Ezt a Portfólió írta szintén most szeptemberben. S ezt is ők írták, néhány nappal később:

„Az elemzők szerint Németországban idén alig lesz gazdasági növekedés, a második negyedévben tapasztalt váratlan zsugorodás után még 2025-re sem várnak erősebb teljesítményt az EU legerősebb államától.”

Csodálatos… Ha részletezni akarjuk, hát tessék:
„Olaf Scholz kancellár még a választási kampánya alatt évente 400 ezer új lakást ígért az országban – két évvel később azonban a német építőipar az összeomlás felé tart, ami nemcsak az ambiciózus célt teszi elérhetetlenné, de már azzal fenyeget, hogy az ország gazdaságát is lerombolja – írta a CNBC.
Ezt több új jelentés is megerősítette: a Hamburg Commercial Bank (HCB) legfrissebb németországi építőipari PMI-felmérése például három és fél éve a legalacsonyabb szintre, 38,3-ra esett. A szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerint pedig január és augusztus között 28,3 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki, mint 2022-ben ugyanebben az időszakban. […] S mivel az építőipar a német GDP mintegy hét százalékát teszi ki, egy ilyen szintű visszaesés a most is sántikáló gazdaságot pattanásig feszítheti. […] A múlt héten a szövetségi kormány új intézkedéseket jelentett be, amelyek célja az építések tervezési és engedélyezési folyamatainak felgyorsítása és a bürokrácia csökkentése. A szakértők azonban nincsenek teljesen meggyőződve arról, hogy az intézkedések enyhíteni fogják a Németországban kialakult lakásépítési válságot.”

Azért mi szeretjük ám a németeket, mindig is szerettük. Annak ellenére, hogy… S itt most következhetne egy hosszú történelmi visszatekintés, de nem fog. Inkább szemlézzük a Szabad Európa írását:

Pompás! De figyelj, most jön a legjobb!

„A gyárak energiaellátásához szükséges olcsó orosz földgáz elvesztése »fájdalmas sebet ütött a német gazdaság üzleti modelljén – mondta Kullmann az Associated Pressnek. – Olyan helyzetben vagyunk, amikor erősen befolyásolnak – károsítanak – bennünket a külső tényezők.«

Miután Oroszország leállította az Európai Unió­nak szánt gáz nagy részét, ezzel energiaválságot idézett elő a 27 országból álló blokkban – amely az üzemanyag negyven százalékát Moszkvától szerezte be –, a német kormány arra kérte az Evonikot, hogy néhány hónappal tovább működtesse ­1960-as építésű, széntüzelésű erőművét. A vállalat két gáztüzelésű generátorra állítja át az erőművet – amelynek negyvenemeletes kéménye a műanyag és egyéb termékek gyártását táplálja –, amelyek később hidrogénnel is működhetnek, miközben 2030-ra szén-dioxid-semlegessé kíván válni. Az egyik vitatott megoldás: a kormány által finanszírozott ársapka az ipari áramra, hogy a gazdaság átvészelje a megújuló energiára való átállást.

Robert Habeck alkancellár (Zöldek) javaslata a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár és az üzletbarát koalíciós partner, a Szabad Demokraták ellenállásába ütközött. A környezetvédők szerint ez csak meghosszabbítaná a függést a fosszilis tüzelőanyagoktól.

Kullmann támogatja: »Elsősorban hibás politikai döntések alakították ki és befolyásolták a magas energiaköltségeket. Nem lehet, hogy most a német ipar, a német munkavállalók állják a számlát.«”

„Az uniós és berlini tiltás sem állította meg a német vállalatokat Kínában.

2024 első felében a német közvetlen befektetések Kínában jelentősen növekedtek, annak ellenére, hogy a berlini kormányzat a diverzifikáció fontosságát hangsúlyozza. A Bundesbank adatai szerint az év első három hónapjában a német befektetések értéke 2,48 milliárd euró volt, amely a második negyedévben 4,8 milliárd euróra nőtt, így az év első felének összesített befektetései elérték a 7,3 milliárd eurót, szemben a 2023 egészére vonatkozó 6,5 milliárd euróval – írja a Financial Times.”

Ezt a Portfólió írta most, augusztus 13-án, alig két hónappal ezelőtt. De hát lehetséges ez? Bizony, lehetséges. Sőt! A Macronom.eu így ír idén szep­tember 17-én, vagyis nagyjából három héttel ezelőtt:

„Kazahsztán és Németország: stratégiai partnerség a közép-ázsiai felemelkedés élén.

Miközben az ukrajnai háború gazdasági stagnálást hoz Európára, Közép-Ázsia új esélyt kapott. Az öt »sztán« – Kazahsztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán – jelentős gazdasági növekedést él meg, kihasználva a geopolitikai átrendeződéseket és a világot érő változásokat.

Olaf Scholz német kancellár és Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szeptember 16-án, hétfőn találkozott Asztanában, hogy új szintre emeljék a két ország stratégiai kapcsolatait. Scholz hangsúlyozta a gazdasági kapcsolatok javításának fontosságát, kiemelve Kazahsztán megbízható olajellátását, ami a brandenburgi Schwedt finomító fogyasztásának több mint 20 százalékát fedezi.

A találkozó keretében megállapodtak az olajszállítások meghosszabbításáról, amelyek eddig havi 100 ezer tonna nyersolajat tettek ki.

