Aztán irány Ravenna. A város volt a Római Birodalom székhelye az V. században és a bizánci Itália központja a VIII. előtt. Ókeresztény és bizánci épületek és mozaikok. Egy rendes álomban könnyedén lehet ugrálni az időben, a lehetőséget könyörtelenül ki is használom. A Római Birodalom éppen szétesik, zajos, zaklatott és zűrzavaros minden. Népvándorlás indul, új világrend alakul. A bomlás virágai nyílnak a mocsarakban, hanyatlásvég és új kultúra találkozik. Rómát elhagyják vezetői, színre lép Ravenna. Elhozza keletről a bizánci stílust, éppen jókor, mert a keleti császárságot elözönlő iszlám mindezt szisztematikusan elpusztítja, de legalábbis átalakítja. Vajon honnan olyan ismerős ez az egész, merül fel bennem, miközben az ariánusok keresztelőkápolnájának padlóján hanyatt fekve egy színházi látcsővel a meztelen Krisztust bámulom a kupolamozaikon.

Ravennát elhagyva megállok Villa Verucchióban. Szilveszter van, sokan sétálnak az utcákon. Egyszer csak feltűnik egy fiatal férfi, a kezében konyhakés. Válogatás nélkül esik neki a járókelőknek. Egy fiút hátba szúr. Aztán egy idősebb házaspár következik, majd egy lány. Sikoltozás, pánik. Lövés dörren. Figyelmeztető. A merénylő nem áll le. A második már célzott. Vége. A szállodában a tévében látom, a média gyorsan dolgozik. A tettes húszéves, egyiptomi származású. Öt sérült, halálos áldozat ezúttal nincs. Mint ahogyan a következő hírből kitűnik Berlinben is késeltek, Charlottenburgban. Nem tudom mostanában, hogy mennek ott a dolgok, majd egyszer odaálmodom magam, de mikor még állt a fal és angyalok vigyáztak az emberekre és a nyulakra, elegáns környéknek számított. Igaz, vödörrel vittem fel a szenet a negyedikre, a hideg termekbe.

Lassan belealszom az álmomba a tévé előtt, de még eszembe jut egy terapeuta, aki azt javasolta a pácienseinek, hogy ha netalántán terroristával álmodnának, tekintsenek metaforaként az álomra és gondolkodjanak el a terroristák érzelmi mozgatórugóján. Nagy a baj – gondoltam még, aztán elaludtam és felébredtem.