Nem lehet másként értelmezni, milyen haszonra gondolhatott a fékezhetetlen agyvelejű vacsorakirály, hiszen Európának, benne Magyarországnak kifejezetten árt a háború, az eszement szankciós politika, a versenyképesség romlása, az inflációs nyomás.

Az okozott kárt csökkentené a mielőbbi béke, haszonról csak a háború kiprovokálói és folyamatos támogatói, tehát elsősorban az amerikai magánpénz-birodalom esetében van értelme beszélni. Nem árt tisztázni annak a békefelfogásnak a hamisságát is, amit Pressmanék erőltetnek. Ő ugyanis azt állítja, hogy amíg Orbán nem követeli, hogy Putyin Ukrajna szuverenitását és területi integritását tiszteletben tartó feltételekkel fejezze be brutális háborúját, addig nem fog békét teremteni. Ez a követelőzés nem a békéhez vezető útról, hanem Oroszország legyőzéséről szól, vagyis a háború elhúzódásáról, ami teljesen ellentétes a békepárti szándékkal.

A magyar miniszterelnök viszont nem követel egyik érintett féltől sem semmit. Úgy fogalmazott, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, amelyik mindenkivel tud beszélni. Ezt kihasználva hallgat meg minden érintettet, és próbál közvetíteni annak érdekében, hogy legalább a feltételei minél előbb megteremtődjenek a tárgyalások megkezdésének. Erről szólt az ukránok részéről eléggé félvállról kezelt javaslat a határidőhöz kötött fegyvernyugvásról. Sajnos nem a fiatal életek megmentésének, a további pusztítás megakadályozásának lehetőségét látták meg benne, hanem az ellenség előtt megnyíló utat sorai rendezésére egy újult erővel indított támadáshoz.

Ez azért is álságos, mert ugyanez a felkészülési idő adott lenne a megtámadott fél számára is, de teljesen világos, hogy a háborús uszítók Putyin győzelmével tették egyenlővé az öldöklés befejezését, és csak az ukránok végső győzelmét tartják békének. Így viszont csak olyan abszurd békekonferenciákra van esély, mint a legutóbbi, ahová Oroszországot meg sem hívták. Bár valamelyest reménykeltő, hogy Orbán Viktor látogatása után Zelenszkij annyit módosított álláspontján, hogy bizonyos feltételekkel hajlana egy olyan konferencia megszervezésére, ahol ott lehetnének az oroszok is. Arról, hogyan illeszkedik a békemisszió forgatókönyvébe a kínai látogatás, Szijjártó Péter fogalmazott a legegyértelműbben Pekingbe érkezve: Kína azon államok élmezőnyébe tartozik, amelyek a leghatározottabban, a leghangosabban és a legelkötelezettebben lépnek fel a béke ügye mellett.

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban. Nyilván ez sem fog tetszeni a háborúpárti brüsszeli elitnek, mert ők azoknak az érdekeit szolgálják, akik Kínával szemben is az ellenségeskedést tekintik a jövő útjának. Teljesen nyilvánvalóan körvonalazódott mára, hogy az amerikai birodalom komoly kihívóra lelt Kínában. 

Ha ez sikerülne, akkor egyedül Kínával kellene megküzdeniük a világuralmi státus megőrzése, megszerzése céljából.

Kelet és Nyugat összecsapásának előszobája az, ami a szomszédunkban zajlik, és mi ebben a küzdelemben eleve veszteségre vagyunk ítélve. Ezért lenne nagyon fontos, ha Európa elárulóival szemben azok kerülnének többségbe a fontos döntéseket hozó szervezetekben, akik értik a magyar soros elnökség szlogenjét, és maguk is érdekeltek abban, hogy Európa ismét naggyá váljon. Mindent meg kell tennünk, hogy visszaszerezzük versenyképességünket, és ne kiiktatott versenytársai, hanem közös sikerekben érdekelt partnerei legyünk mind a Nyugatnak, mind a Keletnek. Ez az egyetlen esélye Európának, ehhez viszont alapfeltétel a béke minél előbbi megteremtése. Ezért támadják oly bőszen a háborúpártiak Orbán Viktort.

A legutóbbi választások után kaptam egy gúnyos üzenetet, amelynek írója azt firtatta, most, hogy győztek a kormánypártok, kitört-e a béke Ukrajnában. Sokáig tűnődtem, végtelen ostobaság, velejéig romlott gonoszság vagy a kettő együtt okozza a megértés teljes hiányát az Orbán-fóbiásokban. Aztán rájöttem, ezek bennünket néznek annyira hülyének, hogy feltételezik, mi úgy értelmezzük a békepártiságot, hogy a választási győzelmünk esetén varázsütésre kitör a béke is. Frappáns, meggyőző választ adott idétlenségeikre az elmúlt hét.

Akik most fennhangon kritizálják, hónapok, évek óta nem csinálnak semmit. Még azt sem mondhatjuk, hogy beszélnek csak a békéről, mert ők ukrán győzelemről hadoválnak, és öntik a pénzt a háborúba, küldik az egyre pusztítóbb fegyvereket, és nem érik föl ésszel, hogy ezzel csak olajat öntenek a tűzre. Vagy nagyon is értik, de már régen nem érdekli őket, mi lenne a rájuk bízott ország, az unió, a kontinens érdeke, csak a testüket-lelkület felvásárló pénzbirodalom utasításait hajtják végre. Egyszerűen felfoghatatlan, miért teszik ezt, hogyan merik ezt csinálni.

Ez a felháborodás egyáltalán nem érzéketlenségből, nem a megtámadott f­él iránti szolidaritás hiányából fakad. Ukrajnát úgy is lehet, sőt kell támogatni, hogy segítünk azonnal befejezni az öldöklést, tárgyalóasztalhoz ültetjük a feleket, hogy kezdjék el kidolgozni egy tartós béke feltételeit, és az újjáépítéshez kínáljuk fel erőforrásaink egy részét, nem a pusztításhoz.

Ez a mentalitás sokkal jobban együtt érez szegény sokat szenvedett ukránokkal, mert azok szenvedéseit is látja, akik menekülnek a kényszersorozások elől, akik idegen országokban várják, hogy hazatérhessenek, és nem tekintik honvédő háborúnak a más pénzén, más fegyvereivel, mások érdekeiért, de ukrán fiatalok vérét ontó hadakozást. Ezt próbálja megértetni Orbán Viktor a világgal, erről szól a békemisszió. Ha ez haszon, Pressman úr, ám legyen!