Talán túlzásnak tűnik, de Gyuri bácsi kiskorúnak, hülyének, önálló döntésekre képtelennek tartja a választókat, ezért nem is szereti rájuk bízni az igazán fontos döntéseket. (Pont mint a mi drága liberális értelmiségünk.) Például azt, hogy melyik párt vezessen egy országot. Világot akar jobbítani, de úgy, hogy az nem különösebben érdekli, akarja-e a nép azt a világot, amit ő szeretne vagy hogy az az új világ valóban mindenki számára jobb hely lesz-e.
Márpedig viszonylag kevés ember kíván olyan beteg és veszélyes világban élni, mint amilyet Soros úr megrémálmodott: a nagyvárosok fiatal, hipszter, újmarxista libsijei, az LMBTQ-szervezetek aktivistái, esetleg a Black Lives Matter mozgalom szó szerint harcos képviselői, újabban pedig a zöldterroristák, a háborús uszítók, no és Hollywood színészei. Utóbbiak nagy falakkal, fegyveres biztonsági emberek által védett hatalmas házakban álmodják tovább Gyuri bácsi zavaros-vörös álmát. Minő meglepetés: őket mind-mind Soros György finanszírozza. Mert a finanszírozás, a busás fizetés roppant fontos dolog, Gyuri bácsi pedig tudja ezt, és igencsak bőkezű az alkalmazottaival.
Biztosan én voltam tájékozatlan – senki sem hibátlan, így én sem –, de őszintén be kell, hogy valljam, nekem egészen a közelmúltig fogalmam sem volt arról, hogy mondjuk az Amnesty International híres, a sajtóban sokat nyilatkozó aktivistái (például Mérő Vera) nem szeretetből meg szívjóságból, hanem pénzért képviselik, képviselték mondjuk az úgynevezett (szélsőliberális) emberi jogokat. Így azért egészen más a leányzó fekvése.
Nem véletlen ez a típusú tudáshiány, hisz ezek a szervezetek szeretik magukat olyanoknak beállítani, mint amelyek annyira fontos és nemes célokat képviselnek, hogy a rendes, tisztességes, nyitott, befogadó, progresszív honpolgárok pusztán a jó ügy miatt csatlakoznak tömegével hozzájuk. Pedig a valóságban főállásban, busás fizetésért népszerűsítik a nyílt társadalmakat, a melegházasságot, a női kvóták bevezetését, a húsmentes életet, az Európai Egyesült Államokat vagy a migrációt. Újabban az autópályákon és a múzeumokban aktivistáskodó zöldterroristákról derült ki, hogy nem a jó ügy iránti szerelemből, hanem havi fix fejében tesznek tönkre festményeket meg szökőkutakat, továbbá zárnak le utakat. Márpedig havi ötszáz dollár fixszel az ember könnyen viccel.
Gyuri bácsi nem teljesen hülye, sőt! Idejében felismerte, hogy az emberek többségét bizonyos dolgoktól a hideg kirázza – valamilyen furcsa okból leginkább azoktól, amelyekért ő és a szervezetei küzdenek –, így arra is rájött, hogy az ilyen célokért harcoló pártok az esetek döntő többségében nem kapnak, nem kaphatnak felhatalmazást a választóktól. Ezért hozta létre az alapítványait és az NGO-it, amelyek a választásokat, a demokráciát, a közfelhatalmazást megkerülve, trükkök százai és a temérdek pénze segítségével kiharcolják az álmaiban szereplő, a normális emberekből viszolygást kiváltó dolgokat.
Ez a projektje egyébiránt számos országban működik, néhol képes is megbuktatni a neki ellenszenves kormányokat, azonban Magyarországon teljes kudarc kíséri a tevékenységét. Talán ezért is lett egyre dühösebb és frusztráltabb. Soros Györgynek a rögeszméjévé vált Orbán Viktor és a kormánya.
Itt tartottunk a közelmúltig, a frontvonalak befagytak; míg a Fidesz évek óta ronggyá veri a Soros által pénzelt ellenzéket, addig a baloldal és a szélsőbaloldali propagandasajtó – a dollármédia – egyre dühösebben csahol. Elnyomásról, demokráciadeficitről meg diktatúráról. Abszurd. Hiszen pont a világ legantidemokratikusabb emberét támogatják!
Soros öntötte a beléjük a pénzt, az alkalmazottak pedig dolgoztak. Nálunk, mint említettem, csekély hatékonysággal. És egyszer csak Soros György visszavonult. Nem merném határozottan állítani, hogy ezt kimondottan a magyarországi kudarcszériája miatt tette, de nem is tartom teljesen elképzelhetetlennek, hogy a hazánkban megtapasztalt sikertelenség okán vonult vissza a politikától.
A lényeg az, hogy a trónját átadta a fiának, Alexnak. Róla jó ideje sejthető volt, hogy személyében a herceget kell(ene) „tisztelnünk”, mert bár a hír hallatán a dollármédia propagandisztikus, szégyentelenül ujjongó cikkeiben arról olvashatott a nagyérdemű, hogy az örökös személyének kilétét nagy várakozás előzte meg, nem volt egyértelmű, hogy Gyuri bácsi melyik gyermeke örökli a vagyont és a politikai hatalmat. Azért aki a jobboldali műhelyek termékeit is figyelemmel követte, nem esett a szék alá, amikor kiderült, ki lesz az új király. Alex Soros gyakorlatilag az egyetlen gyermek, akiről a sajtóban hallhattunk, jó ideje építik a személyét; folyamatosan exponálta magát bel-, kül- és identitáspolitikai kérdésekben.
Hogy mire számíthatunk? Nos, semmi jóra. Alex fiatal, sikerre éhes figura, még az apjánál is politikusabb alkat – és bizonyítani akar. Az általa fizetett újságírók pedig azonnal hűségesküt tettek neki, az észak-koreai sajtót megszégyenítő írások segítségével vallottak neki szerelmet. Márpedig ha a balliberális sajtó valakinek ennyire örül, akkor mi semmi jóra nem számíthatunk.
