A múlt év végén a Reutersen jelent meg a hír, miszerint az orosz állami gázipari nagyvállalat, a Gazprom Kínába irányuló gázexportja a Szibéria Ereje 1-es vezetéken keresztül 2023-ban meg fogja haladni a 22,5 milliárd köbmétert. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója elmondta, hogy terveik szerint ezen a vezetéken 38 milliárd köbméter földgázt fognak exportálni 2025-ben, és tárgyalásokat folytatnak a Szibéria Ereje 2 megépítéséről, amely – Jamal orosz régióból indulna Mongólián keresztül Kínába – ötvenmilliárd köbméteres kapacitásával képes lenne kiváltani a felrobbantott Északi Áramlat 1-es vezeték kapacitását. Az árazásról még tárgyalnak, de 2022. februárban abban már megegyeztek, hogy az orosz Távol-Kelet Szahalin szigetéről 2027-től mintegy tízmilliárd köbméter többletet fognak exportálni Kínába.
Az orosz törekvések, reagálva az elhibázott brüsszeli szankciós politikai fenyegetettségre, Kínának kedveznek, mivel ennek eredményeként a növekvő energiaigényét mindenképpen kedvezőbb feltételek mellett tudja Peking kielégíteni a jövőben. A jelentős gázimportra szoruló Európa pedig, a felelőtlen leválási politika miatt, végképp elvághatja magát a megfizethető energiaforrástól, és energiabiztonsága a drágább és bizonytalanabb, döntően amerikai LNG-szállításoktól fog függni.
Amint arra egy korábbi cikkemben is utaltam, Európának – Norvégiát leszámítva – a felhasznált primer energiát tekintve 71 százalékos az importkitettsége. Az európai fejlett gazdaság évtizedekig a relatíve olcsó és megbízható vezetékes oroszországi földgázra épült. Az európai kontinensen meghatározó TTF tőzsdei földgázára 2010 és 2020 között átlagban mintegy húsz euró volt megawattóránként, és az ár egy szűk tízeurós sávban mozgott.
Az orosz–ukrán háború kitörését követően, a brüsszeli szankciós politika hatására Európa függőséget cserélt függőségre, mivel energiaigénye nem csökkent, így más, megfelelő mennyiségű forrást kellett találnia: a cseppfolyós földgázt (LNG). Az LNG forrása – szállítása miatt – bizonytalanabb és kockázatosabb, mint a vezetékes földgázé, a kockázatok pedig nem regionálisak, hanem globálisak.
Ennek megfelelően az árazása is tartósan magasabb lesz: eltekintve a 2022-es rendkívül volatilis évtől, 2023-ra a fölgáz tőzsdei TTF átlagára meghaladta az ötven eurót megawattóránként, és bár 2024-re valamivel csökkenhet az átlagár, így sem fog visszatérni a 2020-as évben tapasztalható árazáshoz, mivel összetettebb tényezők (például ausztrál LNG-sztrájk, vörös-tengeri szállítási útvonal bizonytalansága stb.) függvénye.
Mi a helyzet Kínában? Kína – ha Európát egységes régiónak tekintjük – a világ 4. legnagyobb gázpiaca a 2022-es adatok alapján a maga 365 milliárd köbméteres felhasználásával (USA, Európa és Oroszország mögött a Center on Global Energy Policy adatai alapján), de a 2023-as évre vonatkozó előzetes adatok szerint ez a fogyasztás elérhette a 385-390 milliárd köbmétert, és vannak olyan kitekintések is, amelyek azt feltételezik, hogy ez a mennyiség 2040-re elérheti az 550-600 milliárd köbmétert. Kína hazai gázkitermelése 2022-ben 220 milliárd köbméter volt, így az importkitettsége nagyságrendileg 41 százalék körül alakult. Ugyan 2022-ben a gazdasági növekedés lassulása, a Covid-korlátozások és a magas tőzsdei LNG-ár miatt 2022-ben visszaesett a behozott mennyiség, de 2023-ra ismét meghaladta a százmilliárd köbmétert. 2022-ben nőtt, és elérte a 34 milliárd köbmétert a vezetékes földgáz behozatala, amelynek 54 százalékát a Szibéria Ereje 1 adta.
