Amikor honvédelmi miniszterünk békepárti álláspontot képvisel, akkor az nem a gyengeség beismerése, hanem az erő és a józan mértéktartás szükségességének hirdetése. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt a felfogást támogatja, amelyre háborús körülmények között is szükség van, s amely ma láthatóan hiányzik a háborúzó felekből. Deák Ferenc, a haza bölcse, politikus, államférfi híres mondása a katonai vezetőknek is iránymutató lehet: „Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk semmiért nem szabad.” Ugyanakkor az elrettentés szempontjából is nagyon fontos a védelmi képességek fejlesztése, a korszerű, világszínvonalú haditechnika alkalmazása, amelyről Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is beszélt az ünnepségen.
Az új idők valóban új kihívásokat hoznak, viszont a magyar hadtörténelem tanulságai ma is üzenetértékűek.
Ezek lényege pedig az, hogy Magyarország katonanemzet volt, és ha a későbbi századokban meg akar maradni, akkor ezután is annak kell lennie, mert csak a harckészség, a megfelelő védelmi képesség révén őrizhetjük meg hazánkat és függetlenségünket. Emlékezzünk szabadságharcainkra, idegen hódítókkal szemben vívott hosszú küzdelmeinkre, arra a képességünkre, hogy a legnagyobb elnyomásból is ki tudtunk törni és talpra tudtunk állni.
Emlékezzünk Daniel Speerre, a kalandos életű német muzsikus-íróra, aki a XVII. század derekán hosszabb időt töltött Magyarországon. Úti élményeiből 1683-ban érdekes könyvet jelentetett meg Magyar Simplicissimus címmel. Ebben többek között megjegyezte: „A magyarok […] inkább meghalnak, mintsem más nemzetek uralkodjanak rajtuk. […] Jól megülik a lovat és a vívásban semmi sem akadályozza őket, lévén viselő ruhájuk könnyű, rövid és kényelmes. […] Kassától Erdélyig a nemes, a polgár és a paraszt ifjú korától katona.”
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Ma már másféle tudás kell a katonáskodáshoz, a modern fegyverek kezeléséhez, de van valami, ami nem változott, s aminek nem szabad változnia: a hazaszeretet, a magyar nemzet iránti feltétlen elköteleződés.
Ma hatalmas erők dolgoznak a nemzetállamok szétzilálásán, gyengítésén. A globalista érdekek szolgálatában álló ideológiákkal szembeni küzdelem főként szellemi síkon zajlik, aminek nincs köze a katonai feladatokhoz. A nemzeti-keresztény nézeteket valló magyaroknak (és nem magyaroknak) viszont számolniuk kell ezzel is. Nekik az adhat reményt, hogy látják a csapdákat, a nemzettudat megőrzéséhez pedig nincs szükségük különösebb ideológiára. Elég, ha Bibó Istvánra gondolnak, aki egy helyütt azt mondja: „az emberek […] döntő többsége számára a családon kívül a nemzeti hovatartozás az a közösségi kötelék, mely – hatalmi eszközeitől eltekintve is – a legsikeresebben képes tagjai lojalitására apellálni”.
Vagyis a többség magától értetődőnek tartja és elfogadja a nemzetet mint szerveződési formát, s bár a nemzet fogalma viszonylag új keletű, azért a lényeget tekintve ez a régi századokban sem volt másként. A nemzet hatalmas érték. Megnyugtató, hogy – miként ezt honvédelmi miniszterünk is kifejtette − a magyar haderőfejlesztés jó időben, már évekkel ezelőtt elkezdődött, s tudjuk, hogy a kormány is megfelelő döntéseket hozott a haderő ütőképességének erősítése érdekében.
Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de büszkén tekinthetünk honvédségünkre, s bízhatunk abban, hogy Magyarország évszázadok múlva sem fog hiányozni Európa térképéről.
A szerző író, újságíró
Borítókép: Katonai kiképzés (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Balogh Ákos)
