Hol volt, hol nem volt…
Bizonyára sokan elképzelték már, a nép ajkán élő történetek születését, előadását, a jelenetet, ahogyan a nagyapó beleszippant pipájába, körülnéz az elcsendesedett hallgatóságon – gyerekeken, felnőtteken – és belekezd a klasszikus formulába: hol volt, hol nem volt… A csuda tudja, hogy a romantikus kép vajon megtörtént-e valaha, de azt tudom, hogy sok apa, anya, nagyapa és nagyanya mesél és mindig is mesélt a ház aprajának. Nekem apám nagyon gyakran mesélt. Fejből mondott mindenféle történetet. Minden alkalmat megragadott a mesélésre. Ha pár percet vagy pár órát együtt tölthettünk és persze nem akadt fontosabb dolgunk, aktuális megbeszélnivalónk.
Néha még akkor is mesélt, ha választ vártam valami nagy kérdésre. Sejtem: úgy ítélte, jobban megértem a magyarázatot, ha történetbe csomagolja.
Így aztán mesélt a vonaton, a kirándulás közben, a horgászbotok mögött gubbasztva a Balaton-parton, az iskola felé baktatva, kutyasétáltatás közben, mesélt mindig, amikor kértem, s amikor más dolgunk úgysem akadt.
Talán a régiek is így meséltek, talán van közöttünk néhány szerencsés, akinek így vagy hasonló módon meséltek szülei, nagyszülei.
Manapság azonban eltűnőben van a mesemondásnak ez az ősi, természetes formája. Az életmód megváltozásával könyvekbe, folyóiratokba, filmekbe, újabban akár számítógépes játékokba is beköltöztek mesék, de ahhoz, hogy ez az áthurcolkodás zökkenőmentes legyen, nemcsak régi íróink fabulagyűjteményei kellettek, hanem Benedek Elek és Pósa Lajos áldozatos munkájára is szükség volt.
Ki a gyermekkönyv írásba fog
Benedek Elek, aki előbb a Szabadelvű párt, majd a Nemzeti Párt tagjai között ült a parlamentben 1888. február 9-én mesekultúránk szempontjából fontos megjegyzést tett. Arról beszélt, milyen legyen az a magyar író, aki a gyermekeknek akar könyvet írni:
Annál, ki a gyermekkönyv írásba fog, kell, hogy érezze a családi élet melegségét, kell, hogy részese legyen a családi élet örömeinek és aggodalmainak; kell, hogy le tudjon szállni a gyermekvilág eszejárásához, kedvteléséhez, s éppen nem felesleges, ha mindezekhez lelkében van még a gyermekével rokon vonás: egy csepp naivitás.
Hamarosan jelentkező is akadt, aki magára ismert a jellemzésben és nemsokára elkészült a XX. század legfontosabb gyermeklapja, a Benedek Elek és Pósa Lajos által szerkesztett Én Ujságom.