Sokaknak okoz fejtörést, hogy mire föl olyan nagyképű a baloldal, hogy az a napi politika iránt kevéssé érdeklődőknek is szemet szúr. Ha valaki kicsit is figyeli az országgyűlési történéseket, meg lehetne győződve arról, hogy olyan politikusok szidalmazzák, támadják a kormánypártokat, gúnyos megjegyzéseket téve rájuk, akik hosszú évek óta sikert sikerre halmoznak, széles körű elismerés övezi őket, és nem győzik számon tartani, hány választást nyertek meg, kenterbe verve jobboldali ellenfeleiket. Egy külföldi bizonyára hitetlenkedve csóválná a fejét, ha megtudná, hogy ezek a pártok sok éve országos választáson alig tudtak babérokat aratni. Mi több, zsinórban négy országgyűlési megméretést buktak el, nem is akárhogyan.
Hát akkor mire a hatalmas mellény? Mire alapozzák a momentumos, jobbikos, LMP-s, MSZP-s, párbeszédes és DK-s önjelölt zsenik, hogy ennyire magas lóról, kioktatóan beszéljenek a miniszterelnökkel és a többi kormánytaggal? Főként úgy, hogy a rendszerváltozás óta a leggyengébb, megdöbbentően harmatos intellektuális képességű baloldal produkcióinak lehetünk tanúi.
A talány megoldása sokkal kevesebb szellemi erőfeszítést igényel, mint egy Rubik-kocka kirakása. Arról van szó, hogy bár hihetetlenül alacsony színvonalon érvelnek, mégis úgy viselkednek, mint a protekciós diákok. Ahhoz a Kádár-rendszerbeli tanulóhoz hasonlítanak, aki úgy vélte, neki nem kell teljesítenie, mivel az iskolaigazgató főnökeinek a protezsáltja, s ha a tanár sokat ugrál, majd jól kirúgják. Vagy olyan futballcsapat tagjainak képzelik magukat, amelynek bírói ítéletekkel kövezik ki az útját a bajnoki cím felé, úgyhogy nem is kell, hogy bármelyik játékos egy egyeneset bele tudjon rúgni a labdába.
Emiatt is érzi abszolút biztonságban magát az ötszázmilliós kampánypénzzel, annak eredetével, sorsával és elköltésével elszámolni nem akaró, a fővárost a csőd szélére navigáló Karácsony Gergely is. Éppoly önhitten, csúfondárosan mosolyog a jelenlegi főpolgármester, mint az a televízióban nyilatkozó, magát marokkóinak valló migráns, aki arról beszélt, hogy újból és újból megpróbálja a magyar határon való átjutást. Mi lehet közös egy budapesti balos főpolgármesterben és egy illegális bevándorlóban? A pökhendi, felsőbbrendűségi tudattal átitatott fölényesség, a gőg, ahogy mindketten biztosra veszik, hogy felette állnak a törvényeknek, a jognak és az erkölcsnek, mivel mögöttük ott vannak a nagy hatalmú protektorok, ideológiai ügynökök, akik jól elintézik azokat, akik az útjukba állnak. Szomorú, hogy a magyar főváros vezetője és egy közönséges határsértő egy gyékényen árul, de hát nekünk ilyen baloldal jutott.
A fizikai és jogállami határok megsértéséért, áthágásáért a komplett hazai ellenzék sem megy a szomszédba. Kiérdemlik viszont a harakiri vagy szeppuku baloldal titulust, miután csupa olyan dolgot tesznek, ami tovább zsugorítja amúgy sem az egeket verdeső támogatottságukat. Hatalmas baklövést, hibát követtek el a baloldali pártok, hogy nem szavazták meg a tanárok nagy fizetésemeléséről is szóló pedagóguséletpálya-törvényt. Elfelejtkeztek arról az alaptételről, hogy bármennyi bajuk is van a kormánnyal, egy béremeléseket tartalmazó javaslatot az ellenzéknek is célszerű megszavaznia a saját érdekében.
Hát hogyan magyarázzák meg a választóik nem begőzölten jobboldalfaló részének, hogy a kedvezményeket, a kevesebb kötelező munkát, a teljesítményalapú jutalom lehetőségét, a több fizetett szabadságot és pénzt is károsnak tartják az embereknek, ha azt a gyűlölt Orbán-kabinet adja?
Azt hiszik persze, hogy a Heller-doktrína igaz, miszerint az emberek nem tudnak számolni, és ez főként a tanárokra érvényes. Hát nem, az emberek, köztük a pedagógusok nagyon is tudnak számolni, és tisztában vannak vele, hogy a néhai filozófusnő teóriája a magyarokra biztosan nem áll. Tudják: ha pár év múlva már nyolcszázezer forintot is kereshetnek, az bizony nem a megszorítások, a népsanyargatás és a jogtiprás jele. Mint ahogy az is világos a polgároknak, hogy ha a baloldal fogcsikorgatva harcol a nekünk jogszerűen, sőt kötelezően járó, kifizetendő uniós helyreállítási és kohéziós pénzek hazánknak utalása ellen, akkor azzal nem a kormányon ütnek egy nagyot, hanem a lakosságon, így a pedagógusokon is, megfosztva őket a nagyobb bevételektől, a jobb életkörülményektől.
Azt gondolják, hogy az emberek elfelejtik ezt nekik? Hát nem esik le az eurócentes, hogy emiatt a lakosságellenes, egyben önesélyrontó akciózás miatt volt olyan kevés tüntető a szavazás alatti demonstráción?
Természetesen megvan a racionális oka, miért teszik tönkre szántszándékkal saját választási sanszaikat, miért követnek el ezzel valóságos harakirit. Az még hagyján ugyanis, hogy a dollármilliókat törvénytelenül a külföldi, főleg amerikai szponzoroktól kapták. Még ennél is végzetesebb azonban számukra, hogy a kötelező tennivalók listáját is tőlük kapják, miután ezek az óriási összegek mind felcímkézve érkeznek. A címkékre pedig olyan utasítások vannak írva, mint a kormány megbuktatása, minden magyar siker, fejlesztés, önálló tevékenység megfúrása, de főként a pusztító és értelmetlen háború támogatása, Magyarország belekényszerítése a fegyveres konfliktusba.
Csoda-e, ha ezt a menüt a felmérések szerint a lakosság ehetetlennek találja és elutasítja – az azt összekotyvasztó internacionalista erőkkel egyetemben? Csupán idő kérdése ezért, hogy lefagyjon az önhitt mosoly a balpárti arcokról, hisz nem csupán a hatóságok vizsgálódnak a többmilliárdos tiltott kampányfinanszírozás miatt, hanem maguk a baloldali választók is felteszik a kérdést: Komámasszony, hol a lóvé?
