Eric Kauffman politológus a The Third Awokening (A harmadik ébredés) című nagy hatású új könyvében felhívja a figyelmet arra a hatalmas, antidemokratikus és rosszindulatú hatalomra, amelyet az ideológiailag elfoglalt magánintézmények gyakorolnak – ezeket a szerző „kulturális szocialistáknak” nevezi –, és azt mondja, hogy ennek ellensúlyozására fontos eszköz a kormányzati fellépés. Érdemes idézni Kauffmant, aki egyébként klasszikus liberálisnak vallja magát: 

„Az egyetlen jelentős intézmény, amely egyértelműen kívül esik a kulturális szocializmus befolyása alól, a választott kormányzat. Így a kormányzat, mint az egyetlen olyan intézmény, amelyet a konzervatívok arra használhatnak, hogy korlátozzák a közvetítő intézmények képességét a liberalizmus és a dekulturáció követésére, nagyobb jelentőséget kap. Az intézmények kulturális szocialista politizálása azt jelenti, hogy olyan időszakba lépünk, amelyben bizonyos politikák feletti hatalmat központosítani kell. 

A kormányokat a sajtó ellenőrizheti és leszavazhatja. Az intézmények zárt ajtók mögött működnek, és nyilvánosan nem kérhetők számon. Bár az intézményi autonómia dicséretes cél, mert a központosítás nem hatékony, és a szervezetek a legalkalmasabbak arra, hogy saját maguk hozzák meg döntéseiket, a liberális eszmék behatolása ezekbe a szférákba nem hagy más választást, mint az intézményi szabadságjogok korlátozását. […] Ma a szabadságot leginkább az alulról jövő tekintélyuralmi rendszer, nem pedig a felülről jövő, végrehajtó tekintélyuralmi rendszer fenyegeti.”

Ezért olyan fontos az Orbán Viktor és a Fidesz által meghonosított modell a nyugati konzervatívok számára. Orbán már régen megértette, hogy a hatalmas magánszereplők – különösen Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítványok – aránytalanul nagy hatalmat gyakorolnak a magyar ügyek felett – vagy legalábbis erre törekszenek. Hasonlóképpen a liberális progresszívek által elfoglalt közintézmények úgy működnek, mintha természetes joguk lenne az ellenőrzés és az elszámoltathatóság alól kibújni. És ha a politikai jobboldal vezetői túlságosan meg vannak béklyózva meggyőződésük miatt ahhoz, hogy felvegyék velük a harcot, akkor a kulturális szocialisták miért ne tehetnének meg mindent, amit szükségesnek tartanak a győzelemhez?

Orbán régen megértette azt, amit Kauffman professzor felfedezett: hogy a liberális elitek tekintélyelvűsége, különösen a nagy hatalmú intézményeken belül a szabadságot fenyegető alapvető veszélyt jelent. Ez az oka annak is, hogy azok, akik a kommunizmus alatt éltek, és akikkel interjút készítettem a Live Not By Lies című könyvemhez (magyarul: Hazugság nélkül élni), jóval azelőtt megérezték egy újfajta totalitarizmus felemelkedését Nyugaton, mielőtt a legtöbb amerikai és más nyugati ember megérezte volna. 

De Orbán meglátta. És azt is látta, hogy a látszólag liberális demokratikus struktúrákat, mint amilyen az Európai Unióé is, hogyan veszélyezteti az, amit Kauffman kulturális szocializmusnak nevez – és hogy készek minden olyan embert laposra verni, aki ellenük van. Ha egy nép demokratikusan megválasztott képviselői nem szállnak szembe a liberális baloldali oligarchákkal és a számonkérhetetlen vezetői bürokráciákban lévő szövetségeseikkel, akkor nincsenek más erők, amelyek elég erősek lennének ehhez.

Régebben a kulturális baloldalnak joga volt az ártatlanság és a jóakarat vélelméhez a magánintézmények irányításában. Azok az idők elmúltak. Most már gátlástalanul használják a látszólag semleges intézményeket arra, hogy politikailag motivált cselekedeteket hajtsanak végre. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy minden, amit a Fidesz a probléma leküzdésére tett, védhető lenne. Egyes esetekben a politikája talán megoldott egy problémát, de létrehozott egy másikat. De az, hogy a Fidesz nem tökéletes, nem ok arra, hogy feladjuk az egyetlen valódi védekezési lehetőséget, ami a konzervatívoknak a hatalmon lévő kultúrszocialisták diktátumával szemben adódik.

Az Egyesült Államokban véget kell vetni a konzervatívok régóta tartó, elavult politikai elméleten alapuló tartózkodásának a magánszektor ügyeibe való beavatkozással szemben. Floridában Ron DeSantis republikánus kormányzó mutatja az utat, nem azért, mert – ahogy a média és az aktivisták állítják – antidemokratikus, hanem mert felelősséget mer vállalni azokon a területeken, amelyekről a baloldal régóta azt hitte, hogy az övék.

Ha Donald Trump novemberben a Fehér Házba jut, küldenie kellene Budapestre egy megfigyelőcsoportot, amely tanulmányozza, hogyan használták Magyarországon az állam eszközeit az esélyegyenlőség érdekében. Az biztos, hogy Amerika nem Magyarország, és ami itt működik, az nem mindig másolható le az Egyesült Államokban. 

Ha egy olyan kimagasló politológus, mint Eric Kauffman, azt mondja, hogy a jobboldalnak nincs más választása, mint hogy ilyen módon védekezzen a nagy hatalmú liberális szereplőkkel és az általuk ellenőrzött intézményekkel szemben, akkor tudjuk, hogy elérkezett Magyarország pillanata.

A szerző amerikai író, újságíró, 
a Danube Institute vendégkutatója