Kína hosszú távú energetikai stratégiája növekvő energiaigénnyel számol, de a hazai földgáztermelés arányának szinten tartásával, az 55-60 milliárd köbméteres tárolói kapacitásával, illetve a megújulóenergia-termelési kapacitások jelentős növelésével minél inkább csökkenteni kívánja az importkitettségét és növelni a szuverén energiabiztonságát. Ennek megfelelően hatékonyan diverzifikálja az energiaforrásokat,
és az kitűnik, hogy a bizonytalanabb és drágább LNG helyett az Oroszországból érkező vezetékes földgáz mennyiségét kívánják növelni. Ezt persze nem úgy teszik, hogy teljesen lemondanak az LNG-ről, hanem csupán növelik a vezetékes földgáz arányát az LNG-hez képest, de később – adott árazási szintnél – a saját döntésük és érdekük mentén tudják a beszerzési arányokat változtatni. Ezt jelenti a racionális diverzifikációs energiapolitika és a szuverén energiabiztonság, amely költséghatékony, és arra saját döntése mentén képes befolyással lenni.
Megfelelő kompenzáció-e a kínai nyitás az oroszoknak?
Európa éves teljes földgázfelhasználásának mintegy negyven százalékát, azaz körülbelül kétszázmilliárd köbmétert a Gazprom szállította 2022-ig. Ez a mennyiség az orosz–ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciós fenyegetettség és az Északi Áramlat 1-es vezeték felrobbantását követően 20-25 milliárd köbméterre zuhant.
Mivel ez a mennyiség tartósan esett ki a piacról, az árak emelkedtek, és tartósan magasabb szinten maradtak. A Gazprom persze törekszik arra, hogy az így kiesett volument a piacon eladja. Ez azonban nagy kihívás számára, mivel az oroszországi földgázvezetékek a történelmi hagyományoknak megfelelően keletről nyugati irányba épültek ki, a Kína felé irányuló kapacitások az európaival összehasonlítva még nem jelentősek.
A Reuters cikkéből látható, hogy Oroszország 2022-höz képest mintegy 20-25 milliárd köbméterrel több földgázt adhat el földgázvezetéken Kínának 2025-ig, ugyanakkor ez a mennyiség még a Szibéria Ereje 2 megépítése esetén is összesen 75 milliárd köbméterrel több földgázt jelentene, ami még nem fedi le teljesen a kieső európai 175-180 milliárd köbmétert. Kína pontosan tudja, hogy a Gazprom csak ott tudja eladni a vezetékes földgázt, ahol már megépült a vezeték, és nem kell tartania szankciótól vagy más büntetéstől: ez pedig leszűkíti az orosz fél lehetőségét. Ezt az előnyét érvényesíteni is fogja az ártárgyalásnál, és egyúttal csökkenti az LNG-importigényét is.
A Gazprom, ami a volument illeti, középtávon csaknem fele részben tudja kompenzálni a kieső európai mennyiséget, az árazás viszont mérsékeltebb lesz.
Mi a következménye ennek Európára nézve?
Európa – ide nem értve Magyarországot – a meggondolatlan leválási politikával gyakorlatilag lemondott az orosz vezetékes földgázról, kiszolgáltatva ezzel magát az LNG-importnak.
Nem az probléma, hogy az LNG is szerepet játszik a gázpiacon, hanem az, ha kizárólagossá tesszük, és – ellentétben a kínai piaccal – kizárjuk a vezetékes gázt (így pedig megszűnik az árazási verseny a vezetékes földgáz és az LNG között).
Ebből következően Európa elveszti azt a lehetőségét, hogy a meglévő vezetékes infrastruktúra kihasználásával megfizethető és biztonságos vezetékes földgázhoz jusson, ez pedig gazdasági és versenyképességi lemaradáshoz vezet a globális versenyben. Az elhibázott brüsszeli politika első számú nyertese az USA, amely magas áron tudja értékesíteni az LNG-t Európába a kieső orosz vezetékes gáz helyére, a második Kína, amely az orosz vezetékes földgáz beszerzésének növelésével, megfelelő árazás mellett, képes mérsékelni földgázimportjának költségét, és megőrzi energiaszuverenitását. Oroszország részben tudja kompenzálni a kieső veszteségeit.
A sor végén – vesztesként – Európa: bizonytalanság, tartósan magasabb árazás, csökkent diverzifikáció, elveszett energiaszuverenitás.
Felül kellene tehát vizsgálni az orosz vezetékes gázzal szembeni elhibázott európai politikát – ez mérsékelné a földgáz árát is, növelné az ellátásbiztonságot, mielőtt túl késő lenne, mert egy geopolitikai visszarendeződés esetén az orosz fél már a megnövekedett kínai eladásokkal a háta mögött tudna előnyösebb helyzetbe kerülni az újraéledt európai tárgyalásai során.
A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Alexander Zobin)
