„A nemzetpolitika nem szűkíthető le a határon túl élő magyarokkal kapcsolatos politikára. A magam részéről azt a legszélesebb értelemben fogom fel. Véleményem szerint a nemzetpolitikának magában kell foglalnia valamennyi, a nemzet felemelésére irányuló politikai törekvést és programot. A nemzetpolitika része a gazdaságpolitika, a költségvetési politikától a jövedelempolitikáig; az egyes ágazati politikák a közlekedéstől a vidékfejlesztésen át az oktatási és kulturális politikáig; a demokratikus intézményrendszer, a demokratikus normák és kultúra fejlesztésére vonatkozó politikai akarat és tett – és még hosszan folytathatnánk a sort. […]
A nemzetpolitika eredményessége a nemzet sikereiben mérhető. A nemzet sikere pedig az előzőekben sorolt részpolitikák okos összehangolásán, a prioritások helyes megválasztásán, végül pedig eredményes végrehajtásán múlik.”
Miért is idéztem mindezt?
Mert e sorokat az az ember fogalmazta meg, akinek eddigi pályafutása, politikai vonalvezetése, egészében és részleteiben a fenti gondolatsor tagadása. A nyilvánvaló nemzetellenesség koncentrátuma a határon kívül élő magyarok elleni uszítástól, a SZDSZ-től átörökölt torz történelem- és nemzetszemléleten keresztül a maradék magyar szuverenitásnak az Európai Egyesült Államok disztópiájában való feloldási igyekezetéig.
Igen, kitalálták, Gyurcsány Ferenc a szerzője e gondolatmenetnek, mely 2005-ben látott napvilágot az Útközben című kötet 112. oldalán.
Innen is látszik az egyik legfontosabb különbség a baloldal és jobboldal között: az előbbi esetben az idézett példához hasonlóan hatalmas űr tátong a szavak és a tettek között, míg utóbbiak esetében azok konvergensek, bármit is mondjanak a nemzet ellenségei.
Az őszintén hirdetett „Isten, haza, család” jelszóhármasba tömörített politikai krédó egyelőre találkozik a magyar társadalom többségének felfogásával, bár a globalista tudatmosás itt sem maradt teljesen hatástalan.
A baloldal ezzel szemben kénytelen olyan frázisokba bújtatni az említett eszmékkel szembeni ellenségességét, mint a „modern, elfogadó keresztény gondolkodás”, „európai hazafiság” és „egyéni önrendelkezés”. Utóbbi fontos érték, elképzelhetetlen is nélküle egy élhető társadalom, de a baloldali retorikában ez csak a cukormáz, ami az „érzékenyítést” szolgáló abortusz-, LMBTQXYZ- és egyéb devianciapropaganda keserű piruláját bevonja.
Emellett pedig bevált technikája a baloldalnak, hogy azzal vádolja meg az ellenfelét, amit maga csinál.