Ez tehát, röviden szólva, korunk közösségekhez való viszonyulásának egyik, pusztító oldala. S ezt az oldalt, következményeivel együtt, a modern konzervativizmus is ismeri, bőségesen tárgyalja, és megfelelő bírálatban is részesíti.
Nem szokott kellő figyelmet kapni azonban e folyamat másik oldala, épp ezért a figyelmet hangsúlyosan fel kell hívni rá. A lényege, hogy a magát progresszívnak nevező irányzat korántsem hagyja meg az egyént a maga egyediségében, hanem, annak elszigeteltségét megőrizve, roppant ügyesen olyan mesterséges, művi közösségeket telepít köré, amelyek nemhogy kiválóan elleplezik az ember magára hagyottságát, hanem éppenséggel az új, „igazi” közösséghez tartozás élményével ajándékozzák meg. Lássunk erre néhány példát!
Vegyük mondjuk egy mai nagyvállalat, egy igazi multi esetét! Hajdanán az ember egy ilyen helyen egyéni munkavállalóként dolgozott, munkaidejének letöltése után nem sokat foglalkoztak vele. Napjainkban azonban már nem ez a helyzet. Egy kortárs multinak, ha valamit is ad magára, jól megkülönböztethető logója, adott esetben saját zászlója van. Munkatársai ugyanazt az egyenruhát viselik (gondoljunk a színes nyakkendővel ellátott hölgyekre), közös tréningeken vesznek részt. Ezeken a vezetők a munkavállalók részéről maximális odaadást, azonosulást követelnek meg, mintha csak valamennyien egy és ugyanazon hadsereg katonái lennének. (Íme, így valósul meg Ernst Jünger hajdani víziója a munkáskatonáról.) A vezetők előírják nekik még azt is, amihez végképp semmi közük sincs; például azt, miként foglaljanak állást bizonyos aktuálpolitikai ügyekben, mondjuk a genderideológia vagy a migráció tekintetében.
A cég alkalmazottjától – részben csábítással, részben burkolt fenyegetéssel – minden téren hűséges alkalmazkodást várnak el; eközben olyan mesterséges közösség részévé teszik, amely adott esetben a haza, a nemzeti hovatartozás elé léphet. Ez a közösségszervező cégtevékenység először a távol-keleti országokban jött létre, napjainkban azonban már a napnyugati társadalmakban is széles körben elfogadottá vált. Élek-halok a cégért, akár áldozatok meghozatalára is képes vagyok, talán csak az életem nem áldozom fel érte.
Nemcsak virtuálisan, hanem valóságosan is közelebb áll hozzám az a kolléga, aki a világ másik sarkában ugyanennek a multinak az alkalmazottja, mint azok, akik mondjuk a szomszéd utcában laknak. Mi is történt? Az, hogy egy mesterségesen elsatnyított, elhalványított hagyományos közösség helyét egy művi pótközösség vette át. Fő dolog, hogy az egyén ne érezze magát egyedül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!