Kamala Harris eddig nem szült gyereket, mivel pedig az idén betölti a hatvanat, valószínűleg már nem is fog. Márpedig több mint száz éve, Warren G. Harding óta nem volt olyan elnöke az Egyesült Államoknak, akinek ne lett volna saját gyermeke, legalábbis hivatalosan – balkézről azért Hardingnak is volt. Ez azért érdekes a mostani elnökválasztási évben, mert miután az amerikai politikusok a személyes hitelüket az évek hosszú során rendre elherdálják, mentsvárként marad nekik a család és az ahhoz, valamint a valláshoz kapcsolódó értékek. Az elnökök a beiktatásukkor rendszerint a Bibliára esküsznek. Kamala Harris, amikor 2021-ben Joe Biden alelnöke lett, rögtön kettőre is esküt tett, ezeket zsidó vallású férje, Doug Emhoff tartotta neki.
A „saját család” fogalmának jelentése változóban van Amerikában, márpedig ez is az elnökválasztást befolyásoló tényező lehet. Naponta 1300 (!) mozaikcsalád képződik a jelen állás szerint 342 milliós Egyesült Államokban. Minden tíz amerikai családból négyben az egyik házas- vagy élettárs egy korábbi házasságából, kapcsolatából is hozott gyereket.
Választási stratégáknak kell tehát kiszámolniuk, mi nyom vajon többet a latban: az, hogy J. D. Vance – Donald Trump republikánus alelnökjelöltje – gyermektelen mivolta miatt támadta korábban Harrist, avagy az alelnök mostohagyerekeinek és édesanyjuknak (Emhoff első feleségének) a nyilvános kiállása Harris mint jó pótanya mellett?
A stratégák különösen azt szeretnék tudni, hogyan áll ezzel és néhány más kérdéssel Harris abban a néhány kulcsállamban, amelyek – az amerikai elektori rendszer sajátosságainak megfelelően – eldönthetik a választás kimenetelét. E sorok írásakor a Harris és Trump közötti versengésben utóbbi minimális előnyét mérik, viszont a kulcsállamok közül Trump Georgiában, Pennsylvaniában, Arizonában és Michiganben is vezet, míg Wisconsinban döntetlenre áll. Egy bizonyos: Joe Biden visszalépése óta új kampány kezdődött Amerikában. Trump – akit üzletembernek neveltek – vissza is kérné a pénzt, amit a republikánusok az elmúlt fél évben az elnökkel szembeni kampányra fordítottak.
A demokraták csúnyán elszámolták magukat a Joe Biden nevű biodíszletet illetően, aki mostantól, hogy átadta végre Harrisnek a stafétabotot, félhivatalosan is béna kacsa. Biden tényleges egészségi állapotának folyamatos eltagadása, majd az ezzel kapcsolatos ködösítés egy ponton túl végképp tarthatatlanná vált.
Ez a pont a Trumppal folytatott június végi tévévitája volt, amelyben az úgynevezett szabad világ önjelölt vezérürüje, az Egyesült Államok első embere az egészségpolitikával kapcsolatban a következő hangsort adta le: „bebiztosítva, hogy minden egyes egyedülálló magányos személyt jogosulttá tudjunk tenni arra, amit meg tudtam tenni a Coviddal – elnézést, amikor megteszünk minden tőlünk telhetőt –, hm, nézzék, ha végül legyőzzük a Medicare-t”. Vagyis ha – legalábbis Biden szerint – legyőzik az amerikai egészségbiztosítási rendszert. Majd pár nappal később, sokadik elszólásként, ráadásul a NATO vezetői előtt Biden Putyin elnöknek nevezte az ukrán Volodimir Zelenszkijt.
Korábban meg egy húsvéti nyúlnak öltözött kabalafigura igazította útba, hasra esett a légierő akadémiájának végzősei előtt, elszundított egy nemzetközi tanácskozáson, lebucskázott az elnöki különgép lépcsőjén, illetve a felesége segítsége nélkül képtelennek bizonyult arra, hogy felvegye a zakóját. Mindez súlyos mozgáskoordinációs zavarokra utalt, amelyeket a kaján világ nemcsak látott, hanem számtalanszor újra lejátszott azóta az elektronikus eszközein.
Ha egy idős ember megbotlik előttünk a repülő lépcsőjén, akkor felsegítjük és együttérzünk vele. Bident azonban, ezt a hiú és becsvágyó bábot kinevette a világ. Személyes szerencsétlensége, hogy fél évszázadon át rótta a washingtoni folyosókat, figyelte ki a hatalomhoz vezető járást, alkudozott és mutyizott, miközben a klánja felé hajlott a keze (Isten, haza, Biden család), ám mire élvezhetné a hatalmat, összekeveri a Gizikét a gőzekével.
