Az, hogy mi történik Haitin, úgy nagyjából egy napig volt címlapsztori. Értem én, Haiti messze van, baj meg akad csőstül közelebb is. De azért ennél egy kicsit több figyelmet is megérdemelnek az ott zajló események. Ugyan éppen nem csupán babákat döfködnek, hanem közvetlenül a hús-vér embereket is.
Jó, ezt is szinte megszoktuk már, a dokumentarista horrort, a hétköznapi apokalipszist, de ami ott megy, az olyan, mint egy főpróba.
Egy újabb kísérlet, mint amikor a laborban az elszabadult patkány leverte az asztalról a covidos kémcsövet. És élénken emlékeztet Laurent Obertone Gerilla-trilógiájának történetére. Az persze Franciaországban játszódik és egyelőre a fikció kategóriájába tartozik.
Haiti viszont máris ideális terep, tekintve, hogy a lőtéri kutyát sem érdekli az áldozatok sorsa. Na de nézzük nagy vonalakban, mi a pálya arrafelé, felfogni úgysem tudjuk, átérezni pláne, az európai ember már attól is hisztériás rohamot kap, ha elromlik a telefonja. Francia–kreol világ, az ott élők túlnyomó részét az Afrikából behurcolt rabszolgák leszármazottai adják. Volt francia gyarmat, amerikaiak által megszállt terület és kemény diktatúra (Papa Doc) helyszíne. Mindezek elmúltával és a pusztító földrengések ellenére tulajdonképpen minden adott volt ahhoz, hogy az ország egyetlen szárazföldi szomszédjához, a Dominikai Köztársasághoz hasonlóan turistaparadicsommá és meghasonlott rocksztárok lakóhelyévé váljon, miközben a gasztrosznobok felfedezhették volna felettébb izgalmas konyhájának gyöngyszemeit, de nem ez történt, hanem pontosan az ellenkezője.
Haiti egyre mélyebbre süllyedt az anarchiában, mígnem mára már maga a megtestesült disztópia, tele a Mad Max-univerzum legvisszataszítóbb figuráival. Az eddig is jelentős aktivitást mutató bandák és hordák uralják az utcákat, és az állam maradékait ostromolják. A főváros repülőtere, a rendőrőrsök, a börtönök és a kormányzati épületek környéke csatatérré változott. Mindenhol égő szeméthegyek, irgalmatlan bűz, lövöldözések, utcai harcok, háztömbről háztömbre.
Élelmiszer, víz, üzemanyag alig, az üzletek kifosztva, az iskolák zárva, sokan bedeszkázzák magukat az otthonukba, mások inkább önvédelmi-önbíráskodó csoportokat hoznak létre. Ők sem vacakolnak túl sokat, a vélt vagy valós bűnözők holttestét egyszerűen felgyújtják. Erődöket, ellenőrző pontokat hoznak létre, és néha összefognak a rendőrökkel. Néha meg nem. Suhognak a macheték. Pontról pontra, mint a Gerillában. Ezrek menekülnek a semmiből a sehovába. Mindeközben a gazdagok lelépnek, ebben sincs semmi különös. A politikusok az ideiglenes elnöki tanács összetételén alkudoznak, ez sem meglepő. A nemzetközi közösség nem óhajt beavatkozni, esetleg kenyai (!) rendfenntartók érkezhetnek, a diplomatákat helikopterekkel evakuálják, mint Saigonból annak idején. Az amúgy is mélyszegénységben élő milliók maradnak. Hollywood felkészül. A forgatókönyvet még írják.
