Ezt tartja követendő útnak a Gyurcsány propagandistájává töpörödött Herényi is. A kezdőlépés szerinte „kirúgni a tévé elnökét, kirúgni az MTI elnökét. Kit érdekel, hogy ez jogi eljárás-e?”
Még azt is képes volt hozzátenni, hogy a nép ezt várja. Nos, a nép 2022 áprilisában a 2010-ben kezdődött valódi rendszerváltozás óta negyedszer is világosan kinyilvánította, hogy mit vár. Hogy klasszikust idézzünk, az akaratnyilvánítás olyan egyértelmű volt, hogy a Holdról is látszik. Ellentétben Herényivel.
A nem látszás persze érthetően frusztrálja az életével szemlátomást semmit kezdeni nem tudó marginális embert. Ez érthető, ugyanakkor puszta együttérzésből késztetést érzünk, hogy – Fábry Sándor örökbecsű kifejezésével élve – satírozgassuk Herényi ismereteinek fehér foltjait. Ezért jelezzük, hogy a büntető törvénykönyvben nem szerepelnek „közbűnök”, és „joggal való visszaélés” sem szerepel benne tényállásként. Szerepel viszont az alkotmányos rend erőszakkal vagy azzal fenyegetve megváltoztatásának előkészülete, amely öt évtől húsz évig, minősített esetben életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
Mármost nyilvánvaló, hogy ha valaki a jogszabályok felrúgását szorgalmazva törvényesen megválasztott közméltóságok, intézményvezetők kirúgását, börtönbe vetését szorgalmazza, az voltaképpen az alkotmányos rend megváltoztatását hirdeti. Ami alól az ostobaság sem ad felmentést.
A törvény semmibevétele persze nem meglepő Herényi Károlytól, akit 2016-ban kényszerítés bűntettéért jogerősen elítélt és megrovásban részesített a Fővárosi Törvényszék. Érdemes felidézni az ítélet alapját képező, mára talán elfeledett, politikai hátterű bűncselekményt: 2008-ban az addigra a Gyurcsány-rezsim vazallusává züllött Magyar Demokrata Fórum elnöke, Dávid Ibolya és az ő reménytelen Sancho Panzájaként üzemelő Herényi egy titokban készített, az MDF-en belüli hatalomváltás esélyeit latolgató, Dávid Ibolyáról terhelő információk gyűjtésének lehetőségét is fölvető hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával fenyegetve megzsarolta a párt elnöki tisztségére pályázni szándékozó Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett, így Dávid maradhatott az általa a kommunisták uszályába kormányzott, 2010-ben emiatt végleg megsemmisült MDF sírásója.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!