Nem véletlen, hogy az Európai Parlament már 2003. április 9-én jóváhagyta a csatlakozási megállapodást – azt, amiről elvileg három nappal később népszavaztatták a magyarokat, és amit egy héttel később írt alá hazánk nevében a dicstelen D–209-es Medgyessy Péter és a nemzetvesztő „merjünk kicsik lenni” létfilozófia atyja, Kovács László.

Nem véletlen, hogy a teljesen fölösleges népszavazástól a választásra jogosultak több mint fele távol maradt, a részvétel csak 45,60 százalékos volt, a megjelentek 83,76 százaléka azonban sajnálatosan legitimálta szavazatával hazánk nehezen kivívott függetlenségének újbóli elvételét. Mert 

E sorok szerzője egyébként a 2003-as népszavazáson nemmel szavazó 16,24 százalékhoz tartozik.

Engedtessék meg még egy személyes, de az akkori közállapotainkra jellemző emlék! 2004. május 1-jén hajnalban a szerb uralom alatt álló Délvidékről többedmagunkkal hazatérőben arra lettünk figyelmesek, hogy a trianoni demarkációs vonalról eltűntek a Magyarországot jelző piros-fehér-zöld táblák, csak az eurokolhoz csillagjai éktelenkedtek előttünk. Ez a szervilis magyarellenesség jól példázta a szocialista–liberális adminisztráció kisstílűségét, globalista szolgalelkűségét. Szerencsére a közfelháborodás nyomán idővel visszakerültek a nemzeti színeink.

Lássuk most már, hogy micsoda is az eurokolhoz! Először is,

Teszi mindezt nyíltan diktatórikus módon, saját, papíron létező jogrendjének brutális tiprásával, gyarmatosítva, zsarolva, fosztogatva a renitens tagállamokat. Vagyis unióról sem beszélhetünk, hanem elnyomó szuperállamról, a szabadság ellenségéről.

Ezért igaza van Fricz Tamásnak, aki e hasábokon is már többször felvetette, hogy egyáltalán nem ördögtől való alaposan elgondolkodni a kalodából való szabaduláson. Valóban, ha nem sikerül az utolsó vagy talán az utolsó utáni pillanatban félretaszítani a mindannyiunkat a pokolba rántani igyekvő sátáni figurákat a brüsszeli kormányrúdtól, ha nem sikerül merőben új irányt szabni nemzeteinknek, akkor nem lesz más választás, mint leugrani a szakadékba száguldó vonatról. Amit, miként Fricz Tamás is helyesen megállapította, már a kezdetekkor rossz vágányon indítottak el. Nem véletlen, hogy az egyik úgynevezett alapító atya, Jean Monnet hozta létre az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért nevű háttérszervezetet. A kísérlet nem is nagyon titkolt célja az első perctől az, hogy felszámolják az európai nemzeteket és szuverén államokat, arra a hamis narratívára hivatkozva, hogy ezek léte véres konfliktusokhoz vezet. Ez hazugság, hiszen ilyen konfliktusok a mai értelemben vett nemzetállamok létrejötte előtt is voltak, nagyjából az ősközösségekig visszamenően.

Az eurokolhoz tehát mindent egybevetve zsákutca. 

Ez pedig a hellén szellem, a római jog és a keresztény etika oly sokat emlegetett hármassága, amely nagyjából a XVI. században, a muszlim hódítás és a vallásháborúk zűrzavarában megbomlott, az így kialakult szellemi űrbe benyomult a magát felvilágosodásnak hazudó sötétség, amely mostanra érte el legsűrűbb, legmélyebb állapotát. Ez jó hír, mert innen szükségszerűen egyre közelebb van a józanodás.