idezojelek

Orbán Viktor katedrálisai

„Ez soha nem történik meg Magyarországon” – kérdés, hogy még meddig mondhatjuk el ezt.

Rod Dreher avatarja
Rod Dreher
Cikk kép: undefined
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nemrég megdöbbentő felvételek terjedtek az X-en, amelyeken illegális bevándorlók tömegei rohamozzák meg az Egyesült Államok déli határát, lerohanva a határt őrző texasi nemzeti gárda katonáit. Ha ezeknél a migránsoknál fegyver is lett volna, akkor pontosan tudnánk, hogyan nevezzük ezt. 

De az amerikai szuverenitásnak ez a dühítő megsértése még csak a hírekbe sem került be. 

Ha az X nem lenne, az amerikai nép aligha tudna róla, hogy ez megtörtént egyáltalán. Ahogyan az gyakran megesik velem mostanában, megint arra gondoltam, hogy „Magyarországon ilyesmi sosem történik”.

Az összes elmegyógyintézet tele van?  

Ahogy a közösségi hálózaton görgetve múlattam az időt, láttam, hogy egy másik videó is felkapott lett Laura Jacobs nyilatkozatával, aki egy transznemű emberekkel dolgozó, a transzneműek egészségügyi ellátását irányító orvosi testületben dolgozik politikai döntéshozói szinten. Jacobs izgatottságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a technológiai innovációk milyen kreatív távlatokat ígérnek az ő szakterületén: „Muszáj megmaradnunk a pénisznél és a vaginánál? – tűnődött. – Lehetnek olyan nemi szerveink, amelyek úgy néznek ki, mint a virágok vagy az absztrakt szobrok? Lehet belőlük több is? Lehetnek felcserélhetők?” Az első gondolatom az volt: az összes elmegyógyintézet tele van? A börtönök is? Van hely még egynek? A második gondolatom pedig ismét az volt, hogy „ez bizony Magyarországon soha nem történik meg”.

Magyar barátaim egyébként már bizonyosan belefáradtak abba, hogy állandóan ezt hallják tőlem. Néhányan közülük azt gondolják, hogy annyira elvakít az Egyesült Államok hanyatlása miatti riadalom, hogy vak vagyok a valódi magyarországi problémákra. Remélem, ez nem igaz – szeretem Magyarországot, de tudom, hogy nem paradicsom –,

ám fontos, hogy a magyarok megértsék, milyen gyorsan terjedt el ez az őrület az én hazámban, és hogy erő és éberség hiányában ez itt is könnyen megtörténhet. Még 2014-ben egy neves amerikai orvos keresett meg, hogy elmondja, idős édesanyja, aki katolikus volt, és azután jött az Egyesült Államokba, hogy a cseh kommunisták az 1950-es évek végén kiengedték a börtönből, épp most figyelmeztette őt, hogy a mostani amerikai dolgok – azaz a mindenütt fel-felbukkanó woke-ideológia – a kommunista korszak elején lévő Csehszlovákiára emlékeztetik őt.

Számomra ez riasztóan hangzott. Ennek ellenére szokásommá vált megkérdezni a szovjet blokkból szabadságot kereső emigránsokat, hogy a woke jelensége emlékezteti-e őket arra, amit maguk mögött hagytak. Mindannyian igennel válaszoltak – és dühítette őket, hogy az amerikaiak nem veszik őket komolyan. A Nyugaton kialakuló puha totalitarizmusról alkotott elképzelésük pedig elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben, és nem látszik, hogy itt lenne a vége. Ugyanígy, amikor azt mondom a magyaroknak, hogy az Egyesült Államokban eluralkodó őrület könnyen átveheti az ország irányítását, nem akarnak hinni nekem. Aligha tűnik lehetségesnek. De a magyaroknak tud­niuk kell, hogy minden lehetséges.

