idezojelek

Milyen mélyre süllyed még Németország?

A szövetségi főállamügyész őrizetbe venné Benjámin Netanjahut, és kiadná őt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Gunter  Weißgerber avatarja
Gunter Weißgerber
Cikk kép: undefined

Németország kormánya – szóvivőjének, Steffen Hebestreitnek a május 22-i szövetségi sajtóértekezleten elhangzott szavai szerint – „a törvényességhez tartaná magát”,

azaz őrizetbe venné esetleges németországi látogatása esetén a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának demokratikusan választott miniszterelnökét, Benjámin Netanjahut, és kiadná őt a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Tehát a Hitler, a Goebbels és az Eichmann utáni Németország letartóztatná azt a zsidót, aki felelős miniszterelnökként védelmi harcot vív a Hamász izraeli polgárokkal szembeni népirtása ellen. Vajon milyen mélyre süllyed még a szövetségi köztársaságunk?

Hitler birodalmi kormánya 1933. április 7-én léptette életbe a „hivatásos közszolgálat helyreállításáról” szóló törvényt, amelynek alapján elbocsátották a nem árja származású hivatalnokokat. Egyetlen hivatalnoknak, aki e törvény alapján zsidókat távolított el a közigazgatásból, sem kellett ezt rossz lelkiismerettel tennie. Egyáltalán nem is volt szüksége lelkiismeretre. Elvégre tartotta magát a törvényességhez. Ha mégis rossz volt a lelkiismerete, ez az egyéni problémája volt, az államnál nem talált meghallgatásra. Ellenkezőleg: az állam ellenségének vádja lett volna az osztályrésze. Jobb tehát, ha az embernek nincs rossz lelkiismerete, hanem jó hivatalnokként viselkedik.

Mi történne mármost a szövetségi főállamügyésszel, a rendőrség és az igazságszolgáltatás képviselőivel, ha ellenállnának Netanjahu őrizetbe vételének? Vajon védelmébe venné-e őket a kancellár, a külügyminiszter, az igazságügyminiszter és a politikai elit? Úgy vélem, nem: mindannyian tartanák magukat a „törvényességhez”, és beáldoznák a megtámadott népé­nek létezéséért harcoló Netanjahut. 

Sajnos úgy tűnik, a kormányzati felelősséggel bíró nem zsidó németeknek egy és ugyanaz egy demokratikus állam a túlélésért folytatott harca, illetve egy terrorszervezet népirtása. Ha nem lenne ez annyira elcsépelt, itt lenne rá az alkalom, hogy ismét szégyelljük magunkat, hogy németek vagyunk. De ez a mondat is éppúgy elkoptatott, mint a német Soha többé!

A Hamász chartája felhívás a népirtásra – és útmutató is ahhoz. Izraelnek és a világ nagy részének a nemzetközi jog értelmében törvényi kötelezettsége az október 7-i mészárlás után, hogy véget vessen a Hamász népirtó szándékának. Izraelnek jogában áll, hogy lerombolja a Hamász föld alatti erődítményét Gázában. A Hamász előbb vagy utóbb be akarja teljesíteni a zsidókérdés hitleri végső megoldását. Még egyszer márpedig a zsidók nem fogják eltűrni – és nem is kell nekik –, hogy a vágóhídra vezessék őket.

Norvégia, Írország és Spanyolország még le is pipálja a németeket a szellemi zavarodottságban. Elismerik államként a Hamász vezetése alatt álló Palesztinát. Kifizetődik tehát a terror és az izraeliekkel szembeni tömeggyilkosság. 

Yolanda Díaz, Spanyolország második számú miniszterelnök-helyettese a minap azt mondta: Palesztina elismerése is kevés, a folyótól a tengerig fel kell szabadítani azt. Vagyis ténylegesen Izrael elpusztítására szólított fel. Díaz a Spanyol Kommunista Párt tagja, és a Sumart, a szélsőbaloldali pártok szövetségét képviseli a kormánykoalícióban. Személy szerint feltettem ezt a három országot a „no-go” listámra. A baráti országok nekem mást jelentenek.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De a spanyolok megkapták a magukét. Az intelligens izraeliek ügyesen visszadobták a romlott almát. Saren Haszkel képviselő a kneszet plenáris ülésén törvényjavaslat szavazásra bocsátását szorgalmazta Katalónia, Baszkföld, Galícia, a Kanári-szigetek és más olyan területek függetlenségének elismeréséről, amelyek erre törekszenek Spanyolországban. „Hogyan merészel Spanyolország önrendelkezési jogot követelni másoknak, amikor megtagadja ezt a jogot az országában élőktől? A katalánok, baszkok, galíciaiak és mások békés eszközökkel követelnek függetlenséget. Követeléseiket a továbbiakban nem lehet semmibe venni” – hangoztatta Haszkel. Jól tette. Katalóniából rövidesen meg is érkezett a válasz: „Katalónia nem Palesztinát ismeri el, hanem Izrael csorbíthatatlan jogát az önvédelemre. Önfeláldozó szelleme a tiszteletünket váltotta ki Katalóniában.”

Az izraeliek a Hamásznak ellenállva harcolnak. Ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság szerint meg kellene büntetni őket. Erre vonatkozik a főügyész beadványa. Majd a varsói gettó felkelői ellen is vádat emelnek Hágában, amiért 1943-ban szembeszálltak a német nemzetiszocialista népirtással? Végül is ők is egy terrorszervezettel, az SS-szel szemben védekeztek.

Adolf Eichmann az 1961-es izraeli perében szintén a törvényességre hivatkozott tettei mércéjeként. A nem zsidó németek mindig is tudták, hogyan kell kihasználni a zsidókat, és milyen bánásmódban kell részesíteni őket. Továbbra is ez lenne a helyzet? 

A szerző a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.