A kajak-kenunál maradva, ilyen esemény volt az 1998-as szegedi világbajnokság. A labdarúgó-válogatott Jugoszláviától elszenvedett 12-1-es kudarcán már túl – ami után futballunk hosszú évekre lehúzta a rolót –, a vízilabda-válogatott sikersorozatán viszont még innen voltunk, a magyar sportot akkoriban tényleg az olimpiai sikerek tartották életben. Világverseny rendezőjeként Magyarország abban az évben tért vissza a nemzetközi sportélet színpadára, augusztusban előbb Budapest atlétikai Eb-nek, majd szeptember elején Szeged kajak-kenu vb-nek adott otthont. Remélem, nem csal meg az emlékezetem, de itthon az utóbbi eseménynek volt nagyobb a visszhangja. A hétvégi döntőket esőben, sárban, elemi infrastruktúra híján negyvenezer szurkoló tombolta végig, s persze volt minek örülni, volt mit ünnepelni. Akkor még nemzeti ügynek számított, hogy Horváth Csaba és Kolonics György magára talál-e, nyer-e a férfi négyes – Fábián Lászlót, a férfikajakosok edzőjét éppen ez késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon abszurd véleményével, szerinte svindli van a dologban, ezért nem nyertek a tanítványai.

Idén az atlétikai, valamint a kajak-kenu világbajnokság időben egybeesett. Természetesen hatalmas helyzeti előny, hogy Budapest kifogástalan szervezés mellett minden idők legnagyobb hazai sporteseményének adott otthont az impozáns Nemzeti Atlétikai Központban, mégis különös, hogy a kajak-kenu vb nem tudott kitörni az atlétikai vb árnyékából. Pedig a tévé közvetítette a döntőket, összességében az eredményekre sem lehet panaszunk, valami mégis hiányzott – a kajak-kenu vb nem vált országos üggyé.

 Roppant beszédes volt Hüttner Csaba kifakadása még a világbajnokság első napjaiban. A magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya a vb körülményeit szapulta: rossz a szervezés és az ellátás, hiányos az infrastruktúra. Nem valahol a harmadik világban, hanem Németországban, a sportág egyik bölcsőjében, a duisburgi regattán. Hiába van világkupa-sorozat, a kajak-kenu nemzetközi téren nem tudott üzletileg eladható sportággá válni, egy-egy országot leszámítva nem tudta meghódítani Ázsiát, Afrikát és Dél-Amerikát. Az erős nemzetek között ugyan egyre élesebb a konkurencia, a duisburgi vb-n huszonegy ország szerzett érmet, de közöttük Chile az egyetlen kakukktojás. Miközben vívásban már Japán és a Koreai Köztársaság is nagyhatalom, de Hongkong, Egyiptom és Venezuela és felzárkózott a legjobbak mögé, atlétikában pedig Indiának is jutott arany a budapesti vb-n.

Hüttner Csaba idézett panasza arról is árulkodik, mintha a magyar kajak-kenu felköltözött volna az elefántcsonttoronyba. Apad a sportág bázisa, vannak olyan számok, amelyekben az országos bajnokságon csak döntőt kell kiírni, s noha továbbra is vannak klasszisaink, a maiak Wichmann Tamás, Kőbán Rita, Kovács Katalin, Kolonics György vagy éppen Kammerer Zoltán népszerűségének a közelébe sem érnek. Ha a tendencia folytatódik, a kajak-kenu sikersportág helyett csupán sikeres sportágként lesz pozicionálható a magyar sport palettáján.

S a helyét óhatatlanul elfoglalja más. 

Az utolsó száz métert valóban az egész ország együtt futotta Krizsán Xéniával és Molnár Attilával, Kozák Lucával együtt lendült a lábunk az akadály felett, és mi is eldobtuk a kalapácsot Halász Bencével, de jönnek a szürke hétköznapok, a kihalt edzőpályák. Az átélt katarzist valahogyan át kellene menteni a mindennapokba.

Az atlétikai vb kézenfekvő példája annak, hogy a sportsikereket nem szabad pusztán eredményekben mérni. Utólag is szinte hihetetlen, hogy kilenc napon át nap mint nap megtelt az atlétikai központ, de a közönségsiker úgy is megragadható, hogy az atlétika az elmúlt napokban lenyomta a hidat, akarom mondani A híd sorozatot. Jómagam már feladtam, hogy küzdjek a tudatos népbutítás ellen. Ám váratlan szövetségesre leltem a világbajnokságban, kamaszkorú gyerekeimet is beszippantotta a vb, szerencsére a helyszínre is eljutottak, és megtapasztalták, hogy a valóság nem csupán értékesebb, de izgalmasabb is, mint a reality.

Borítókép: Példátlanul látványos és sikeres volt a budapesti atlétikai világbajnokság (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)