A Nyugat civilizációs  öngyilkossága

Március 15-én a Nemzeti Múzeum közelében álltam, hogy meghallgassam Orbán Viktor miniszterelnök nemzeti ünnepi beszédét, aminek fő mondanivalóját egy magyar barátom igyekezett tolmácsolni nekem. Közben azon tűnődtem, hogy ami Orbánt a nyugati társai közül valóban kiemelkedővé teszi, az az, hogy – talán Giorgia Meloni kivételével – egyedül neki van civilizációs víziója. Megérti a Nyugaton dúló konfliktusok és szenvedélyek végső tétjét, és kétségkívül ő az egyetlen politikus az ő szintjén, aki hajlandó határozottan fellépni a nyugati civilizációs öngyilkosság ellen.
Nézzük csak meg ezt a részletet Orbán beszédéből:

„A nyugati világban ma emberek milliói gondolják azt és élnek úgy, mint aki a semmiből jön és a semmibe megy. Ezért nincsenek, és meggyőződésük szerint nem is kell tekintettel lenniük semmire és senkire. Háborúkat robbantanak ki, világokat rombolnak le, országhatárokat rajzolnak át, és sáska módjára legelnek le mindent. Semmibe veszik a holtakat és megfosztják jogaiktól a meg sem születetteket. Mi, magyarok másképpen élünk, és másképpen is akarunk élni. Mi jövünk valahonnan és tartunk valahová. Mindent, amink van, az elődjeinktől kaptunk, és vele a küldetést is, hogy fenntartsuk és továbbadjuk. Ez a magyar szabadság veleje.”

A miniszterelnök – akár tudatosan, akár nem – a néhai lengyel szociológus, Zygmunt Bauman néhány évvel ezelőtti megállapítását emelte a középpontba. Bauman szerint ugyanis a múlt korokban az ember Zarándokként élte meg az életét: vagyis másokkal együtt utazott az időben egy azonos célok által vezérelt úton, együtt, egymást segítve haladtak el ismerős útjelzők mellett, a hit és azok emlékei által vezérelve, akik korábban már jártak azon a bizonyos az úton, ugyanarra az úti cél felé tartva. Bauman szerint azonban a modern időkben a Zarándokot felváltotta az Utazó. Az Utazó cél nélkül mozog az életben. A semmiből érkezik, és nem megy sehová máshová, kizárólag oda, ahová a szenvedélyei viszik. Életének egyetlen célja az unalom elől való menekülés – és ez többek között azt jelenti, hogy kerüli az elköteleződést. Életcélja az, hogy az egyéneknek maximális lehetőségeket teremtsen vágyaik beteljesítésére. Soha nem gondol arra a világra, amit mások számára hátrahagy; az Utazó számára csak ő maga és az aktuális pillanat számít.
Márpedig az a választás, hogy zarándokként vagy utazóként mész végig az élet útján, nagyon különböző civilizációkat fog létrehozni.

Orbán erre utalt beszédének ebben a részletében: „Egy utazó járja Európát. Lát egy embert az út szélén, aki követ tör egy kalapáccsal. Mit csinálsz? Nem látod? Követ török, ez a munkám! Lát egy másik embert, az is követ tör. Mit csinálsz? Nem látod? Katedrálist építek! Az európai, benne a magyar baloldal, ma követ tör. Ez az ő életük. Múlttól és jövőtől megfosztott, önmagáért való robot. Mi katedrálist építünk.”

Ezért van az, hogy a barbárok áttörik Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Anglia és Amerika határait, de a magyar határt soha nem lépik át.

 Ezért engedik meg nyugaton mindenütt az államok, hogy a gyerekeiknek azt propagálják, hogy megváltoztathatják a nemüket, majd megengedik, hogy e célból sebészeti vagy kémiai úton megcsonkítsák a testüket – de Magyarországon ez nem történik meg.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Zarándokok és Utazók nemzete

Magyarországnak, legalábbis egyelőre, olyan vezetője van, aki az országot a Zarándokok nem pedig az Utazók nemzetének tekinti. – Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy, és olyan világos, mint a nap, mert Magyarország szabad és szuverén ország. És az is marad – mondta Orbán. Nyugat-Európával kapcsolatban nem vagyok bizonyos, de Amerikában gyakorlatilag nincs olyan vezető politikusunk sem a bal-, sem a jobboldalon, aki képes lenne ezt a mondatot Amerikáról kimondani és komolyan is gondolni. Még Donald Trump sem, akinek annak ellenére, hogy hasznos fegyver a woke-establishment ellen, nincs civilizációs víziója vagy egyáltalán semmilyen víziója.

