Sokat töprengek azon, hogy vajon Nyugat-Európa miért nem érti meg az orosz–ukrán háború lényegét, hogy az valójában az amerikaiak háborúja az oroszok ellen, ahol a szerencsétlen ukránokat eszközként használják fel, és miért sorakozik fel Nyugat-Európa Amerika mögé. Arra jutottam, hogy a nyugati világ nem érti az amerikai rendszer lényegét, illetve abban csak az egyéni szabadságjogok szinte korlátlan érvényesülését látja.
Igen, ez egy individualista társadalom, ahol nem erőltetik rád a társadalmi biztonságot, a védőhálót; rajtad múlik, hogy gondoskodsz-e magadról öregkorodra vagy arra az esetre, ha megbetegedsz, hogy igényled-e a szakszervezet védelmét, ha vitád van a munkáltatóddal. Ez nekem is szimpatikus, az egyénnel nem úgy számol, mint önállótlan, magáról gondoskodni képtelen, társadalmi támogatásra szoruló emberről, hanem mint önmagáért felelősséget vállaló, öntudatos egyéniséggel. Így gondolkodott Margaret Thatcher is, amikor 1979-ben hatalomra jutva elindította konzervatív forradalmát, hogy leszámoljon „az eltartottság kultúrájával”.
Ennek tulajdonítható, hogy a tehetséges embereknek Amerika kínálja a legjobb érvényesülési lehetőségeket, itt alkotnak a legjobb tudósok, itt születnek a legnagyobb tudományos eredmények, itt vannak a leghíresebb egyetemek (Harvard, Yale, UCLA stb.), itt a legmagasabb szintű a technológia és itt készülnek a legjobb filmek. Itt van a Szilícium-völgy, az információtechnológia hazája, és itt van Hollywood. Itt vannak a világ legnagyobb bankjai és leghíresebb vállalatai.
De vannak Amerikának sötét oldalai is, melyeket elfed az egyéni szabadság tündöklése. Jogos a kérdés: demokrácia-e még Amerika? Még évtizedekkel ezelőtt, a Dallas sorozatot nézve fennakadtam egy jeleneten: Jockey Ewing egy képviselőt úgy leszúrt, mint a pengős malacot, amiért az egy olyan indítványt támogatott, amely nem az ő érdeküket (az olajtermelőkét) szolgálta. Ugyanis nem azért fizették. Azóta változott a helyzet: nincs felső plafonja a képviselőjelöltek anyagi támogatásának. Azaz a pénzemberek képviselőket, kijáróembert vesznek maguknak. Olyanból nem lesz képviselő, aki nem szerepel kellő súllyal a médiában, nincs elég pénze a reklámra, a médiamegjelenésre. Márpedig ezek a képviselők a felhatalmazásukat nem a néptől kapják, a választás formális. „Of the people, by the people, for the people?” (A népből, a nép által, a népért.) Abraham Lincoln forog a sírjában.
Amerika nem demokrácia, hanem plutokrácia, a pénztőke uralma alatt áll. Az eredmény: nemcsak az egyén élvez széles körű szabadságjogokat, de a bankok, a befektetési alapok, a nagyvállalatok is szinte azt tesznek, amit akarnak. Ezek határozzák meg az állam külpolitikáját, külgazdasági kapcsolatait. Mindezt elsősorban a média kézben tartásával érik el.
Leginkább a bíróságok azok, amelyek igyekeznek betartatni az alkotmányos kereteket.
Robert B. Reich munkaügyi miniszter volt Clinton elnöksége idején, és kormánytanácsadó az előző és az azt követő adminisztrációkban. 2020-ban megjelent könyvében (The System – Who Rigged It and How We Fix It) leírja, hogy a választási rendszert a korlátlan kampányfinanszírozási lehetőségek eltorzítják, a gazdaságban pedig a részvényesek érdekei minden más érdeket háttérbe szorítanak. A saját részvények megvásárlásának lehetősége a részvények árának manipulációjára ad lehetőséget, a részvénypiac torzított. Az anyagi egyenlőtlenségek az egekig szökkennek, nincs társadalompolitika, amely azt mérsékelné. A könyv kiábrándít abból az illúzióból – már akinek még van ilyen –, hogy Amerika példát mutat, merre kell haladnunk.
