Az EPP lehet hivatalosan kereszténydemokrata, de se a kereszténységet, se a demokráciát nem lehet felfedezni a törekvéseikben. A szocialisták réges-rég elfelejtették, mik azok a munkástömegek, igaz, ilyen tömegek ma már nem léteznek. A liberálisok már nem liberálisok, hanem Újítsuk meg Európát! a nevük, éppen azért, mert Emmanuel Macron nem akarta bezárni a pártját egy elég rossz imázsú kalitkába. A konzervatívok és reformerek (ECR) az olaszok érdekszférája, legalábbis az olasz kormánypárt a meghatározó erő benne, és Giorgia Meloni úgy döntött, a román szélsőséges AUR képviselőit is meghívja a csoportjába, amellyel az is eldőlt, hogy a Fidesz nem lesz a frakció tagja.

Egyáltalán nem biztos, hogy ez baj. Valahol meg kell húzni a határt, meddig lehet a pragmatizmus jelszavával feladni az elveket. 

Wilderséket mindenki mindig nácinak és szélsőségesnek nevezte, akikkel természetesen nem szabad tárgyalni. A választások eredményképp mégis lehetett velük tárgyalni, és ezért egyáltalán nem ütötte meg a bokáját Mark Rutte, aki annyira liberális, hogy bárkit porig aláz, ha erre lehetősége van. 

Ilyen ügyletekből van ezernyi, az összes párt nyíltan szembefordul eszméivel, ha az egy euróban is komolyan vehető összeghez juttatja. De a munka, amit az EP végez, lényegében arra szorítkozik, hogy önmaga fontosságát bizonygatja, és mindenféle dolgokat követel a tagállamoktól és a bizottságtól. Tipikusan az a hely, ahol a Momentum két harcias képviselőnője imádott felszólalni, mert nagyon úgy tűnt, mintha valamit dolgoztak volna. Pedig csak eljátszották a munkavégzést.