Ahhoz, hogy tartani tudjuk a tengerentúli helyezésünket, az amerikai cégeknek a magyarországi profitjuk minél nagyobb részét kellene visszaforgatniuk a gazdaságba, Magyarország ugyanis jó befektetési célpont.
Reálisan azt lehet remélni, hogy a politikai masszív ellenszél megszűnik, valamint a fagyos diplomáciai légkör felenged. Továbbá viszonylag könnyen tető alá lehet hozni a kettős adóztatás ügyét, miután a jelenleg hatályban lévő egyezmény felmondásának kárát mind a két ország viseli. De opció van arra is, hogy hazánk technológiai együttműködésekben vegyen részt, melyeknek segítségével nagyon magas hozzáadott értékű munkahelyek jöhetnek Magyarországra. De születhetnek egyedi vámegyezmények és számíthatunk még új beruházásokra is. A lényeg, hogy Magyarország negatív imidzsének pozitívra változása segíti a gazdasági együttműködéseket, a kölcsönös beruházásokat, a két ország közötti kereskedelmi forgalmat.
A Trump-kártya azt is jelentheti, hogy a kétoldalú, vagyis magyar–amerikai bilaterális gazdasági kapcsolatok élénkülhetnek az új elnök érkezésével, akár egy-egy konkrét területen.
Ez azonban nem a póker műfaja, vagyis szó sincs szerencsejátékról. A valóság ettől nagyon is eltérő, a játék során ki lehet számolni a kezünkben lévő lapok nyerési esélyét, ugyanis mások is pályáznak a Trump-kártyára.
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!