Régóta töprengek azon, hogy milyen ember is Volodimir Zelenszkij, az ukránok folyton harciasnak és mérgesnek mutatkozó, a múltban többek között táncolással, énekléssel, valamint zenebohóckodással is foglalkozó elnöke, és egyre inkább úgy gondolom, hogy saját szerepének és kétségbeesésének a rabja. De elsősorban Bidené.
Egy szolga, aki azért koldul, hogy vágóhídra vihesse a népét. Köztük a kárpátaljai magyarokat. Akik egyébiránt napról napra egyre több jogfosztásnak vannak kitéve. Meghalni jók, de magyarul már ne tanuljanak. És ha megszólalnak, azt se az anyanyelvükön tegyék. Ne magyarkodjanak ott Ukrajnában, mert meg találják sérteni az érzékeny ukránok lelkivilágát, na.
Ez a harc az utolsó ukránig – és sajnos magyarig – roppant költséges művelet, a nyugati világ pénztárcája sem feneketlen, ráadásul a választók türelme is fogytán. Ami nem csoda, hisz a gátlástalan és hazug ukrán propaganda csak egy ideig fedi el a valóságot. Az a helyzet, hogy a ravasz, rettenthetetlen, hősies és legyőzhetetlen ukránokról szóló mesét a gaz igazság nem átallotta szabotálni.
Ugyanis a számos, elsősorban Európának fájó uniós szankció nem kényszerítette térdre az oroszokat, a háborúnak sem lett vége, viszont egyre drágább és nehezebb lett az élet. No nem Oroszországban, hanem az öreg kontinensen. Ami a háborús propaganda által megdolgozott, a morálbajnokságban dobogós helyen lévő nyugat-európai polgárok számára is csak akkor lenne elfogadható, ha viszonylag rövid ideig kellene elviselniük életszínvonaluk romlását.
