Támadás a lélek ellen

Az összekapcsoltság, a „connectivity” jó dolog. Azért is, mert a jobboldali közösségek együttműködése tette lehetővé, hogy

Alejandro Pena Esclusa A Sao Paulo Forum kulturális háborúja című könyve

magyar nyelven is megjelenjen. A sokat látott szerző őszinte fogalmazásával talán felráz minket az európai delíriumból, pusztán azzal, hogy a valóságról beszél, és figyelmeztet, hogy nem lehet következmények és tét nélkül sodródni a liberális, globális kultúrharcban.

A mű tartalma és Pena úr jelenléte a hazai kiadás bemutatóján azt is bizonyítja, hogy

mi, magyar jobboldaliak nem vagyunk egyedül a gondolatainkkal és a harcunkkal. Itt nem egy fake news gyárról van szó vagy arról, hogy a konzervatív erők valamiféle délibáb elleni küzdelmet folytatnának. Mi a valóságot, őt magát nézzük.

És amikor ezt tesszük, az a riasztó kép tárul a szemünk elé, hogy a liberálisok, progresszívek és a neomarxisták vegyes házasságának koszlidérce újra bejárja Európát, és talán nemcsak a mi kontinensünket, hanem az egész nyugati civilizációt, ideértve természetesen Latin-Amerikát is.

Ennek a koszlidércnek fantasztikus név- és alakváltó képességei vannak. Egyszer Kominternnek hívja magát, később Szocialista Internacionálénak, aztán a nyílt társadalom hálózatának vagy Sao Paulo Forumnak. Sőt még az is megesik, hogy ezek a hálózatok, mint például a Soros-féle Open Society és a latin-amerikai Sao Paulo Forum nagyon is együttműködnek, összefonódnak.

Összességében jól szervezett profi hálózatokról van szó, amelyek célja nem pusztán a szuverenitás letörése, hanem a kultúra feletti hatalomátvétel is. Ebben az esetben pedig a kultúra alatt nem pusztán a művészeti galériákra vagy a pinceszínházakra kell gondolnunk, hanem a nagyon is hétköznapi életünkre, a populáris kultúrára, a mindennapi gesztusainkra, hagyományainkra, szokásainkra. Ezt veszi tűz alá, illetve az e feletti uralmat akarja megragadni ez az új hullámos, progresszív, neomarxista őrület. Alapvetően lényegtelen, és mindössze formai változás, hogy

most az osztályharcot társadalmi igazságharcnak hívják, ahol a „social justice warriorok” folytatják küzdelmüket, cenzúra helyett pedig a politikailag korrekt szótár dívik, illetve konkrét és közvetlen fizikai terror helyett inkább érzékenyítésről beszélnek,

noha természetesen ez nem jelenti azt, hogy előbbi teljesen eltűnt volna, ahogy ezt az Hugo Chávez ellen magát megmérettetni merészelő Alejandro Pena politikai okokból történt bebörtönzése is mutatja.

Ezzel együtt ugyanakkor

a támadás elsősorban nem a test, hanem a lélek ellen irányul, a cél pedig az említett formai „apróságokat” leszámítva megegyezik azzal, amit a nemzeti és nemzetközi szocializmusok képviselői maguk elé tűztek. Ez az új szocializmus is az „Isten, haza, család” hármas egységét és értékvilágát próbálja meg aláásni,

és amely aknamunkát le lehet írni ideológiai vagy akár teológiai szempontból is – most azonban a hatalompolitikai aspektusra szeretnék rávilágítani. Ennek lényege az, hogy amennyiben az embereket megfosztják Istenüktől, hazájuktól, családjuktól, és a genderőrület eredményeként már azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok, akkor üresekké válnak – ezáltal pedig könnyebb megvezetni őket különféle valláspótlékként szolgáló ideológiákkal.

A múltat a mai progresszívek is végképp eltörölnék, ahogy ezt az Internacionáléban is énekelték a még ma is köztünk élő régi kommunisták, csak most ezt „cancel culture-nek” hívják, és újra azt akarják, hogy nemzetközivé váljon a világ. Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy

a genderőrületet, a klímahisztériát, a föderalizációs törekvéseket vagy a szivárványos propagandát is sokkal egyszerűbb úgy áterőszakolni, hogy a döntéshozatal helyi szintről ki van szervezve szupranacionális központokhoz, különböző nemzetközi intézményekhez vagy föderális fórumokhoz.

Ennek belátásához bőségesen elég, ha áttekintjük az elmúlt tizenhárom-tizenöt év példáját. Talán elcsépelt is azt mondani, hogy a veszélyek korában élünk, de az jól látható, hogy a mostani válságos időszakban támadt nehézségek és káosz közepette a balliberális erők arra törekednek, hogy minél több kompetenciát, minél több hatáskört próbáljanak meg kivonni az államok szupervíziója alól, amelyeket aztán igyekeznek feltelepíteni például Brüsszelhez.

Ez is jól mutatja, hogy a XXI. század új politikai törésvonala nem is annyira a hagyományos bal- és jobboldal vagy liberálisok és konzervatívok között húzódik, hanem globalisták és szuverenisták harcáról van szó.

Csakhogy nem pusztán az állami önrendelkezésről van már szó, hanem a kulturális szuverenitás, a hétköznapi társadalmi valóság, vagyis maga az életmódunk a tét.

Mindezt végiggondolva könnyű megérteni, hogy miért olyan frusztrált ez a neomarxista progresszív elit, amikor belebotlanak Magyarországba és a magyar jobboldalba.

Rendkívüli mértékben zavarja őket, hogy a hazai nemzeti erők az elmúlt tizenhárom évben nemcsak nekiálltak a rendszerváltoztatás utáni időszakból megörökölt különböző posztkommunista struktúrák lebontásának, de egész egyszerűen nemet mondtak a nemzetközi liberális mainstream kulturális ajánlatára, és elkezdték kulturálisan megszervezni magukat.

Az utóbb vázolt törekvésünkben egyre több szövetségesre lelünk, és egyre inkább testet ölt a jobboldal nemzetközi hálózatosodása, melyben Magyarország és a magyar jobboldal a motor – nem csupán Európában, de talán már az egész nyugati civilizációra kiterjedően is. Ez adott lehetőséget arra is, hogy egymásra találjunk latin-amerikai barátainkkal, köztük a könyv szerzőjével, Alejandro Penával is.

A világ egymástól távol eső pontjain küzdő konzervatív politikai közösségek egymásra találását nagyban elősegítette az, hogy

a liberálisok és a neomarxisták túllépték a vörös vonalat azzal, hogy nem pusztán a hitbeli, vallási, nemzeti és családi alapjainkat vették átfogó támadás alá, de újabban már a gyermekek vannak célkeresztjükben.

Ez pedig minden józan eszű embert felébreszt mind Amerikában, mind Magyarországon.

Jól tudjuk, hogy a holnapot ma kell megvédenünk, és ehhez szolgál segítségül Alejandro Pena könyve, amely nemcsak vértet, hanem kardot is ad a kezünkbe, és megoldási javaslatként is szolgál. A csattanót nem lelőve álljon itt annyi, hogy ennek köze van a kultúrához.

A cikk Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója 2023. november 28-án Budapesten, Alejandro Pena Esclusa A Sao Paulo Forum kulturális háborúja című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elhangzott beszédének szerkesztett változata

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója (Fotó: Mirkó István)