Mindezt nem azért mondom, hogy Orbán Viktornak hízelegjek – neki nincs szüksége egy amerikai író dicséretére. 

Nem is azért mondom mindezt, hogy dicsőítsem a Fideszt, amelynek meg kellene értenie az idők szavát, és el kellene takarítania a korrupciót, hogy a dekaden­ciát és a felbomlást pártolóknak ne legyen alapjuk magyar szavazatokat követelni. (Nemrég beszéltem lengyel konzervatívokkal, akik szomorúak voltak, hogy a Jog és Igazságosság párt elvesztette a hatalmat, de azt is mondták, hogy a párt közömbössége a saját soraiban lévő korrupció iránt nagyban hozzájárult a vereségükhöz.) 

Azért mondom ezt, hogy figyelmeztessem a magyar embereket arra, hogy mi történhet velük, ha nem Zarándokként gondolnak magukra, hanem csatlakoznak a nyugati turistatömegekhez, ahol a politikai és kulturális vezetés úgy viselkedik, mintha csak idegenvezetők lennének.

Zygmunt Bauman leginkább a „folyékony modernitás” fogalmáról híres. Bauman szerint a modern korban a kulturális változások olyan gyorsan történnek, hogy semminek sincs ideje „megkeményedni”, mielőtt újra megváltozna. A fluiditás tehát a modern élet természetes állapota, minden szempontból. Bauman szerint ezért van értelme annak, hogy a modern emberek Utazók és ne Zarándokok legyenek. Ez az identitásnak egy olyan formája, amely jobban megfelel a folyékony modernitás feltételeinek. Analitikus értelemben igaza van. De minden nemzet, amely az Utazó-utat választja, el fog tűnni a folyékony modernitás áradatában.

Megmérgezik a fiatalok elméjét

A nyitott határok lehetővé teszik a népek súrlódásmentes mozgását, ami civilizációs áradatot hoz létre. A nyitott szexuális normák arra késztetik a férfiakat és a nőket, hogy reproduktív potenciáljukat erotikus kalandozásra pazarolják, anélkül, hogy valaha is elhatároznák, hogy elkötelezik magukat egy másik ember és a gyermekvállalás mellett. A nyitott nemi normák megmérgezik a fiatalok elméjét, és arra késztetik őket, hogy túláradó szorongásukkal öncsonkítással küzdjenek meg. A nyitott vallási normák (vagyis a vallási igazsággal szembeni laissez-faire hozzáállás, amelyet toleranciának álcáznak) közömbösséget eredményez a végső kérdések iránt – azon kérdések és válaszok iránt, amelyek formát és értelmet adnak az emberi életnek, és amelyek megnyitják az elmét a létezés transzcendens dimenziója felé.

Az egyéni választás maximalizálása érdekében pedig egy társadalomnak meg kell tagadnia a múltját, meg kell rágalmaznia a hő­seit, és ragaszkodnia kell ahhoz, hogy azok nem tarthatnak igényt arra, ahogyan ma élünk. Az Utazó magányos ember, aki képtelen a dolgok felszíne alá látni, képtelen kontrollálni vágyait, és túl gyenge ahhoz, hogy szolidaritást vállaljon másokkal, attól való félelmében, hogy azok belenyúlnak a szabadságába. Az Utazó végső soron tehát nem szabad, hanem szenvedélyei­nek rabszolgája, valamint az állam és a magánélet hatalmas intézményeinek rabszolgája, akik ezeket a szenvedélyeket ápolják és kihasználják hatalmuk fenntartása érdekében.

A Zarándok ezzel szemben lázadó az utazó puha totalitarizmusa ellen. A Zarándok közösségben gondolkodik, abban az értelemben, hogy egyéni kiteljesedését családja, barátai és nemzete viszonylatában találja meg, akikkel együtt utazik az időben.

