A Nyugat öngyilkos dekadenciája

Megbocsátható, ha a kedves olvasó mindeddig figyelmen kívül hagyta, hogy június a pride hónapja: egy teljes harmincnapos időszak, amelyet minden queer dolog ünneplésének szentelnek. Ezek szerint nem minden nap pride-nap a Nyugaton? Lehetetlen elkerülni minden LMBTQ-dolog könyörtelen felértékelődését. Az Egyesült Államokban például 175 napot különítettek el a queerélmény valamely aspektusának megünneplésére. A kedves olvasó talán nem tartja meg a pánszexuális és pánromantikus tudatosság és láthatóság napját minden május 24-én? Ez hallatlan! Valaki írhatna az amerikai nagykövetnek, hogy feljelentse önöket.

David Pressman, egy meleg férfi, aki az USA vezető diplomatája Magyarországon, nem hagy ki egy alkalmat sem, hogy a magyarokat szidalmazza az LMBTQ-ügyekben való elmaradottságuk miatt. Az amerikai nagykövetség nagyszabású nyilatkozatot szervezett, amelyben támogatta az LMBTQ-jogokat Magyarországon és bírálta a magyar kormányt az e téren vélt mulasztásai miatt.

A nyilatkozatot számos európai ország aláírta (de Olaszország éppenséggel nem).

Ezen a hétvégén a nagykövet nagy Family pride pikniket is tartott a rezidenciáján. Amint arról a Politico beszámol, Pressman nagykövet „félreérthetetlen üzenetet küld Orbán Viktor konzervatív kormányának: Ne legyen többé undok azokkal, akik nem heterók”. Az „undoknak lenni”-t úgy kell érteni, hogy a magyar kormány nem hajlandó megadni az LMBTQ jogvédő szervezeteknek semmit, amit azok követelnek. A 2000-es évek elején az Egyesült Államokban a queer aktivisták felfedeztek egy zseniális stratégiát arra, hogy radikális ideológiájukat az iskolákban is érvényesítsék: a felkarolást és az ünneplést „a zaklatás elleni küzdelemként” bélyegezték meg. Azt gondolhatták volna, hogy a zaklatás elleni küzdelem legjobb módja, ha megtanítják, miért rossz az, és megbüntetik a zaklatókat – az LMBTQ-ideológia népszerűsítése nem szükséges. De ez tévedés! Aki ezzel nem értett egyet, azonnal a zaklatók oldalára állt – legalábbis ezt mondták az aktivisták.

Alig néhány éven belül, 2009-ben az ezt az irányvonalat hirdető fő aktivistacsoport – a Meleg, Leszbikus és Heteró Oktatási Hálózat (GLSEN) – összeállított egy listát azokról a könyvekről, amelyeket az iskolásoknak ajánlott. Ezek megdöbbentően pornográf jellegűek voltak. Az egyikben, a Reflections Of a Rock Lobster című memoárban a szerző, Aaron Fricke felidézi, hogy hatévesen orális szexet végzett osztálytársaival.

Egy másik fiúval való szexuális barátságra is visszaemlékszik. „Emberi lények voltunk, akik nem ismertünk társadalmi gátlásokat, és hajlandók voltunk a szexualitásunkat a legteljesebb mértékben felfedezni” – írta Fricke. Ő kilencéves volt akkoriban, fiú szeretője nyolc.

A GLSEN listáján szereplő másik könyvben egy esszéíró azt ünnepli, hogy tinédzserként megtanulta, hogyan kell nyilvános illemhelyeken szexelni. „A vécés szex egész világa megnyílt előttem” – mondta, mintha felfedezte volna az Édenkertbe vezető átjárót. Egy másik szövegben, amelyet a csoport gyerekeknek ajánlott, egy fiatal prostituált magyarázza el, hogyan vált szadomazochista transznemű szexmunkássá, ami „sokkal magabiztosabbá és nyugodtabbá tette őt önmagával szemben”.

Emlékeztetőül: a GLSEN ezeket a könyveket és még sok más hasonlót ajánlott 13 és 18 év közötti gyerekeknek a zaklatás elleni küzdelem érdekében. És ez 2009-ben volt, jóval a Drag Queen Story Hour megjelenése, a gyerekeken transznemű műtéteket végző amerikai gyermekkórházak felbukkanása és a többi előtt. A GLSEN és társai megteremtették ennek a gonoszságnak az alapjait azzal, hogy ezt gyermekvédelemnek nevezték, és gonosznak kiáltottak ki mindenkit, aki nem értett egyet. A GLSEN korosztályok szerint rendezett ajánlott könyveinek frissített listájából kiderül, hogy a hálózat középiskolásoknak ajánlja például az All Boys Aren’t Blue című könyvet, egy fekete queer férfi ünnepelt memoárját. A The New York Times úgy dicsérte, mint „egy túláradó, kendőzetlen memoárt, amelyet áthat a témája iránti mély, de tisztán látható szeretet”. Tavaly egy konzervatív amerikai szenátor egy meghallgatáson felolvasott a könyvből, amelyet egyes iskolai körzetekben megpróbáltak betiltani. A könyv abszolút pornográf.

Ne hagyják tehát a kedves olvasók, hogy David Pressman érzelmileg manipulálja önöket!

