Az idén lesz negyvenöt esztendeje, hogy előfelvételisként egy év sorkatonai szolgálat után leszereltem az akkori Magyar Néphadseregből. Egykori csoporttársaimmal való találkozásokon mindig előkerülnek ottani élmények, kalandok. Persze, ahogy haladunk előre az időben, egyre szebbnek, vidámabbnak tűnnek ezek a történetek. Az idő mindent megszépít. Fiatalok voltunk, erősek, elszántak. És még szinte kamaszok, frissen leérettségizve, először hagyva el a szülői házat, az otthon melegét. Úgy engedett el az apám, hogy sorolta tanácsait, tapasztalatait, miként éljem túl azt az évet. Talán akkortájt beszélgettünk a legtöbbet. De a nosztalgikus hangulat mellett azért ott volt a sereg keménységének realitása, sokszor értelmetlen feladatai, öncélúnak tűnő szigora. Aztán túléltük az egy esztendőt, és más emberként szereltünk le, mint ahogy bementünk. Kaptunk egy kis ízelítőt a való világból, jót is, rosszat is.
Néhány hét múlva újra találkozom a fiúkkal, akikkel együtt voltunk katonák. Már akik még élnek. De az idei kicsit más lesz. Hiszen, a sorkatonaság már nem a nosztalgiázó, „öregecskedő” férfiak témája csupán, hanem a mai európai politikai közbeszéd része. Az orosz–ukrán háború harmadik esztendejében a nyugati politikusok újabb és újabb, és egyre bizarrabb ötletekkel állnak elő, miként lehetne legyőzni Oroszországot.
Egy ideig úgy tűnt, hogy pénzzel, fegyverrel, lőszerrel megtámogatva Ukrajnát el lehet érni ezt a célt. Tavaly kiderült, hogy az ukrán hadsereg minden nyugati támogatás ellenére sem képes áttörni az orosz állásokat és felszabadítani megszállt területeit. Ma pedig már ott tartunk, hogy atomháborúval, nyugati katonai erő bevetésével igyekeznek egyes európai politikusok megfenyegetni az oroszokat.
Csak mostanra az is világossá vált, hogy a nyugati jóléti társadalmak balliberális agymosása sikeresen verte szét, tette tönkre országaik védelmi képességeit. Kiderült, hogy se pénz, se fegyver, se ember nincs elég a hadseregeikben. Most hirtelen lett pénz, ám hiába, mert fegyvert csak évek múlva tudnak szállítani a hadiipari vállalatok. Ha nincs fegyver, legalább legyen ember, gondolták a pánikba esett nyugati politikusok. Az talán gyorsabban vezet eredményre, amitől majd jól megrémülnek az oroszok. Legyen hát újra kötelező sorkatonaság, mondják balról és jobbról egyaránt. Főként a német politikusok járnak az élen. És ha már lúd, akkor legyen kövér.
A háborús narratíva talán jó indokot teremt arra, hogy újra elővegyék az Európai Egyesült Államok bizarr tervét. Legyen egységes uniós sorkatonaság, ami aztán az alapja lenne az egységes európai hadseregnek. Arról persze hallgatnak az ötletelők, hogy mikorra lehet megteremteni ennek az alapvető jogi, anyagi és logisztikai feltételeit. Jó esetben is évek múlva.
Addigra pedig az orosz–ukrán háborúnak így vagy úgy, de vége lesz.
