„Az árulónak ne bocsáss meg soha”

Olvasva Barta Tibornak, Tőkés László volt sógorának a világhálón fellelhető jelentéseit, megnézve a Stigma – Tőkés Eszter a Securitate célkeresztjében című megrázó filmet, ami az esetről készült, mélyen elgondolkodtató, hogy mi lehet egy olyan ember lelkében, aki elárulja a hozzá legközelebb állókat.

Amióta kiderült, hogy Magyar Péter felvette a feleségével folytatott beszélgetéseinek egy részét, sokak számára – beleértve jobb- és baloldali politikai elemzőket, médiaszemélyiségeket és mezei polgárokat – ugyanez az alapkérdés. Milyen ember az, aki tudta és engedélye nélkül rögzíti gyermekei édesanyjával folytatott, tudatosan irányított beszélgetését, majd azt nemcsak az ügyészségnek adja át, de nyilvánosságra is hozza?

Mentegetőzése, hogy családja védelmében készítette az inkriminált felvételt, teljességgel komolyan vehetetlen, ellentétben azzal, amit Varga Judit mondott el Hajdú Péter műsorában: zsarolási célból készítette ezeket, amit a későbbiekben be is vetett, hogy megőrizhesse, illetve visszakapja jól jövedelmező, nem sok munkával járó pozícióit.

Arról vitatkozhatunk, hogy létezhet-e olyan magasabb cél, ami miatt elárulhatjuk barátainkat, harcostársainkat, bár erre is elég egyértelműnek látszik a válasz. De ezt tenni a családunkkal, az ismert módon, nos, ez menthetetlen, indokolhatatlan, ez az erkölcsi mélypont.

Nem véletlenül fogalmazott oly keményen Márai Sándor erről az embertípusról:

Az emberi perben, amikor csak lehet, felmentő ítéletet hozni. Csak akkor nem, ha a vádlottat lassan és hidegen kitervelt árulás bűnében találod bűnösnek. A gyilkosnak is hamarább bocsátani meg, mint az árulónak. A gyilkos legtöbbször indulatban cselekszik, s egész sorsával fizet érette. A gyilkos és az áldozat legtöbbször kötve vannak egymáshoz, valamilyen mély és érthetetlen törvény szerint. A gyilkos legtöbbször bitóra megy.

De az áruló kezed szorongatja, az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik. Az árulónak ne bocsáss meg soha. Az árulónak ne irgalmazz. Aki egyszer elárult – férfi vagy nő, mindegy –, annak számára nincs többé vizsga, mentség, feloldozás. Száműzzed életedből. Részvét nélkül nézzed sorsát. Közösségben és magánéletben ő az utolsó ember, nincs mentség számára.

A Frizbi-interjú nemcsak Magyar Péter felvételteóriáját zúzta porrá, hanem azt a maga kreálta mítoszt is, hogy ő hagyta ott a NER-t, hogy az igazság kimondásáért a létbizonytalanságot választotta. Megtudhattuk, hogy ennek a fordítottja igaz, mindent elkövetett pozíciói megőrzéséért, beleértve gyermekei anyjának megzsarolását, majd a kudarcot követően bosszúvágytól fűtve fordult a nyilvánossághoz.

Forgács István felzárkózásügyi tanácsadó már korán rátapintott a lényegre. Március 12-én tette közzé az oldalán a következő szöveget:
„– Adsz még pénzt?
– Nem. Kaptál eleget. Más idők járnak, örülj annak, amit eddig összeszedtél. Méltósággal elsétálhatsz, éld tovább az életedet.
– Jó. Ha nem adsz több pénzt, mindenkinek elmondom, hogy teljesítmény nélkül is szoktál pénzt adni. Én vagyok rá a bizonyíték. Sőt, az összes, eddig tőled kapott és félretett pénzt felhasználom ellened. Vagy legalábbis egy részét. A fehér ing és a napszemüveg drága. De a többit arra költöm, hogy megbukj. Lesz színpad és hangosítás. A te pénzedből. Ellened. És még hős is leszek.
– Akkor sem adok több pénzt.
– Jó. Te akartad, Márai-idézetekkel és Petőfi-versekkel jövök majd ellened. És fehér ingben járok majd. Mert én tiszta vagyok. Igazi ember. Igaz magyar ember. Soha nem tartoztam közétek. Izé. Vagy legalábbis próbáltam soha nem közétek tartozni. Nekem tiszta a lelkiismeretem.
– Sok sikert. Ha vidékre mész, a Nagykőrösi útnál majd balra fordulj.”

