Demszky Gábor legdermesztőbb rémálmában sem fordult elő soha olyan traktoros demonstráció, mint amilyen a napokban megbénította Berlint, és komoly fennakadásokat okozott Románia útjain. A nagykörút védvonalát soha el nem hagyó liberális értelmiség sztereotípiái szerint a gazdáknak semmi sem jó, ha hideg van, az a baj, ha meleg, akkor az, ha esik, azért megy tönkre az ágazat, ha nem, akkor az aszály a hibás, a bő termésnek nincs ára, a kevés pedig még az önköltségeket sem termeli ki, jobban tennék, ha hagynák az egészet a francba, és kipróbálnák a laboratóriumi műhúst vagy a grillezett sáskát lisztkukacpürével. Azonban ha túllépünk a minden természetestől és a normalitás minimumától is végleg elszakadt kívül zöld, de belül vérvörös újbolsevik aktivisták izzadságszagú elméletein, akkor nagyon komoly, az egész kontinens sorsát befolyásoló összefüggések sejlenek föl a gazdák túlélési küzdelmeinek hátterében.
A német gazdálkodók is, a románok is megfogalmazták követeléseiket, és ezek között van egy-egy pont, ami rendkívül beszédes. A németek úgy fogalmaztak, követelje meg a német kormány, hogy minden harmadik országból, különös tekintettel az unión kívülről behozott mezőgazdasági termék esetében, írják elő ugyanazokat a rendkívül szigorú egészségügyi, állatjóléti és környezetvédelmi előírásokat, mint amiket nekik be kell tartani. Enélkül ugyanis semmire nem jók az Európai Unió méregzöld szabályozási próbálkozásai, csak a német és más tagállamok mezőgazdasági termelőinek versenyképességét rombolják. A románok konkrétabbak voltak, ők határozott fellépést várnak el kormányuktól az Ukrajnából beözönlő, kétes minőségű és dömpingáron forgalmazott agrártermékek ellen. Elektronikus vámzárral védett, a teljes útvonalán ellenőrzött tranzitszállítmányokat követelnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a nagy globalista világcégek által termelt áruk kijussanak a háború sújtotta országból, de még véletlenül se tévedjenek el Románia raktáraiban, feldolgozóüzemeiben, tönkretéve ezzel az amúgy is számos intézkedéssel ellehetetlenített helyi gazdálkodókat.
Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a követelés kiváltó oka, vagyis az unió piacainak a nagy világcégek ukránnak hazudott termékeivel való elárasztása ugyanolyan súlyos problémát jelent a lengyel, a magyar, a bolgár, a szlovák és a cseh gazdáknak is, voltak is már közösen demonstrálni Brüsszelben ellehetetlenítésük ellen. A különbséget ezen országok gazdatársadalmának reakcióban a kormányaik agrárpolitikájának szuverenitásában kell keresni.
A magyar miniszter, Nagy István például, együtt gondolkodva az ágazat képviselőivel, mindent megtesz annak érdekében, hogy önálló tagállami döntésekkel csökkentse a gazdák kárát, de semmiképpen nem akaszt szántszándékkal újabb terheket a nyakukba. A helyzet ennek ellenére úgy fest, hogy a zöldnek, környezetvédőnek és klímatudatosnak hazudott intézkedések megadják a kegyelemdöfést a legerősebb és legnagyobb volumenű élelmiszer-termelést végző országoknak azzal, hogy megsemmisítik versenyképességüket, mert a konkurenciától nem követelik meg ugyanezen feltételek betartását. Veszélyeztetik ezzel a nemzetbiztonság egyik alapvető elemét, az élelmiszer-biztonságot, az egészséges, megfelelő minőségű táplálékhoz jutás alapvető emberi jogát, nem mellékesen módszeresen és tudatosan tönkretesznek minden tagállamban egy hatalmas tapasztalati tőkével, modern szaktudással rendelkező, aktív társadalmi réteget.
