Írtam egy kis könyvet hat éve Európai jurisztokrácia címmel, majd azóta is dolgoztam a részletek feltárásán, és hadd foglaljam össze most itt dióhéjnyi kis írásban az Európai Unió (EU) csúcshatalmi szerkezetét. Ennek lényege, hogy az EU szervei fölött formálisan a főhatalom az EU Luxembourgban székelő Európai Unió Bírósága, amely minden más uniós szerv döntéseit megsemmisítheti, de az övét már senki, mert felette már nincs döntési instancia.
Még az alapszerződés felett egyhangúsághoz kötötten rendelkező tagállami csúcsvezetők sem érinthetik a bíróságot esetleg alapszerződés-módosítással, mert abban benne van, hogy a bíróság szabályozását csak úgy lehet módosítani, ha ő kezdeményezi ezt, vagy ha más, akkor ahhoz az egyetértése kell. Ám
e főhatalmi szerv tényleges csúcshatalma alapvetően a bírósági elnök kezében van azáltal, hogy úgy alakult már az 1960-as évektől itt a bírói ügyelosztás szabályozása – a jogállami követelményekkel nyíltan szembefutva –, hogy a bírák többsége által maguk közül háromévenként megválasztott elnök minden korlát nélkül maga döntheti el a legnagyobb önkénnyel, kinek adja oda a beérkező ügyekben a döntési tervezet elkészítését.
Empirikus felmérések kimutatták, hogy például a mostani, már háromszor újraválasztott elnök az összes fontos ügyet a 27 bíróból mindig csak tíz-tizenkettő bírónak adja, és a többi bíró csak tyúkperszintű sima visszautasításos ügyet kap, így ez a szűk bírói oligarchia uralja az összes fontos döntést. És viszont, háromévenként ez a bírói oligarchia választja meg a saját szűk körükből az elnököt. Így tulajdonképpen
a luxembourgi bíróság az ide, a tagállamok által hat évre kiküldött 27 bíróval maga is csak egy fedőszerv, mert ezen belül van egy sok éve stabilizálódott szűk bírói oligarchia a közülük kiemelkedő és általuk mindig megújított mindenható bírósági elnökkel, és a mindenkori új bírókat a régen bennlévők e pozíciójukat élvezve benevelik, az uralmukat elfogadókat egy idő után kooptálják maguk közé, az ellenállókat kirekesztik, és az elnökük korlátlan ügyelosztása révén jelentéktelen tyúkperekre kárhoztatják.
Ez a luxembourgi bírói csúcshatalmi oligarchia azonban csak félkarú óriás lenne, ha nem lenne – egy hatalmi tandem másik párjaként – Brüsszelben a Európai Bizottság óriási apparátusának elitjéből sok-sok év alatt kialakult csúcshatalmi apparátus-oligarchia. Ez az apparátus jelenleg körülbelül 40 ezres, negyven főigazgatóságba szervezve az egyes uniós reszortok szerint, és mintegy kétezres elitje mindig az évek alatt kipróbált, alsó apparátus vazallusaiból kooptálja a kiöregedéssel távozók helyére az utánpótlást. De egy ottani ügyekbe évek óta beavatott, ott tevékenykedő ismerősöm szerint ez
az elit is igazán csak egy néhány száz fős kemény magot jelent, amelynek tagjai – főigazgatók, helyetteseik és közvetlen főigazgatósági vezető embereik – viszik és határozzák az összes ügyet, döntik el az EU előrelépési prioritásait. Egy empirikus felmérés szerint ez a legszűkebb elit éppúgy, mint a jelzett néhány ezres és a 40 ezres összlétszámú apparátus legnagyobb része, teljes mértékben az EU Európai Egyesült Államokká fejlesztését támogatja, a tagállamok maradék szuverenitásának felszámolását ösztönözve.
Ez a kettős luxembourgi és brüsszeli oligarchia úgy fonódik össze, hogy a bíróság döntéseinek legnagyobb része a bizottság felől érkezik, zömmel egy-egy tagállamot beperelve, kötelezettségszegéssel vádolva, de ha nem is ő a perlő, akkor is minden perbe beszáll a bizottság véleményadási joggal, és eligazítást ad a bíráknak, hogy miként kellene eldönteni az adott ügyet, illetve ehhez érveket is prezentál. A felmérések szerint a bizottság sok éve már kilencven százalékot meghaladó pernyertességi aránnyal büszkélkedhet az itteni bírák előtt, de a kisebb tagállamokkal szemben ez talán száz százalék is lehet, és a felmérések kimutatták, hogy a bíróság döntése nagyon sokszor a bizottság által prezentált érveket visszhangozza.