Akkor még felmerülhetett a gondolat jóhiszemű, naiv emberekben, hogy ez a szösszenet túl kegyetlen, talán még igazságtalan is. Azóta megtudhattuk, hogy tűpontosságú.

Okunk van feltételezni, hogy Magyar Péter követőinek nagy része nem gondolkodik másként a lényeget illetően emberi hűségről, tartásról, adott szóról.

Miként lehetséges, hogy ennek az embernek a morális megsemmisülése dacára töretlen a népszerűsége az ellenzéki oldalon, hogy tízezreket képes ismételten az utcára vinni? Úgy, hogy tényleg kialakult két, belsőleg ugyan tagolt, de párhuzamos nyilvánosság Magyarországon, melyek szinte átjárhatatlanok, az egyik oldalhoz tartozók eleve kételkedve fogadnak minden információt, ami amonnan érkezik.

Van még egy mítosz, amit Magyar Péter táplál, s ami már március 15-i beszédének is részét képezte. Hogy őt nem küldték, hanem „ő jött”. Azt már tudhatjuk, hogy hajlamos elébe menni a vádaknak, amint azt láthattuk a családon belüli erőszak kérdésében is. Nem kizárt, de nem is valószínű, hogy az ellenzéki oldal újabb üdvöskéje önjáró figura, s az, hogy ő maga hozza szóba a kérdést, inkább gyanúra ad okot. Bogár professzor ténynek tekinti, hogy a háttérerők mozgatottja, de valamiféle bekötöttsége nem csak a kormányoldalon vetődött fel. Ráadásul az utóbbi időben bennfentes körökben, s a nyilvánosságban egyaránt megfogalmazódott az a feltételezés, hogy ő lenne a „vidéki prókátor”, aki a kegyelmi ügyet kirobbantotta. Ha ez bebizonyosodna, az is a „küldött ember” imázsát erősítené.

Bárhogy is legyen, úgy tűnik, Deák Dániel fején találta a szöget azon frappáns megfogalmazásával, miszerint újracsomagolták a Márki-Zay-projektet. A csomagolás kétségkívül tetszetősebb, mint eddig bármikor.

Vessük nyugodtan össze az egész parlamenti ellenzék 2018-as, a Jobbikot is integráló együttvonulását a magát antifasisztának mondó, fanatizált csürhe zászlói alatt, a keresztény és nemzetellenes üvöltözést és gyújtogatást, a mostani Kossuth téri nemzeti színekbe öltözött tömeggel. A látványos felszínen túl egymás mellé lehet tenni a Momentum brüsszeli viselkedését, a folyamatos lobbizást Magyarország ellen – nem csak a nekünk járó pénzek ügyében, az csak a jéghegy csúcsa – azzal, amit Magyar Péter ismételten kinyilvánított, hogy azoknak a pénzeknek itt a helyük. Vagy az Egyesült Európai Államoknak a DK által nyíltan felvállalt s hirdetett lázálmát, annak karakteres elutasításával és a nemzetállamok Európájának meghirdetésével. Vagy Márki-Zay eszelős vagdalkozását Magyar Péter összeszedettségével.

