Hát akkor meg is van a bűnös az Antifa-ügyben: a magyar igazságszolgáltatás. A nyugati társadalmakban ma óriási divatnak örvendő áldozat és elkövető közötti szerepcsere tökéletes példájának lehettünk tanúi most is, miután egy milánói bíróság kiengedte
az egyik állatias szadizmussal ártatlan emberekre támadó szélsőbaloldalit, és elutasította kiadatását Magyarországnak.
Szerintük ugyanis itt a várható büntetése aránytalanul súlyos lett volna, és a magyar börtönkörülmények is olyan rosszak, hogy ez negatív hatással lett volna az amúgy nyilván teljesen kiegyensúlyozott elmeállapotú Gabriele Marchesi mentális egészségére.
Szerintük Marchesi csak egyszerűen egy „felhergelt fiatalember”, és a tárgyalás annyira összetett és hosszadalmas lehetne, hogy szegény mimózalelkű kis rosszcsontnak valamelyik alapvető joga sérülhetne. A bírói döntésre a szabadlelkű forradalmárunk is úgy reagált: „Boldog vagyok”. És mi is lehetne ennél fontosabb, mint hogy anyuci kis Gabrieléje boldog és elégedett legyen, semmi se zavarja meg némi erőszakkal, politikai extrémizmussal és szadista örömökkel elköltött felhőtlen hétköznapjait? Vasdorong, szétvert koponyák: igazi dolce vita.
Mit mondhatnánk? Pszichopaták mindig is voltak és lesznek is köztünk, akik képtelenek az empátiára, a felelősségtudatra, cselekedeteik másokra kiterjedő hatásának feldolgozására. De az olasz bíróságot nem nagyon értem. Nagyon jól tudják, hogy egy gyors ellenőrzés is elég ahhoz, hogy lássuk, az olasz börtönviszonyok rosszabbak a magyar körülményeknél. És ugyan nem engedjük haza hétvégére az erőszakolókat és drogbárókat, mint a svédek, de ez is csak azért van, mert nálunk még mindig a törvénytisztelő polgárok boldogsága, illetve igazságszolgáltatásba vetett hitük és biztonságuk szavatolása a fő prioritás.
Csakhogy, várhatóan sikertelenül, elkerüljük itt a Fidesz-bérenc propaganda vádját a baloldali sajtóban, óvatosan rámutatnék az Európa Tanács 2023-as jelentésére, amely kimondta, az olasz börtönök túlzsúfoltsága jelenleg is mintegy 114 százalékos. Emellett számos beszámolót kaptak a fogvatartottak közötti erőszakról és megfélemlítésről a meglátogatott börtönökben.
Persze egyfajta momentumos reflexként rögtön jöhetne az ellenvetés: „De a magyar…” Nem, ebbe az irányba se induljunk el. Az Eurostat 2021-es jelentése szerint a magyar börtönök négy hellyel jobban állnak a zsúfoltság terén az olasz társaikkal szemben, szóval sérülékeny lelkiségű Gabrielénk nyugodtan kinyújthatta volna itt a lábait arra a pár évre.
2022-ben az Antigoné Börtönkörülmények Megfigyelőközpontja által meglátogatott 97 olasz börtön 35 százalékában voltak olyan cellák, amelyekben nem volt biztosítva a törvényes három négyzetméter alapterület minden fogva tartott személynek. Gian Domenico Caiazza, az olasz büntetőjogászok szövetségének elnöke szerint „a túlzsúfoltsági mutató tovább növekszik, a dél-amerikai börtönökhöz méltó csúcsokkal. A körülmények miatt, amelyek között a fogvatartottak találják magukat, szégyenkeznünk kellene: börtöneinkben, amelyek negyven százaléka 1800 és 1950 között épült, a túlzsúfolt cellák 45 százalékában nincs meleg víz, 12 százalékában nincs fűtés, 56 százalékában pedig nincs zuhanyzó.”
Volt emellett egy-két durvább eset is, mint amikor egy videófelvételen látszik, ahogy az őrök brutálisan megverték egy Nápoly melletti börtönben azokat a rabokat, akik jobb koronavírus elleni védelmet követeltek. A Santa Maria Capua Vetere börtön felvételein a rabokat rugdosó, pofozó és gumibotokkal ütlegelő börtönőrök láthatók egy nappal azután, hogy lázadás tört ki, mivel a rabok a vírus terjedésére reagálva arcmaszkokat és Covid–19-teszteket követeltek.
Szóval a kérdés továbbra is fennáll: miért gondolja a tisztelt olasz bíróság, hogy mi egy olyan barbár, elmaradott, mosdatlan söpredéknép vagyunk, akik jogszerű börtönkörülményeket sem tudunk biztosítani az elítélteknek?
A logikájuk, és az egész pökhendi, lekezelő és bizonyíthatóan (lásd fentebb) hazug retorikájuk ahhoz a belga bírósághoz hasonlít, amely épp a napokban függesztette fel a Charleroi repülőtér cellájában 2018-ban megölt szlovák férfi ügyét, akire öt biztonsági őr térdelt, míg a hatodik, egy nő, Heil Hitlert mutatott a kamerákba. Minden le van videózva, de ott is csak egy magunk fajta koszos, értéktelen, fehér kelet-európai halt meg, kár lenne miatta elítélni valakit a felsőbbrendű nyugati elit képviselőiből.
Sajnálom azokat az ártatlan embereket, akiket Ilaria Salis, Gabriele Marchesi és többi feketeinges szélsőbaloldali vert agyba-főbe. De ez a bohózat, amely az ügy körül zajlik, nem a mi szégyenünk.
Ez az olasz „gazságszolgálat” szégyene, amely a söpredék lelki épségéért aggódik akár Magyarország jó hírnevének befeketítése árán is, ahelyett, hogy az áldozatok traumáját figyelembe venné. Ez az olasz politikusok szégyene, akik ide jönnek Krisztust játszani és kioktatni, ahelyett, hogy lehajtott fejjel kérnének bocsánatot amiatt, hogy évtizedek liberális agymosása árán kinevelt politikai extrémistáik a mi utcáinkon randalíroznak.
És sajnos ez nagyon is Salis és Marchesi szüleinek a gyalázatos szégyene, amiért ilyen erőszakos politikai parazitákat neveltek fel ahelyett, hogy tisztességre tanították volna őket. Ahelyett, hogy ide jönnének nagy felháborodva, és a nemzetközi közvéleményt ellenünk hergelnék a pofátlan dollárbaloldal segítségével, térden állva kellene bocsánatot kérniük az áldozatoktól tökkelütött anarchista kölykeik bűncselekményeiért.
A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője
