Versenyképességünk maga a lét

Mind hazai, mind pedig európai uniós vonatkozásban – tekintettel arra, hogy ebben a fél évben Magyarország „adja” az EU soros elnökségét – kiemelt kormányzati cél a versenyképesség javítása. Már az elején leszögezhetjük: egyszersmind ez a jövő záloga is. De mit is tartalmaz ez a bűvszó, amely a prioritása a magyarországi és a közösségi gazdaságpolitikának?

Bármilyen meglepő, a versenyképesség fogalmára tulajdonképpen nincs egységes definíció, tartalmát a közgazdászok, kutatók vagy kutatóintézetek sok esetben eltérőn értelmezik. Annak ellenére, hogy rendszeresen jelennek meg ranglisták arról, hogy egyes országok hol is tartanak ezen a területen. Ha most eltekintünk a közgazdasági elméleti megközelítéstől, érdemes rápillantani arra, hogy a nagy nemzetközi szervezetek miként is értelmezik ezt a fogalmat.

A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő OECD szakértői szerint egy nemzetgazdaság versenyképessége azt mutatja meg, hogy egy ország mennyire képes olyan termékeket és szolgáltatásokat előállítani szabad és tisztességes piaci körülmények között, amelyek a nemzetközi piacon keresettek, és ezáltal mennyire tudja lakosai reáljövedelmét tartósan növelni.

Gyakorlatilag hasonló a svájci IMD kutatóközpont megközelítése is. Az alpesi köztársaság közgazdászai úgy tartják, hogy a versenyképesség azt jelzi: az adott ország menyire tud olyan környezetet teremteni, amelyben a vállalkozások úgy hoznak létre hozzáadott értéket, hogy egyidejűleg javul a lakosság életszínvonala és életminősége. Az Európai Bizottság honlapján megtalálható leírás alapján a versenyképes gazdaság olyan gazdaságot jelent, amelynek tartós termelékenységi aránya képes ösztönözni a növekedést, ezáltal pedig a jövedelmet és a jólétet.

Ám a fenti minősítéseknél sokkal beszédesebb, ha megnézzük, milyen gazdaságok is állnak folyamatosan az élen!

A legutóbbi, 2023. évi, IMD által készített versenyképességi tanulmány szerint – amelyben 64 ország különböző szempontok szerinti versenyképességi pozícióit mutatták be – az első három helyen Dánia, Írország és Svájc található. Svédország a tavalyi negyedik helyről a nyolcadikra csúszott vissza, a V4-országok vegyesen teljesítettek.

Egyébként a négy fő vizsgált terület volt a gazdasági, a kormányzati és a céges teljesítmény, valamint a tágan vett infrastruktúra, amely az oktatást és az egészségügyet is magában foglalja. A lényeg, hogy évről évre azok az országok tudnak jobb eredményeket elérni, amelyek erős válságálló és kockázatkezelő képességet fejlesztettek ki.

A szóban forgó összeállításból kiderül még az is, hogy a vizsgált országok között Magyarország és Németország minden területen – de leginkább az egymással nyilván összefüggő céges hatékonyság és általános gazdasági teljesítmény területén – rontotta a pozícióját. Ez is jól érzékelteti a két gazdaság szoros összekapcsoltságát. Maradva a hazai vizeken, fontos észrevétel az is, hogy

Magyarország még mindig az alacsony társasági adóval és az olcsó, de ehhez képest jól képzett munkaerővel versenyez. Előnye a megbízható infrastruktúra. Ugyanakkor a legnagyobb problémák között szerepel a monetáris és a fiskális politika még mindig nem megfelelő összehangoltsága.

Miközben a nyugat-európai államok rendre jól szerepelnek a globális ranglistákon, addig az EU termelési kibocsátása – világgazdasági összevetésben – folyamatosan szűkül. Szemben például az USA teljesítményével. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos tényező a gazdasági növekedés és helyreállítás támogatását célzó intézkedések témaköre. Ez magában foglalja azokat a reformokat és beruházásokat, amelyek erősítik a gazdaság kohézióját és versenyképességét.

Tehát a hazai és az uniós versenyképesség a gazdaságpolitika egyik központi kérdése, ugyanakkor a helyes út kijelölése, de főképp az úton maradás a folyamatosan változó világgazdasági helyzetben nehéz feladat.

Jelen állás szerint támogatni kell a kkv-ágazat megerősítését, a piaci akadályok csökkentését, a külföldi beruházás és kereskedelem elősegítését, a digitális gazdaság fejlesztését, a kutatás és innováció ösztönzését, a köz- és a magánszféra közötti partnerségek irányítását.

Erre csak akkor van esély, ha a hosszabb távon követett gazdaságpolitika szilárd elvekre épül, amelyektől rendkívüli helyzetekben sem szabad eltérni. Közben szükség van tudományos, szakmai iránymutatásra, amely segít abban, hogy Magyarország megőrizze növekedési lendületét.

Végezetül említsük meg azt is, hogy mi az a folyamat, amely válaszút elé állítja Magyarországot. Ez pedig a

digitalizáció és robotizáció, ami nemcsak a vállalati, hanem a nemzeti versenyképesség szempontjából is rendkívül fontos és termelékenységjavító tényező.

Summa summarum: olyan változások közepette élünk, amikor nagyot léphetünk előre fejlettségben – vagy lemaradhatunk.

A szerző gazdasági újságíró