A Zarándok a hagyományokban gondolkodik, mert bízik abban, hogy azok, akik előtte járták ezt az utat, ismerik az utat, és világossá akarja tenni az utat azoknak, akik utána jönnek. A Zarándok mindenekelőtt Istenben gondolkodik. Hisz abban, hogy Isten létezik, és elrendeli az életet.

 Zarándokútja végső soron Istenhez vezető út. – Minden út egy templomnál végződik, és ezért az út céllal telik meg – mondta egy parasztasszony egy grúz filmben. A Zarándok útján lesz öröm, és lesz bánat, sőt szenvedés is – de mindennek van értelme, mert Isten velünk van.

Mivel az életet a transzcendencia fényében éli meg, a Zarándok nem az örök mostban, hanem az örökkévalóságban gondolkodik. Ezért tudja életét olyan projektek – családok, intézmények és nemzetek – építésére fordítani, amelyek túl fogják élni rövid földi tartózkodását.

A középkori katedrálisok építése általában több mint száz évig tartott, ami azt jelentette, hogy ez a munka túlmutatott bármelyik mesterember életén. Mégis megcsinálták, mert hittek az örökkévalóságban. Az építészek pél­dául gyakran olyan motívumokat helyeztek el e gótikus remekművek tetején, amelyeket a föld alatt senki sem láthatott, csak Isten szeme. Végső soron Neki és az örökkévalóságnak építettek.

Ez gyökeresen ellentétes a modern kor szellemével. Ha nem hiszel Istenben, ha nem hiszel a transzcendenciában és a hagyományban, ha nem hiszel a saját népedben, akkor az életednek nem lesz más célja, mint a saját közvetlen vágyaid kielégítése. Nem fogod megvédeni az embereket, az intézményeket, az életmódot és mindazokat a dolgokat, amelyek értelmet és súlyt adnak életutunknak. Miért olyan nehéz ezt belátni a nyugati embereknek? Miért nem képesek felfogni, hogy ők – hogy mi – feladják azokat a dolgokat, amelyek azzá tesznek minket, akik vagyunk? Miért hagyjuk, hogy elcsábítson minket a rabszolgaság?

Ezért költöztem az önök országába

Ha húsz évvel ezelőtt ilyeneket mondott volna nekem valaki, azt hittem volna, hogy csak riogat. Még tíz évvel ezelőtt is így gondoltam volna, mielőtt a szovjet totalitarizmust elszenvedők tanúságtétele felnyitotta volna a szememet arra a nagyon is eltérő totalitarizmusra, amely lassan eluralkodott a Nyugaton. De most? Most olyan világos, mint a nap. Ez világos Orbán Viktornak is,

és ez a fő oka annak, hogy Magyarországra költöztem: hogy megtanuljak mindent, amit tudok az ellenállás szervezéséről. Hogy lássam, van-e tanulság, hogyan lehet politikai zarándoknak lenni egy – még a jobboldali pártok között is – politikai turistákkal elárasztott nyugati világban. És hogy emlékeztessem magam, amíg még lehetséges, hogy milyen a normális élet a nyugati civilizációban, anélkül, hogy más országokból származó barbárok tolonganának az utcákon, és a hódítók szivárványszínű zászlói lobognának minden ablakból.

Sok amerikai konzervatívhoz hasonlóan én is gyakorlottá váltam abban, hogy törött köveket dobáljak be a woke-establishment ablakain. De azért költöztem Magyarországra, hogy megnézzem, meg lehet-e tanulni, hogyan kell katedrálist építeni a civilizáció maradványai között.
Az, hogy Magyarországnak pokolian meg kell küzdenie azért, hogy normális legyen, az az idők jele. Ahogy az is, hogy Amerikában, mint szinte minden nyugati országban, a határok csak fikciók, hőseinket gyűlölik, a szólásszabadságunkat elveszik tőlünk, tudósok hirdetik a gyermekek nemi szerveinek műalkotássá faragásának kívánatosságát – és ezek a dolgok alig kerülnek be a hírekbe.

Hozzászoktunk a dekadenciához.

Magyarországon ez nem így van. De vajon meddig?

A szerző író, újságíró, a Danube Institute vezető kutatója

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Kik követik Magyar Pétert?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.