E cikk célja ébresztő apámnak. Persze nem csak neki. Sokan vannak jó szándékú, naiv emberek, akik sajnos nem látják a valóságot. Vagy talán látnák, de kényelmesebb homokba dugni a fejüket, elhitetni önmagukkal is, hogy nincs nagy baj. Kétségtelenül kényelmesebb ragaszkodni olyan, egykor talán valóban helytálló vélelmekhez, hogy a Nyugat, az euro-atlanti világ (számos hibája ellenére) alapvetően a létező, elérhető világok legjobbika. Mert valóban rémisztő szembenézni a valósággal. És ezért sokan inkább úgy tesznek, mintha nem látnák.
Nem csak azt, ami Nyugaton történik; ezt azért nehéz nem látni, még ha a fősodratú média és az európai politikai vezetés megpróbálja eltitkolni, elbagatellizálni, átkeretezni az eseményeket. A főbb hírek azért mégis átütik a hallgatás falát. De hogy aztán ebből milyen érzet alakul ki a lakosságban, egyáltalán kialakul-e valamilyen érzet vagy csak legyintenek, továbbmennek, elfelejtik… abban nagymester a globalista elit, politikusostól, médiástól, de a kulturális és közéleti szereplők, nemzetközi szervezetek is vastagon sárosak.
A nyugati civilizáció és jogrend szisztematikus elpusztítása zajlik, egyszerre belülről és kívülről. De már nemcsak úgy, hogy kívülről dörömbölnek a hódítók (bevándorlók, elsősorban iszlám országokból), belül pedig bomlasztanak a deviánsok (woke-marxizmus, LMTBQ), hanem már a külső ellenség egy része is itt van belül.
És a Nyugat továbbra is csak él bele a világba, mintha nem lenne holnap, a rómaiakat megszégyenítő módon menekül a valóságból, gurítja le a torkán a bort, eszegeti a szőlőszemeket, egy-egy pillanatra ugyan rájön a rosszullét, olyankor egy lúdtollal kicsit megpiszkálja a torkát, hány egyet, aztán minden megy tovább. „Wir schaffen das” – meg tudjuk csinálni; mondta Angela Merkel még 2015-ben. De már akkor sem tudták megcsinálni. Mára pedig még sokkal rosszabb lett a helyzet.
Az egyre romló helyzet hatására persze Európa lakosságának egyre nagyobb része ébred fel; de ez sajnos úgy néz ki, már nem elegendő. Főleg, hogy azok, akiknek Európa, illetve az egyes országok polgárainak az érdekeit kellene védeni, nemhogy nem védik őket, hanem kifejezetten ellenük fordultak, rájuk rontanak. Verbálisan, fizikailag és a jog eszközeivel is.
Nézzük a konkrét esetet. Két héttel ezelőtt az angliai Southportban egy táncoktatásos eseményt rendeztek Taylor Swift-rajongó kisgyerekek számára. A táncstúdióba berontott egy ruandai bevándorló-hátterű, másodgenerációs (tehát már Nagy-Britanniában, konkrétan Walesben) született 17 éves fiú, és késsel megölt három kislányt (egy hat-, egy hét- és egy kilencévest). Az eset óriási felháborodást szült – de ezúttal valami más is történt. Nem állt meg a dolog a „je suis”-k, a szolidaritást jelző profilképkeretek, a „nem félünk” szlogenek szintjén. Southport lakossága szó szerint fellázadt.
A helyi lakosok utcára vonultak, követelve, hogy a hatóságok végre tegyenek valamit. Többévnyi frusztráció szabadult fel bennük. „Az idegen szép” mantra elfogadásának állandó kényszere, miközben ezek az idegenek folyamatosan megsértették a társadalmi együttélés szabályait, következmények nélkül. Sőt mindig a bevándorlók voltak az áldozatok, és ha valaki bárhol szót emelt ellenük, akkor épp őt vádolták meg gyűlöletbeszéddel és hasonlókkal.
Na, nem mintha most más lenne a helyzet. Most is azokat vegzálják a hatóságok, akik szólni merészelnek. Akik most már nemcsak szórványosan panaszkodtak, hanem utcára is vonultak. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki ellenük, és az angol néplélekhez méltó fizikai összecsapások zajlottak. A globalista csicskasajtó természetesen szerencsétlen, megsérült rendőrökről és szélsőjobboldali csőcselékről beszél. Ismerős?
Persze nem tökéletes a párhuzam a Gyurcsány–Gergényi-tandem rendőrnek beöltöztetett pribékjei által 2006-ban Budapest utcáin válogatás nélkül összevert diákok, nyugdíjasok és a keménykötésű brit falusiak között. Utóbbiak adnak is legalább olyan keményen, ahogy kapnak. És persze, természetesen szolidárisak vagyunk azokkal a rendőrökkel, akik a munkájuk végzése közben megsérülnek.
De milyen munkát is végez a brit rendőrség? Épp azokkal szemben lép fel, akik azt követelik, hogy a rendőrség végezze a dolgát, és lépjen fel azokkal szemben, akikkel szemben ezt nem teszi, és ennek eredményeként három ártatlan kislánynak meg kellett halnia.
A felháborodás és az ebből fakadó tüntetések nem álltak meg Southportban, átterjedtek Anglia számos további településére, köztük Liverpoolra is. És persze az online térben is felbolydult a lakosság. És – micsoda meglepetés! – erre is lecsapott a kiváló brit rendőrség. Ez persze nem újdonság, online gyűlöletbeszédért már korábban is vonultak ki családi házakhoz. Ezúttal egy 55 éves nőt tartóztattak le Chesterben. A hivatalos vád: hamis információkat közölt a gyilkosság elkövetőjének személyazonosságáról a közösségi médiában. Ízlelgessük csak: rosszul írta le Axel Rudakubana nevét (mert azóta hivatalosan is közölték, hogy így hívják a három kislány gyilkosát), és ezért vette őt elő a rendőrség.
