Ugyanezen okból kifolyólag ugyanezeknek a liberálisoknak fontos, hogy az angliai közvéleményt – akik nem tudnak más nyelveken olvasni, és akik ezért az ő médiájuktól függenek, ha tájékozódni akarnak – rettegésben tartsák a populista európai jobboldaltól. Ha továbbra is „szélsőjobboldalinak” nevezik őket, sok jó szándékú amerikai és brit fogja őket kapásból nácibarátnak minősíteni.
Ez persze a megingó liberális rend megerősítését szolgálja – s talán éppen ez a lényeg.
Természetesen volt idő, amikor a „szélsőjobboldal” pontos és hasznos kifejezés volt. Az 1980-as és 1990-es években Jean-Marie Le Pen Nemzeti Frontja pontosan ez volt: egy olyan párt, amely fasiszta vagy félfasiszta nézeteket vallott – beleértve az antiszemitizmust is –, és a francia politikai spektrum szélsőjobboldali végén helyezkedett el. A jobboldal főáramát a Jacques Chirac vezette gaullista párt, a baloldalt pedig François Mitterrand és utódai, a szocialisták alkották. Ez volt akkoriban. Ma mind a szocialisták, mind a gaullisták a francia politika kiüresedett erői. A korábbi szocialista Emmanuel Macron a baloldal energiájának nagy részét magához ragadta, a keményvonalas ideológusok pedig Jean-Luc Mélanchon szélsőbaloldali pártjába menekültek. Éric Zemmour kis Reconquest pártjának kivételével Marine Le Pen és Jordan Bardella Nemzeti Tömörülése, amely vasárnap minden harmadik leadott szavazatból egyet bezsebelt, nem a „szélsőjobboldal”. Ők a jobboldal, tout court.
Azok az újságírók és mások, akik másként vélekednek, a múltban élnek. Mi lett volna, ha az 1980-as években az Egyesült Államokból tudósító európai újságírók ragaszkodtak volna ahhoz, hogy a Reagan-féle republikánusokat „szélsőjobboldalinak” nevezzék, mert a reaganisták már nem a Nixon-korszak republikánus párti programjai szerint éltek? Segítene ez az európai olvasóknak jobban megérteni, mi történt Amerikában? Vagy ez inkább az újságírók vakságának és elfogultságának kifejezése lenne?




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!