2006 március elsején Horváth Csaba, akkor II. kerületi szocialista polgármester felkelt reggel, felöltözött elegánsan, ahogy a nagy bejelentésekhez szokás, bepakolt a kocsijába néhány láda szép, de azért nem túl drága kiültethető növényt, majd útnak indult a Moszkva tér felé. Akkor még így hívták az átkos egyik bánatos mementóját a narancssárga számlapos órával, a csalamádés mikrós hambival és a hajnali hat körül alpárian káromkodó román vendégmunkásokkal. „Jó lenne felújítani – gondolta magában Csaba –, de ahhoz félre kéne tenni az amúgy is mínuszos számláról. Végül is ha kiteszünk egy kis virágot, tartunk egy sajtótájékoztatót arról, hogyan nézne ki a felújítás, ha lenne rá pénz, és teszünk néhány jól hangzó ígéretet, az már tulajdonképpen olyan, mintha meg is csináltuk volna az átalakítást” – gondolta magában a bölcs kerületvezető.
Így is lett: Kóka János gazdasági miniszterrel és Demszky Gábor főpolgármesterrel kézen fogva kiálltak a Moszkva térre, és azt mondták, hogy most már bármi lesz, ők bizony fejleszteni fognak! Szóba került, hogy harmincmilliárd forint, hogy a második kerület már „elkészítette a ksz-t” (jelentsen ez bármit is), elhangzott, hogy „rézsűs kialakítás”, és persze a zöldfelület is.
Aztán eltelt négy év, és nem történt semmi. Mármint a Moszkva téren, az ország pedig csődbe ment. Később, amikor már Tarlós István volt a főpolgármester és Horváth Csaba ellenzékben ült, számtalan nagy ívű felszólalás és számonkérő nyilatkozat hangzott el a szájából, mondván: a Moszkva tér helyzete most már tarthatatlan, és ideje lenne végre felújítani. Tipikus baloldali technika.
A Liget-projekt indulásának tizedik évfordulója alkalmából tárlatvezetést tartottak a Néprajzi Múzeumban, ahol azt is meg lehetett nézni, egy évtizede milyen képet mutatott Budapest egyik legnagyobb parkja. Az épület helyén – ami egyébként elnyerte az Európa legjobb középülete díjat egy olyan nemzetközi versenyen, amelynek fennállása óta, vagyis az elmúlt huszonöt évben magyar épület nem kapott helyezést – egy hatalmas parkoló állt.
Emlékeznek még? A kukorica- és lufiárusok által birtokba vett Városligetre, ahol sötétedés után már nem biztos, hogy érdemes volt végigsétálni, a lerohadt Pecsa épületére, a gondozatlan parkokra és fákra, és arra a néhány bánatos gazdira, akiknek a kutyái napi szinten egyenletesen trágyázták végig a területet, hogy a fűre még véletlenül se próbáljon meg rálépni az ember. Nem volt könnyű arrafelé fesztelenül andalogni, az biztos!
És persze, ott van Karácsony Gergely is, aki annyit küzdött azért, hogy minden így maradjon!