De ez csak egy eset a rengetegből: több mint ezer letartóztatás történt az országszerte kitört zavargások kapcsán, köztük például egy 12 éves fiú Manchesterben, aki megrúgott egy buszt, és egy követ adott át egy másik fiúnak, hogy az dobja meg egy migránsok elszállásolására átalakított hotel bejáratát. Állítólag hasonlóra szólított fel a közösségi médiában egy helyi konzervatív képviselő felesége, akit az sem érdekelne, ha valaki felgyújtaná ezeket a szállodákat… és akinek szintén bíróság előtt kell most ezért felelnie. Egy 69 éves, nyugdíjas özvegy még náluk is veszélyesebb bűnöző:
a liverpooli tüntetések közepette egy ütő (vélhetően inkább krikett, mint baseball) volt nála, és ezt suhogtatva próbálta megakadályozni, hogy letartóztassák. Végül sikerült. Sőt azóta – mindössze három nap alatt! – a bíróság már el is ítélte, 32 hónapra!
Persze akkor is létezik a garázdaság vagy a közösség elleni izgatás bűncselekménye és jogi tényállása, ha az jogos frusztrációból születik, vagy történetesen szimpatizálunk az üggyel, aminek a nevében elkövetik. És ezekkel szemben jogos lehet a hatósági fellépés. De egyrészt,
ha Magyarországon is mindenkit letartóztatnának, aki mondjuk a fideszesek felakasztását követeli a közösségi médiában, vagy személyesen fenyeget meg valakit a kormánypárti nézeteiért, akkor a rendőrség 0–24-ben ezzel lenne elfoglalva, és nálunk nem a migránsok, hanem a fogvatartottak számára kellene átalakítani az összes szállodát.
Másrészt, valahogy a George Floyd-zavargások kapcsán (amik átterjedtek az Egyesült Királyságra is) valahogy senkit sem tartóztattak le kődobálásért. Persze nem mindegy, ki dobja a követ, milyen a bőrszíne. Vannak jó és rossz kövek. Jó kődobálók és rossz kődobálók. S aki ilyet le merne írni Nyugaton, azt ugyanúgy megvádolnák fajgyűlölet szításával.
Pedig szó nincs semmiféle fajgyűlöletről. Az angolokat sem mások bőrszíne zavarja. Hosszú évtizedek óta egy multikulturális társadalomban élnek. Az zavarja őket, hogy az országukba özönlő idegenek nemhogy a törvényeiket, de az alapvető társadalmi normákat, egyáltalán, az emberi viselkedés legelemibb elvárásait nem tartják be, és ezt büntetlenül tehetik meg. A hatóságok nem lépnek fel ellenük, a kisebb bűncselekményeknek semmilyen következménye nincs. Ami természetesen egyre súlyosabb bűncselekményekhez vezet. Persze a gyilkosságért elfogták a ruandai elkövetőt, de ez már a palackból rég kiszabadult szellem esete.
A média viselkedése pedig egészen felháborító – bár csak a szokásos formájukat hozzák. Van képük még mindig leírni ilyeneket, hogy „a gyanúsított egykori szomszédjai le vannak sokkolva és el vannak keseredve”, meg hogy „mindig is introvertált fiú volt, aki a kedves és keményen dolgozó családjával élt együtt”. Ugyanez a média, a BBC-től a Guardianen át a Financial Timesig egyként követeli a közösségi oldalak cenzúrázását. Elon Musk az első számú célpontjuk, aki – szerintük – a demokráciára leselkedő legnagyobb veszély, mivel az X platformon „engedi a dezinformáció terjedését”. Ízlelgessük ezt is kicsit:
újságírók hosszú kolumnákon keresztül fejtegetik, követelik, hogy az államnak korlátoznia kell a szólásszabadságot. És még mindig ugyanez a média olyan sikeres az emberek agymosásában, hogy nemcsak a tüntetőket szélsőjobboldalizzák éjjel-nappal, de az Európa megmentésén dolgozó konzervatív pártokat is szélsőjobboldalinak nevezik már olyan, amúgy jó szándékú, gondolkodni képes emberek is, mint az anyukám…
Végül, ami talán még a médiánál is felháborítóbb, vagy inkább aggasztóbb, az a hatóságok reakciója. Nemcsak a tüntetőkkel szembeni fellépések, a letartóztatások, hanem az is, amit például Neil Basu, a brit rendőrség terrorizmusellenes részlegének korábbi vezetője mond. Szerinte „a migrációellenes tüntetéseket terrorcselekményekként kellene kezelni”.
Ha tehát a lakosság felháborodik azon, hogy bevándorlók bűncselekményeket, immáron gyilkosságokat (gyerekgyilkosságokat!) követnek el, az terrorizmus. Mit nem kezelnek viszont terrorizmusként? A terrorizmust. Az elvágott nyakú papok, az emeletről ledobott zsidó nők, a megkéselt kislányok… ezek csak „elszigetelt esetek”.
Na, itt tart ma sajnos a Nyugat. Nemcsak hogy önként, lehajtott fejjel megy a guillotine alá vagy a gázkamrába, hanem ha valaki ki akar törni a sorból, és azt mondja: „nem hagyom magam”, akkor a kápók épp őrá támadnak, hogy ugyan már, ne rendetlenkedjen.
