Hosszú idő után újra egymás társaságában mutatkozott Matolcsy György jegybankelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Úgy tűnik, a személyes ellentétek miatti legendásan rossz kapcsolatot a magyar gazdaság előremozdítása felülírja.
A találkozó apropóján a forint árfolyama azonnal erősödésnek indult az euróval szemben, de rég láttunk már „400 alatt” svájci frankot is a kurzusban.
Kis túlzással még történelmi párhuzamot is felfedezhetünk: olyannyira szükség volt erre a kiegyezésre, mint Ausztria és Magyarország viszonylatában anno a monarchia idején.
Tudniillik kockázati tényezőt is jelentett, hogy a két gazdaságpolitikai döntéshozó – legalábbis a külvilág számára – egymással finoman szólva nincs jóban, és együttműködés helyett bírálják egymás döntéseit. A vitát örömmel tálalta és mélyítette az ellenzéki sajtó, így a nyilvánosság előtt se maradt titokban. Sőt, nagypolitikai téma is lett, hogy egy normális országban ilyen felháborító, a gazdaságot „bedöntő” dolog nem fordulhat elő. Egyébként volt már ilyen helyzet többször is, emlékezzünk csak a Járai-, vagy éppen a Simor-korszakra.
De miről is volt szó?
A kormányzat és a monetáris politika vezetése között ellentét volt az infláció berobbanásának és a gazdasági növekedés elmaradásának felelősségéről, majd a felek közötti vita a jegybanki törvény módosításában csúcsosodott ki.
Aki esetleg nem emlékezne rá, mikor a forint árfolyama beszakadt, akkor a jegybank drasztikusan megemelte az alapkamatot, hogy a spekulánsokat elűzze a hazai fizetőeszköz környékéről. A kamat azonban csak lassan indult csökkenésnek, amelyet a szakminiszter többször is kifogásolt, tekintettel arra, hogy a kétszámjegyű (hitel)kamatokat a magyarországi vállalkozások képtelenek kigazdálkodni. Bármilyen meglepő dolog is, mindkét félnek igaza van (volt), csakhogy támadásokkal ezt a szituációt aligha lehet orvosolni.
Egy kis „szájbarágó” – elnézését a kifejezésért – a végére. Miközben a Magyar Nemzeti Bank független intézmény, elsősorban az árstabilitásért és a rendszerszintű pénzügyek (bankok, biztosítók, pénzügyi szolgáltatók) prudens és transzparens működésért felel, addig a kormány, amelynek mostanság leginkább a gazdasági megtestesítője a Nemzetgazdasági Minisztérium, az ország gazdaságpolitikájáért.
Bár a jegybanknak elméletileg semmi köze a kormány gazdasági tevékenységéhez, az a normális dolog, hogyha az érintettek közös úton járnak. Békeidőben a gazdaságpolitika laza, míg a jegybank a monetáris politikáján keresztül inkább szigorú. Most ugyan másként fújnak a szelek, de eljön ez a pillanat is.
Örüljünk annak, hogy létrejött a kiegyezés, és a jelek szerint – pestiesen szólva – béke van. A múlt pedig elmúlt.
A szerző a Világgazdaság főszerkesztője