Kazahsztán, amely több mint 7600 kilométer hosszú határon osztozik Oroszországgal, különösen óvatosan lavíroz a saját érdekei és a Nyugat elvárásai között.”

Hát nem éppen úgy, mint mi, magyarok? Ám a németek ebben nem látnak semmi kivetnivalót, hiszen:

„A két ország közötti partnerség nem csak az energiaszektorra korlátozódik. Scholz és Tokajev számos együttműködési nyilatkozatot írt alá, többek között a Német Szövetségi Bank és a Kazah Központi Bank közötti együttműködésre, egy német iskola megalapítására, valamint egy Német–Kazah Tudományos és Technológiai Intézet létrehozására az Osztkasztan Technikai Egyetemen. Scholz kancellár látogatása során a »Z5 plus 1« formátum keretében találkozik az összes közép-­ázsiai volt szovjet köztársaság állam- és kormányfőivel is, köztük Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Kirgizisztán vezetőivel.

Az európai uniós export a »sztán« országokba 2023-ban 50 százalékkal, 46 milliárd euróra nőtt a 2021-es szinthez képest. Ez megegyezik az Oroszországba irányuló európai export 2021 és 2023 közötti csökkenésének háromnegyedével.

Az EU-ból Kazahsztánba irányuló gépkivitel ­2021-ről 2022-re megduplázódott, majd 2023-ban további 23 százalékkal nőtt, és elérte a 6,4 mil­liárd ­eurót. A mindössze 50 vállalatból álló kazah technológiai ipar Oroszországba irányuló exportja a ­2021-es 40 millió dollárról 2023-ra 298 millióra emelkedett. Az Európából származó elektronikai import ugyanebben az időszakban szintén 250 millió euróról 709 millióra nőtt – írja a The Economist.

Az Európából Kirgizisztánba és onnan tovább Oroszországba irányuló export az olyan áruk, mint például a csúcskategóriás mosógépek esetén robbanásszerűen megnőtt, amelyek egy részét az oroszok kifinomult működési mikrocsipekért bontották szét, amelyek aztán az orosz rakétákba kerültek. Hasonlóképpen, Örményország esetében a kereskedelem megháromszorozódott, Üzbegisztánban 52 százalékkal ugrott meg éves szinten, Kazahsztánban pedig 30 százalékkal.

Közép-Ázsia nyertesei a globális konfliktusoknak.

Na most mondd, hogy micsoda dolgok történnek itt, miközben a német egység napján rendezett ünnepi fogadáson a Budapestre akkreditált német nagykövet ezeket mondta:

És nagyon figyelj, most jön a java: 

Megértettük. Arról van tehát szó, hogy miközben például Németország és az EU az elmúlt évben 50 százalékkal növelte a „sztán” országokba irányuló exportját (amely export végső célországa természetesen Oroszország), aközben mi, magyarok ne ugráljunk és hagyjuk ezt a konnektivitást meg gazdasági semlegességet, kössük csak magunkat a Titanic módjára süllyedő német gazdasághoz. Mert akkor majd barátok maradunk és „visszaszerezzük a bizalmat”.

S nyilván az sem ártana, ha tanulnánk egy kis német demokráciát is. Megtanulhatnánk pél­dául Annalena Baerbock ars poeticáját, miszerint „soha nem érdekelt, mit akarnak a választóim”. Vagy az alkancellár, Robert Habeck ars poeticáját, miszerint „mindig hányingerem volt, ha a hazaszeretet szót hallottam, soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Németország, és ma sem tudok”. Ilyenné kellene válnunk, hogy Julia Gross nagykövet asszony szeressen bennünket és bízzon bennünk. S 

Mindezek után pedig mélységesen egyetértve Kohán Mátyással, aki szerint „a tisztességes magyar–német viszony nem perverz germanofilek fakultatív hóbortja, hanem sarokköve a magyar jövőnek; enélkül sem gazdasági semlegesség nem lesz, sem semmi más. Nem nyugodhatunk tehát bele abba, hogy a magyar habiszti és a német kockafejűség közösen ilyen mélyre navigálták a mocsárban ezt a létfontosságú viszonyt. Megértésre és együttműködésre vagyunk kárhoztatva, ha a »will dich lieben und verdammen« jegyében, akkor úgy – jó lenne, ha ezt mindenki felfogná. Budapest hívja Berlint, Berlin meg jelentkezzék! Wahnsinn, Blödsinn, ­Schwachsinn, ami itt folyik, s valakinek sürgősen meg kell nyomnia a nagy piros reset gombot” – szóval ezzel egyetértve és ezt szem előtt tartva mégiscsak üzenjük Julia Grossnak, hogy…

És most jön a Gyalog galopp német verziója, vagyis hát az ikonikus film egyik ikonikus jelenete, angol és francia relációból átültetve német–magyar relációra:

Hát, nagyjából ennyi. Julia Gross nézze meg a filmet. Hamarosan úgyis betiltják. S ha legközelebb össze találnánk futni Kazahsztánban, szépen, illedelmesen köszönjön előre és fizessen egy vodkát. Innen pedig sűrű bocsánatkérések közepette menjen haza és küldjön maga helyett valaki mást, akivel értelmesen beszélhetnénk végre.