Még az állam- és kormányfők tanácsülései is csak akkor fontosak, ha egy kiemelt kérdést egyhangúsággal kell eldönteni, vagy a ciklus elején a bizottság elnökét kell kijelölni, de a folyamatos hatalmi döntéseket igazán nem ők, hanem az említett brüsszeli oligarchia és a luxembourgi bírói oligarchia mint a főhatalmi tandem két tagja dönti el.

A be nem avatott szemlélőt persze becsaphatja az EP és bizottsági üléseinek hangoskodása a baráti médiájuk felhangosításában, de ez csak a lényeget eltakaró ricsajozás. Még az EP elmúlt évtizedekben megnövekedett együtt döntési hatásköre a tagállamok minisztereinek Miniszteri Tanácsával együtt is jórészt csak álca, mert hozzájuk az EU rendeleteire és irányelveire vonatkozó kezdeményező javaslatot csak a bizottság – akarom mondani, ténylegesen a nevében eljáró brüsszeli apparátusi oligarchia – terjesztheti be. Azt pedig az EP-tagok sem tudják (és informá­cióm szerint sokszor a biztosok sem), hogy a legtöbb javaslatot a rendeletekre és az irányelvekre a bizottság már az előzetesen a bíróság által eseti döntésként kialakított normatartalomból veszi, így a rendeletek és az irányelvek – az EU joga – nem más, mint a bíróság eseti döntéseinek az utólagos kodifikálása. Amely eseti döntéseket, ugye, ténylegesen a luxem­bourgi szűk bírói oligarchia alakítja ki, és a bizottság mögötti brüsszeli apparátusi elit oligarchiája által aztán az EP és a Miniszterek Tanácsa – jórészt statisztálásával – uniós joggá tesznek.
Az informáltaknak tehát tudni kell, hogy a felszín alatt az EU egy kettős oligarchia, egy hatalmi tandem, amelyet a luxembourgi bírói oligarchia és a brüsszeli apparátusi elit oligarchiá­ja együtt ural és irányít.

A szerző professor emeritus, a Deák Ferenc Műhely igazgatója