Míg ma a „Tier 2”-ban a hazai vállalatok 45 százalékos részesedéssel rendelkeznek az árbevétel tekintetében, addig a „Tier 1”-ban a magyar árbevételi részesedés húsz százalékon áll. Ebből a szempontból kockázatot jelent, hogy az itthon működő nemzetközi vállalatok nagyon sok esetben magukkal hozott első körös beszállítókkal dolgoznak együtt (megjegyzés: a rendszerváltoztatás után még a bankjaikat is magukkal hozták), így a hazai cégeket nem egyszerűen csak a hálózatokba bekapcsolódásukban, hanem a folyamatos szintlépésekben is segíteni kell. Ha a legfőbb beszállítók között több magyar tulajdonú vállalat tud megjelenni, akkor abból az egész hazai gazdasági szféra profitálni fog, mivel ezek a cégek olyan ösztönző környezetbe kerülnek, amelyben garantáltan tovább csökkentik termelékenységi lemaradásukat.

 Nemcsak erős magyar beszállítók felépítését kell elősegítenünk, hanem azt a vállalati tömeget is fel kell építenünk, amely egy erős termelékenységi szintet elérve már csak méretében áll a külföldi nagyvállalatok alatt. A magyar nagyvállalatok termelékenysége a kis- és középvállalati termelékenység kétszerese, azaz itt is található egy kisebb törésvonal. A hazai szektor közepes- és nagyvállalataira is szükség lesz ahhoz, hogy az exportból származó teljes árbevételből ne a külföldi vállalatok részesüljenek csaknem háromnegyed részben. Ma csaknem tizenhatezer exportképesnek tekinthető magyar tulajdonú kkv működik, és legalább húszezer exportképes kis- és középvállalkozásra lesz szükségünk a jövőben a dualitási problémák enyhítéséhez – azaz sok ezer új vállalatot kell felfegyvereznünk a piaci hódító hadjárathoz.

A magas nyomású gazdaság általunk elképzelt modellje létrehozza a vállalataink szintlépését kiváltó, sokszoros kényszerhelyzetet, illetve termelékenységjavítási „nyomás” alá helyezi azokat. Az elmúlt években be is indult egy olyan gyors változás, amely megmutatja a gazdasági átalakulás arcát, történetét és főszereplőit is. A Financial Times 2017-ben még csak egyetlen magyar vállalatot talált az ezer leg­gyorsabban növekvő európai vállalat között, 2023-ban már viszont tizenhárom hazai cég került be ebbe a rangsorba. Ők bizonyítják, hogy a közepes méret, a magyar háttér egyre több esetben társul világszínvonallal.

Ha sikerül elérnünk a több száz potenciális magyar vállalat közül a nemzeti bajnok cégek számának duplájára, azaz negyvenre történő növekedését, akkor nagyot fordíthatunk a gazdasági sorsunkon is. Ugyanis ők azok, akik képesek akár egy-egy ágazatot konszolidálni, sőt a nemzetközi versenyben is eredményesen részt venni és akár külföldre is kifektetni. Ha egy gazdaság jelentős részben külföldi tulajdonú, és nincsenek hazai tulajdonú nemzeti bajnokaik, ott a gazdaságban az irányítás is külföldi, ezért végül a jövedelmek is külföldivé válnak, a gazdaság a nemzetközi szereplők jövedelemtermelő eszközévé silányul.

Magyarországon az államszocializmus megszüntetése után nagy kitérőt tettünk a szélsőségek közötti sodródással, de az elmúlt évtizedben kiszabadítottuk a magyar gazdaságot ebből a csapdából, ám még nem értük el minden célunkat. A magyar nemzeti bajnok cégek száma és teljesítménye bővülésének a következménye az lesz, hogy gazdasági szuverenitásunk növekszik, és végre többet keresünk másokon, mint mások rajtunk. Már most is kiváló példák mutatkoznak a magyar gazdaság nemzeti bajnokaira, a teljesség igénye nélkül: OTP, Mol, Richter, 4IG, UBM, Hell, Bonafarm, Master Good, Duna Aszfalt, Waberer’s.

A hazai tőke, az egészséges piacszerkezet és a hazai munkavállalók hármasa már egymást erősítheti, mert elzárjuk azt a csapot, ahol a hazai bérek külföldi tőkejövedelemmé válva eltűntek a rendszerből. Erre ráépülve a következő célunk az, hogy a külföldi jövedelmek váljanak hazai jövedelemmé, azaz negatívból pozitívba fordítsuk profitegyenlegünket (is). Ez jelentős feladat, amiben az elmúlt évtizedben egyelőre még csak kis lépéseket sikerült tennünk, mert először szinte a semmiből kellett kiépítenünk a külföldi pozícióinkat. 2022-ben a profitegyenlegünk GDP-arányosan –3,9 százalék volt, azaz hat és fél milliárd eurós hiányt mutatott, mivel a magyar vállalatok külföldön megkeresett hárommilliárd eurójával szemben a külföldi vállalatok kilenc és fél milliárd eurós profitja állt. Profit­egyenlegünk egyébként a régiós átlagnak megfelelő, deficitünket nem teljesen, de hatvan-hetven százalékban kompenzálják az uniótól visszakapott források. Vannak azonban ágaza­taink, ahol már eléri vagy meghaladja a külföldre irányuló hazai kifektetések jövedelmezősége a Magyarországon lévő külföldi befektetésekét, ami jelzi, hogy vállalataink egyre több területen lesznek képesek annyira hatékonyan működni, mint a nemzetközi cégek.

Ezzel a legfőbb törésvonalakat betemettük, ami maga után vonzza a vidék és (fő)város, a tőke és a munka, a hazai kis- és nagyvállalatok, és még a határon inneni és azon túli magyar gazdaság fejlettségbeli közeledését is.

A szerző nemzetgazdasági miniszter