Az államok és a társadalmak állandó stressztesztnek vannak kitéve. A belső konfliktusok következetesen fokozottabb nyomást eredményeznek. Az autoriter vezetésű államok az önfenntartásuk érdekében keményen reagálnak. Ha ugyanis nem ezt teszik, a hatalmon lévők önmagukat sodorják veszélybe. A legkisebb engedmény a hatalmuk alapjából hasított fontos elvételnek számít, ami pedig uralhatatlan összeomláshoz vezethet. 1989 szabadsága egy ilyen összeomlás eredménye volt Németországban. Demokráciákban a belső problémák az elmaradó kármentés vagy szándékosan romboló politika esetén ugyanúgy és nagy mértékben felhalmozódhatnak. Vannak szelepek, mint a szabad választások, amelyek ugyanakkor megvonhatják és másképp oszthatják fel a hatalmat. Ezek a belső folyamatok egyfajta lázként jelennek meg; a szakemberek szerint márpedig a láz nem betegség, hanem tünet. Demokráciák esetében akkor beszélhetünk normális testhőmérsékletről, ha az összes választó legfeljebb egynegyede voksol a bal- vagy jobbszélen álló pártokra. Ezen felül ugyanis már a lázállapot kezdődik.
A választások márpedig a szabad társadalmak lázmérői. Németországban a szélsőbaloldali Német Szocialista Egységpárt, a Die Linke, illetve a szélsőjobboldalon a Német Nemzeti Demokrata Párt szereplése sok éven át Nyugat- és Kelet-Németország egymáshoz való közeledésének fokmérője volt. Minél szerényebb volt e két oldal választási eredménye, annál sikeresebbnek bizonyult a német újraegyesítés. Így szólt legalábbis az elterjedt értékelés egészen a Merkel-korszakig. Aztán Angela Merkel egyszer csak a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a Die Linke oldalára húzta át a keresztény uniópártokat, a CDU/CSU-t. Mostanra a CDU baloldali párttá lett, amely esztelenül feladta konzervatív lényegét. A politikában márpedig nincsen vákuum. Aki feladja a helyét, az mások rendelkezésére bocsátja azt – tudjuk ezt a politika egyszeregyéből. Amint tehát az uniópártok feladták helyüket a német pártrendszerben, komoly kárt szenvedett a társadalmi statika.
A hőmérséklet felszökött, Németország pedig ma lázban ég. Az Alternatíva Németországnak (AfD) lázmérőként átvette a Die Linke helyét. Az AfD eredménye a CDU/CSU, az SPD, a szabad demokraták, valamint a Zöldek politikájának kudarcára épül. Németország baloldali-woke átalakítása a magasba szökteti a társadalmi lázat. Márpedig Németország a lázmérő szerint súlyos beteg. Az AfD a múlt vasárnapi bajorországi és hesseni választások után immár a második parlamenti erő ezekben a tartományokban. Ennek oka a németek és az uniós polgárok egzisztenciális érdekeivel szembemenő jelenlegi politikában rejlik. Ha a CDU/CSU, az SPD, a liberálisok (FDP) és a Zöldek nem fogják fel ezt, az ország nem woke-baloldali irányban alakul át, hanem egy AfD-vezérelte csoportterápiás szeánsszá. Ennél ezért jobb lenne, ha a gazdaság-, energia-, társadalom-, és bevándorláspolitikába visszatérne a józan ész, a genderőrületnek pedig a népesség zöldátnevelésével együtt megálljt parancsolnának. A hesseniek és a bajorok mindenesetre egyértelműen irányt szabtak a múlt vasárnapi tartományi választásokon, ha nem akarjuk, hogy tovább szökjön fel a láz: véget kell vetni az agyhalott bevándorlás- és energiapolitikának!
Két út vezethetne ki ebből, és itt jut szerep a tetszhalott liberálisoknak, az FDP-nek. Kipenderültek a bajor tartományi gyűlésből, és alig jutottak be a hessenibe. Ha a jövőben is olyan zöldek lesznek, mint most, nem választják be őket a következő Bundestagba sem. Az FDP feleslegessé tette önmagát. Ha elhagyná a Németországot átalakító Scholz-kormányt, hogy újra szabad szemmel is láthatóvá tegye magát, akkor két lehetőség áll előtte. Vagy koalícióra léphetne az uniópártokkal és a Zöldekkel egy olyan kormányban, amelyben Friedrich Merz (CDU) kancellár lehetne, vagy pedig ellenzékbe vonulhatna, hogy újra felismerhetővé váljon. Egy koalíció a ténylegesen zöld CDU-val, valamint a Zöldekkel azonban nem lenne sem Németország, sem az FDP segítségére.
