonyítja, hogy azonosult azokkal a baloldali politikusokkal, akik a háború kitörése óta az ukránok pozíciójába helyezték magukat és kék-sárga szemüvegen keresztül ítélik meg az eseményeket, akik elfelejtették vagy talán soha nem is tudták, hogy magyarok. Rácz ugyanis így folytatta a posztját: „Jól látszik, hogy az ukrán vezetésnek tényleg eléggé elege lehet a magyar kormány politikájából. Ezt sejteni eddig is lehetett, de ez most egy elég erős megerősítés.” Hozzátette még azt is, szerinte „nem biztos, hogy az a jó reakció erre, ha Budapest még tovább rugdossa az ukránokat”.

Akkor is mi rugdostuk az ukránokat, amikor barbár módon ledöntötték a munkácsi turulszobrot; amikor minősíthetetlen hangnemben pocskondiáznak minket, mint ahogy tette korábban a budapesti ukrán nagykövet asszony; amikor rendszeresen oroszpártisággal vádolják hazánkat vagy éppen az egyik katonai tisztviselőjük nyilatkozza azt, hogy „Magyarország szemtelen politikát folytat Ukrajna ellen, ami komoly aggodalmakat kelt, ezért a magyar vezetők tudtára kell adni, hogy Ukrajna megerősíti pozícióit Kárpátalján. A most hazatérő 128-as dandár megvédi Ukrajna határait és szükség esetén egymaga cafatokra veri a magyar honvédséget”. 

Rácz András szakértése Kijevben teljes sikert aratna, kár, hogy nem ukrán állampolgár, hanem magyar. De van itt még egy fontos mondat, ami azt jelzi, hogy itt nem „ukránpártiságról” van szó. Szintén idézet a történész Facebook-bejegyzéséből: „Az, hogy a vezeték még mindig a helyén van és működik, azt mutatja, hogy az ukrán vezetésnek nem ment el az esze. Ez jó eséllyel azzal is összefügg, hogy a Nyugatnak roppant erős befolyása van Ukrajnára, politikai, katonai és gazdasági értelemben egyaránt. Azt ugyanakkor, hogy ez mostanáig így volt, hiba volna automatikusan a jövőre irányuló garanciának is tekinteni.”

Rácz tehát azt ecseteli, a derék ukránok azért sem robbantották fel még az olajvezetéket, mert a Nyugat erre nem adott engedélyt vagy parancsot. Majd meglebegteti az esélyét, hogy ez bármikor változhat, vagyis jobban teszi a magyar kormány, ha beáll a sorba, mert még rossz vége lesz az önállóskodásnak.

Ezek fényében talán nem véletlen, hogy tavaly júniusban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nem hosszabbította meg Rácz éppen lejáró szerződését a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársaként. A szakértő nem maradt munka nélkül, hiszen saját akkori közlése szerint továbbra is a Német Külpolitikai Társaság külsős munkatársa marad. Ez nem más, mint egy NGO, amely a német külpolitika szolgálatában álló hálózatként definiálja magát. Na ja, mondhatjuk stílszerűen, így még inkább érthető, hogy az amerikaival manapság teljesen megegyező német külpolitika narratíváját sulykolja Rácz András.

Lehet, hogy a dollárbaloldal és a dollármédia után indokolt lesz egy újabb kategóriát felállítani: a dollárszakértőt. De nevezhetjük bárminek őket, a lényegük ugyanaz: erkölcsi értelemben hazaárulók.

Borítókép: Rácz András (Fotó: Mandiner)