Utóbbit nézve és hallgatva óhatatlanul az ötlik fel az emberben, hogy Károlyi Mihályék is nemzeti jelszavakat hangoztatva szerelték le a magyar hadsereget épp akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá, hogy katasztrófapolitikájukat nemzeti színekbe csomagolták, hogy a nemzeti függetlenségről szónokoltak, miközben védtelenné tették és szétprédálták országunkat, majd, amikor politikailag teljesen ellehetetlenültek, átadták a hatalmat a kommunista terroristáknak.

Egy pillanatra képzeljük el, hogy Magyar Péter megy tárgyalni a nemzeti szuverenitást érintő bármely ügyben Brüsszelbe! Nemde felsejlik előttünk a jelenet, amikor Károlyiék Belgrádba utaztak tárgyalni 1918 novemberében Franchet d’Esperey tábornokkal? Már ami a pozíciókat, hozzáértést, tartást illeti. Nyilván a brüsszeli elit nem fogja saját szövetségesét úgy megalázni, mint tette a balkáni antantfőparancsnok Károlyiékkal, nem fogják megkérdezni, hogy „Önök ilyen mélyre süllyedtek?”, de a kaliberkülönbség, s az esély a magyar érdekérvényesítésre hasonló lenne.

Magyar Péter gondosan kerüli azokat a témákat, amelyeket nemcsak a kormánymédia, hanem a brüsszeli vezetés is nyíltan megnevez, mint problematikus kérdéseket: az LMBTQXYZ-őrületet, a migrációt és az orosz–ukrán háborút. Hihető, hogy ezekben nem fog engedni, ha – horribile dictu – rajta múlna a magyar sorsalakítás?

Különösen indokolt a kérdés, ha azt is figyelembe veszük, hogy a globális háttérhatalom, aminek a brüsszeli elit a mozgatottja, alapjáraton a nemzetállamok politikai vezetésének megvásárlására törekszik. Épp Magyar Péter fog ellenállni a megvesztegetési kísérletnek, ha netán eleve nem a globalisták ügynöke?

De ettől persze messze vagyunk, s aligha kerülünk ilyen helyzetbe. Bár Magyar Péter már most úgy beszél, mintha belátható időn belül ő irányítaná az országot, ez nagyjából annyira vehető komolyan, mint az, amikor Vona Gábor 2010 és 2018 között minden választást megelőzően a majdani Jobbik-kormányról beszélt, vagy egyenesen arról, hogy a Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét.

Erős anyagi és médiahátszéllel lehet sikeres, nagy tömeget mozgató tüntetéseket szervezni, de még az EP-választáson is aránylag könnyű jó eredményt elérni, hiszen kedvezők ehhez a feltételek.

Így kapaszkodott meg ideiglenesen a Momentum is a magyar politikai térképen: miután 2018-ban 3,06 százalékkal csúfos kudarcot vallott az országgyűlési választásokon, csaknem tíz százalékot ért el a 2019-es EP-választáson. Ott nem kell országos lefedettség, elég a média-hype a sikeres szerepléshez. Ma a Momentumot a küszöb alá mérik, nem kár értük.

S ez rögtön rámutat arra, hogy miként befolyásolhatja a magyar politikai palettát az, ha Magyar Péter pártja gyökeret ver a közéletben. Ennek legnagyobb kárvallottja a Momentum és az SZDSZ-árvák által a küszöb fölé emelt Kutyapárt lenne. A fanatizált DK-s tömeg már csak azért is kompakt marad, mivel vezetőjük továbbra is negatív referencia Magyar Péter megszólalásaiban, még az április 6-i beszédében is helyet kapott ebbéli minőségében.

Az új ellenzéki messiást okkal-joggal árulónak tartó Fidesz-tábor sem látszik megbomlani, a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint 47 százalékos a kormánypártok támogatottsága, ami félidőben kifejezetten jó eredmény.

A Fidesz számára a legfőbb kihívás az, hogy saját táborát továbbra is megtartsa, erőt és következetességet mutatva. Amire minden esélye megvan.