Amikor a nagykövet és európai liberális társai elítélik a magyar kormányt a queernesszel kapcsolatos álláspontja miatt, akkor ezt védik. Rendkívül fontos, hogy a magyarok ne legyenek naivak ezzel kapcsolatban. Ennek a mozgalomnak nincs megállási pontja, nincs olyan hely, ahol megelégszik ezzel és nem akar többet.

Ez volt az amerikaiak egyértelmű és tagadhatatlan tapasztalata az elmúlt két évtizedben, amelyben a melegek toleranciájának viszonylag normális követelése olyan mozgalommá alakult át, amely mára felhatalmazta az amerikai liberális államok egy részét arra, hogy elkobozzák a gyerekeket azoktól a szülőktől, akik nem hajlandók alávetni őket a nemváltoztatásnak.

Minden törvényt, legyen az bármilyen jelentéktelen, meg kell szegni, hogy ennek a mozgalomnak teljesüljenek a vágyai. A minap Los Angelesben a városi tisztviselők eltávolítottak egy közlekedési táblát, amelyet az 1990-es évek végén állítottak fel egy meleg lakónegyedben. Az volt rajta, hogy „U-kanyarodni tilos”, és az volt a célja, hogy megállítsa a forgalmi dugókat és egyéb problémákat, amelyeket a meleg férfiak okoznak, akik késő este autóikban cirkálnak, hogy szexeljenek egymással. A városi tanács egyik tagja a múlt héten elítélte a gyűlölt táblát mint a „valós és jelenlévő homofóbia” példáját.

Látják, mi történik? Azt mondani, hogy a meleg férfiaknak nem volna szabad egy lakónegyedben gyakorolniuk a névtelen nyilvános szex iránti csillapíthatatlan vágyukat, már a bigottság egyik fajtája. Ami harminc évvel ezelőtt Amerikában a kisebbségi szexualitásokkal szembeni tolerancia iránti vágyként kezdődött, az ma már a társadalom megfélemlítésének módszere, hogy minden normáját és értékét feladja a szent b…zik előtt.

Magyarország semmilyen észszerű álláspont szerint nem a queer elnyomás helye. A melegek és leszbikusok itt bejegyeztethetik élettársi kapcsolatukat. Budapesten gyakori, hogy meleg férfiakat és leszbikusokat nyilvánosan kézen fogva láthatunk. A héten egy belvárosi borteraszon ültem, és a szomszédos asztalnál egy leszbikus párt figyeltem, amint csókolóztak. Senki nem zavarta őket, és nem is kellett volna zavarni őket.

A különbség Budapest és a legtöbb más európai főváros között: egy olyan város, ahol a homoszexualitást tolerálják, és ahol a liberalizmus apoteózisaként ünneplik.

A queerness diplomáciai prioritásként való felfegyverzése az USA és Nyugat-Európa számára legalább a második Obama-kormányzat óta valóságos dolog. Ennek Donald Trump sem vetett véget. Az USA és NATO-szövetségesei a szó valódi értelmében proxy háborút vívnak Oroszországgal a Donbasz queerizálása érdekében. És ezzel a Nyugat a határain kívül mindenhol ellenségeket szerez magának.

Egy új Heritage Foundation-jelentésben Nathan Levine, az Egyesült Államokban élő Kína-elemző, aki az év elején a budapesti Danube Institute vendégkutatója volt, azt mondta, hogy Hszi Csin-ping kormánya és más kínai megfigyelők úgy látják, hogy a queerideológia előretörése tükrözi és felgyorsítja [a Nyugat] hanyatlását, és annak jele, hogy talán már nincs meg a civilizációs önbizalma és akarata a prosperáláshoz és rendszere megvédéséhez vagy akár – potenciálisan – a túléléshez.

Napjainkban az Egyesült Államokban a Z generáció – amelyet a 13 és 25 év közötti amerikaiakként határoznak meg – messze a legliberálisabb és a legqueerebb nemzedék. Ez az első olyan generáció, amely az új kulturális rendben nőtt fel. A propagandának mélyreható hatása van: 28 százalékuk ma már queerként azonosítja magát.

Csoda, hogy a kínaiak, az oroszok, az afrikaiak és mások nem akarják utánozni a Nyugat öngyilkos őrültségét? Európában többé-kevésbé Magyarország maradt az egyetlen, amely határozottan ellenáll ennek a sokkoló dekadenciának, mely szexualizálja és összezavarja a gyerekeket, és ezt nevezi fejlődésnek.

„Nincs elég pénz a világon ahhoz, hogy gyermekeinket és unokáinkat LMBTQ-aktivisták kezébe adjuk”

– mondta Orbán a hónap elején. Mindannyian nagyon rossz helyen vagyunk, amikor az ilyen alapvető erkölcsi józanság szokatlan bátorságot követel. De ilyen a Nyugat 2024-ben. Nehéz lehet egyedül állni, gyűlölve és rágalmazva a társaid által, amiért más álláspontot képviselsz. De ahogy a mondás tartja: „Egy bátor ember a többség.”

Orbán nem tette tiszteletét az amerikai nagykövet queer piknikjén. Civilizációs szempontból a miniszterelnök a Titanic fedélzetén tartott teadélutánról maradt le.

A szerző amerikai író, újságíró, a Danube Institute vendégkutatója