Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója azt nyilatkozta az Indexnek egy terjedelmes magyarázkodó-mosakodó interjúban: semmit sem tudott arról, hogy a munkatársai, beosztottai jegyvásárlási kedvezményt ajánlottak fel Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak. Akár el is hihetjük a színész-rendezőnek, hogy nem akart szántszándékkal a Katonából Pártkatona színházat csinálni, ám nagy kérdés, melyik verzió a számára kedvezőbb.
Ha tudomása volt a DK-nak nyújtott jegyvásárlási kedvezményről, vagy ha nem? Mert ha mégis tudott beosztottai durván pártpolitizáló tranzakciójáról, az nagyon nagy baj és súlyosan hitelteleníti minden mondatát, megnyilvánulását. De ha valóban nem tudott róla, az vajon mennyivel kedvezőbb rá nézve?
Sőt, Máté Gábor még rá is tesz egy lapáttal, s rosszabb színben tünteti fel magát, mivel arról is beszél, hogy amikor a szélsőbaloldali pártnak adott – ám még a kommunista pártállam idején is példa nélküli – jegyárkedvezmény körüli botrány kirobbant, olyanok adtak ki a színház nevében különböző közleményeket, akik előállították a bajt. Szó szerint azt mondja: „A közlemény előbb született meg, mint ahogy a belső vizsgálat megtörtént volna. Ez volt az egyik baj. A másik meg az, hogy a megszövegezésében – tévesen – jelentős részt vállaltak azok, akik korábban a hibát elkövették. Kapkodás volt. Egyébként én akkor, a sajtó hozzánk intézett kérdéseiből szereztem tudomást az egészről. Hétvége volt, amikor a találkozási lehetőségeink korlátozottak a színházon belül. A legkellemetlenebb az volt, hogy nemhogy nem én döntöttem, még csak nem is tájékoztattak róla.”
De hát tisztelt igazgató úr! Milyen tekintélye van annak az intézményvezetőnek, akit nem tájékoztatnak semmiről? Meg aztán miként mondhat valaki olyan blődségeket a XXI. században, hogy a hétvégén a „találkozási lehetőségeink korlátozottak a színházon belül”? Telefon nincs? És mi az, hogy a sajtó hozzájuk intézett kérdéseiből szerzett tudomást az egészről? Hát az internet, a tömegkommunikációs eszközök, az informatika világa teljesen érintetlenül hagyja, és még be is vallja, hogy kevesebbet tudott a színházában történtekről, mint egy átlagos magyar hírfogyasztó polgár? Hol volt, amikor az ég zengett? Vajon elfogadnák-e egy hadvezér mentegetőzését egy vesztett csata után, hogy neki nem szóltak a katonái, amikor elkezdődött az ütközet, pusztán ezért maradt le róla? Nem azt mondaná mindenki, hogy totálisan alkalmatlan a posztjára?
