A lankadatlan fegyvercsörtetés, a zebrákkal és letolt gatyákkal ránk törő kommentháború jelzi, hogy agypusztító, nehéz évünk lesz. Bő egy évig ontjuk még a beleket, de nem olyan fennkölt módon, mint azt Hunyadi János teszi a (kusza kezdet után egyre zseniálisabb) szupersorozatban, hiszen
ezúttal nem Murad meg Mehmed szultánt kell leverni, hanem I. Országegyesítő Csodaszarvas Pétert, hogy megint egy ambrózyzmussal éljek. A poros orrú gumitarzant, a kamukéró bájgúnárt, a két lábon járó stand up comedyt, ami eleve méltatlanná teszi az egész küzdelmet.
Szerény pályafutásom során ez lesz a nyolcadik, esküszöm, unom. Már az 1998-as kampányt is végigtoltam a Napi Magyarország kötelékében, huszonegy éves fejjel. Nézett is rám megrökönyödve Pető Iván a választás éjjelén, amikor a diktafont szorongatva csak odaszegeztem neki a G. Fehér Péter napos szerkesztő által határozottan rám ruházott kérdést: „Örülnek-e, hogy az SZDSZ végül bejutott a parlamentbe?” Annyit tudott mondani: „Magát meg honnan küldték?”
Szóval irigylem a rendes embereket, akik végzik a rendes munkájukat, és a politikával csak úgy foglalkoznak, mint például a focimeccsel vagy az egzotikus szigetre kihelyezett veterán celebekkel, azaz megnézik, hogy ma este ki ver le kit, és hozzá felpisszentenek egy patront az élet habjából.
Nem tudom, a lövészárkon túl miként vannak evvel a kollégák. Nem unják-e magukat, miközben ezredszerre is lemennek kreténbe és tüzelik az arra hajlamos híveiket, most éppen a független-objektív sajtó végnapjainak drámai hírével.
Hogy már varratják is a szivárványszín skarlátbetűket, amiket majd kötelezően viselniük kell, s éjt nappallá téve zsaluzzák az új börtöncellákat, melyekben majd élete hátralévő részét tengetheti Panyi Szabolcs és Ács Dániel, ítéletüket a TEK által hazahurcolt Bartus László cellatársaságával súlyosbítva.
Pedig ahogyan a pride-tiltással is csak a bránerüket (vagy ami annak helyén van) a járókelők arcába lóbáló eszementek és a kiskorúak megrontását nyíltan propagáló genderaktivisták lesznek kiszorítva a közterületekről, úgy a beharangozott magyar Magnyickij-törvény sem az ötödik zsidótörvény lesz, hiába keltik a hisztériát.
Hetek óta ugyanis olyan hangulatú nyitó- és címoldalakkal fárasztanak bennünket, mintha a szabad sajtó utolsó, félve kinyomtatott lapszámait olvasnánk 1956 novemberében. Így szól például a Telex sikolya:
A kormány egyre keményebb eszközökhöz nyúl: a szabad sajtót külföldi ügynöknek bélyegzi, a kritikus hangok elhallgattatására készül. A putyini Oroszországból ismerős jelszavak és módszerek – de az igazságot nem lehet betiltani.
A 444 pedig ekként buzog: „El a kezekkel a sajtótól! A szabad magyar sajtóért közösen vívott harc mindannyiunk jövőjéről szól.” Hasonlóképp lázítanak az alacsonyabb rendű lerakatoknál is, érdemes végigkattintgatni az ágensportfóliót, ha szórakozni akar az ember. Persze mindegyiknél némi donációval lehet enyhíteni a putyini nyomáson.