Így lett az új belső világában Macronból Mitterrand, Zelenszkijből Putyin, Harrisből Trump.
Biden tulajdonképpen remek, noha kéretlen reklámarca az amerikai háttérhatalomnak. Aki eddig nem hitt ebben, most már hisz. Jó kérdés, ki volt a legutóbbi amerikai elnök, aki ténylegesen maga irányította volna az Egyesült Államokat. George W. Bush már biztosan nem tartozott közéjük, Trumpnak pedig nem hagyták; nemcsak a kongresszussal és a bíróságokkal hadakozott folyamatosan, hanem a saját apparátusa is szabotálta a munkáját. De
Bidenről, aki a végletekig kitartott, bizonygatta az erejét és az eltökéltségét, már senki nem gondolta, hogy bárminek is az ura lenne. Egyik utolsó igénye arra vonatkozott, hogy többet kellene aludnia, és este nyolc óra utánra már ne szervezzenek neki hivatalos programot. Nem hangzik túl elnökiesen.
Kamala Harrisnek az ölébe pottyant az elnökjelöltség. Viszonylag későn, de talán nem túl későn. Az amerikai Demokrata Pártnak talán 1968-ban volt ennyire hektikus éve legutóbb. Lyndon Johnson elnök még az előválasztások alatt visszalépett, lehetséges utódát, Robert Kennedyt pár hónapra rá megölték. A beugró jelöltjüket a republikánus Richard Nixon jól elverte, és népszerű elnöknek is bizonyult egészen addig, amíg a Watergate-botrány miatt – éppen most fél évszázaddal ezelőtt – lemondani nem kényszerült. Egyedüliként az amerikai történelemben. Tulajdonképpen ezt kellett volna tennie Bidennek is.
A demokraták – megijedve az elnökjelölti vita utáni közvélemény-kutatási adatoktól – már nem Bident, hanem saját magukat féltették, patkány módjára iszkolva a süllyedő hajóról. Gyakran megfeledkezünk róla, de november 5-én képviselőházi és részleges szenátusi választásokat is tartanak az Egyesült Államokban. Az ezeken induló több száz demokrata párti politikust leginkább a saját megválasztása érdekli.
Vezetőik féltik szenátusi többségüket és az esélyt, hogy visszaszerezzék a képviselőházat a republikánusoktól. Biden terhessé vált számukra és az országot a mindennapokban elirányítgató háttérhatalom számára is. Az elnöknek ezért mennie kellett.
Ahogy mennie kellett a napokban Bob Menendeznek is. New Jersey állam demokrata szenátora már legfeljebb a börtön felé menendez. Korrupció miatt ítélték el, több százezer dollár értékben találtak nála kétes eredetű aranyat és készpénzt. Ő az első amerikai szenátor, akit külföldi ügynökként ítéltek el.
Bidennel vállvetve Menendez is az egymást követő Orbán-kormányok bírálói közé tartozott, többek között – éppen ő – korrupcióval is vádolva hazánkat. „Menendez és Biden kritikái hamarosan kézzelfogható formát ölthetnek” – riogatott 2020-ban a HVG, Trump választási vereségére készülve. De azóta fordult a kocka, Trump nyerésre áll, Menendez és Biden pedig mennek a süllyesztőbe. A HVG még megvan.
Igen, valójában Bidennek az elnökségről is le kellett volna mondania. Miért is ne? Láthatóan nemcsak további négy és fél évre nem alkalmas az elnöki tisztség betöltésére, de már most sem az. Ennyire keserű pirulát azonban nem akartak lenyeletni vele a párttársai, nem akarták Nixonnal egy szintre helyezni. Tulajdonképpen hálásak is lehetnek neki, hogy négy évre feltartóztatta Trumpot.
A kérdés most az, Harris fel tudja-e őt tartóztatni. Harrist színes bőrű nőként eleve a kisebbségi paraméterei miatt találták meg négy éve, hogy Biden kiegészítője legyen. Sok vizet nem zavart az elmúlt három és fél esztendőben. Ha hiszünk az „összeesküvésekben”, akkor nehéz elhessegetni a gondolatot: Harrist nem véletlenül az utolsó előtti pillanatban dobták a mély vízbe.
Ugyanis aligha nyerte volna meg az előválasztást. Ám így – miután az illetékesek megdolgozták Joe bácsit – a pártküldöttek már nem sokat vitatkoznak rajta, hanem örülnek, hogy van új jelölt. Az augusztusi demokrata konvenció formalitásnak ígérkezik. Ki van ez találva.
Amerikai elnökválasztás 2024 
